A 10. honvéd gyalogezred Miskolc híres, szinte legendás háziezrede volt. Magja már 1869-ben létrejött, majd 1890-ben, az egri és a sátoraljaújhelyi zászlóaljakkal való összevonással teljesedett ki az ezred. A katonákat a környező vármegyékből regrutálták. A háziezred jellegnek megfelelően szoros kapcsolatot ápoltak Miskolc városával, annak vezetésével és a civilekkel. A tábori ezred mellett a háborús időben létrehoztak egy népfelkelő ezredet is, amelynek – elvileg – nem kellett harci tevékenységet végeznie. A 10-es honvédek bázishelye a Serház (illetve a tiszteletükre később átnevezett Tizeshonvéd) utcán álló József laktanya volt. Az épületben ma a Herman Ottó Gimnázium helyezkedik el.

Az ezred részt vett az első világháborúban, és először 1914 augusztusában, Galíciában vetették be őket – a népfelkelő ezredet is. A kezdeti nehézségek után megjöttek a győzelmek és a sikerek is. A sereg harcait élénk figyelemmel kísérő Miskolc elismeréssel üdvözölte a honvédeket, és időről időre „szeretetvonatot” küldött a frontra. 1915 májusában a 10-esek részt vettek a híres gorlicei áttörésben, majd 600 kilométert haladva Breszt-Litovszkig nyomultak. 1916 augusztusa és 1918 márciusa között már a román fronton harcoltak, és kiemelkedő sikerként elfoglalták a stratégiai fontosságú Magyaros-tetőt. Az ezred saját – a hátországban is igen népszerű – tábori újságot hozott létre 10-es Honvéd címmel, amelyben az aktuális történéseken, híreken kívül tréfás cikkeket és rajzokat tettek közzé. 1918 őszén az olasz frontra kerültek, a Piave folyó környékén harcoltak. A Monarchia összeomlása, illetve a békekötés után az ezred fogságba esett, és amikor egy év után hazatértek, az ezred már megszűnt, a magyar hadsereget átszervezték.

A 10-es honvédek emlékét az ezred volt tisztjei kezdték ápolni. 1922-től ezrednapokat rendeztek, szobrot állíttattak a Rudolf laktanya előtt, emléktáblát avattak a József laktanya falán, az ezredről emlékkönyvet jelentettek meg. A második világháború után a hagyományápolás gyakorlatilag megszűnt (az emléktábla eltűnt, a szobrot a Hősök temetőjébe helyezték át), csak az ezredforduló körül éledt fel újra. A szobrot egykori laktanyájuk közelében állították fel, új emléktáblát készítettek, hagyományőrző egyesület jött létre – a 10-es honvédek emlékét újra ápolják a városban.

Megalakulása Az osztrák–magyar kiegyezés utáni időszakban az Osztrák–Magyar Monarchia fegyveres erejében (hivatalosanː Bewaffnete Macht) a közös hadsereg (Gemeinsame Armee – a császári és királyi csapatok) mellett megjelent a Magyar Királyi Honvédség (k.u. Landwehr) Ausztriában a k.k. Landwehr. A magyar honvédség vezényleti nyelve magyar volt, és kissé eltérő volt az egyenruhájuk is, mint a közös csapatoké, ugyanakkor a közös hadseregben a magyar kiegészítésű gyalogezredek szintén saját, magyar egyenruhát (Ungarische Uniform) viseltek. A honvédség megszervezése 1869-ben kezdődött gyalogos- és huszár-, később tüzéregységek felállításával. Miskolcon 1869. október 30-án alakult meg a honvéd zászlóalj, amelyből az egri és a sátoraljaújhelyi zászlóaljakkal való összevonással jött létre 1890-ben a 10. honvéd gyalogezred. Az ezred katonái Borsod, Heves és Zemplén vármegyéből kerültek ki, így Miskolc mindig őket tekintette háziezredének. A háziezred és az ezredtulajdonosi cím eredete még arra az időre nyúlik vissza, amikor a nemesek, főrendek a saját költségükön állítottak ezredeket, amelyeket a Habsburg uralkodó rendelkezésére bocsátottak, ezek gazdájuk nevét viselték, saját zászló alatt harcoltak, idővel, a 18. század elejére ezen ezredek teljesen az uralkodó fennhatósága alá kerültek, de az ezredtulajdonosok sokáig megtartották bizonyos előjogaikat. 1715 után a Habsburg-ház tagjai is kaptak alakulatokat, akik ezredesi rendfokozattal viselhették az egység egyenruháját, de parancsnoklási joguk nem volt. Az ilyen ezredtulajdonosi címek gyakran ajándékozási aktusok voltak, például Ferenc József 1888. október 1-jén Eduárd walesi herceget is megajándékozta egy miskolci, a császári és királyi 12. huszárezreddel (k.u.k. Husarenregiment Nr. 12). Az ugyancsak részben Miskolcon állomásozó császári és királyi 65. Lajos Viktor főherceg gyalogezred (k.u.k. Infanterieregiment Erzherzog Ludwig Viktor Nr. 65) – bár ők is miskolci háziezrednek tartották magukat (pedig jellemzően nem a környékbeli megyékből verbuválódtak) – Lajos Viktor, Ferenc József legifjabb öccse volt az ezredtulajdonosa.

Minthogy az 1868. évi 42. törvény szerint minden ezred mellé népfelkelő ezredet is létre kellett hozni, akiket az országot ért támadás esetén hívhatták be, a 10-es honvédekhez is tartozott ilyen népfelkelő ezred. A népfelkelők közé az önkéntes, többnyire idősebb korosztályhoz tartozókat sorolták be, akiket kisegítő szolgálatra (hadtáp, őrzési és hátországi feladatok stb.) lehetett beosztani. 1912-től aztán a rendes és a népfelkelő ezredeknél is felállították az ún. pótzászlóaljakat, amelyeknek az újoncok kiképzése volt a feladata.

A 10-es honvéd háziezred jellegének megfelelően ellátta a helyőrségi szolgálatot, az ünnepségekre díszőrséget biztosított, zenekara közreműködött egyes rendezvényeken, általánosságban véve részt vett a város társadalmi életében. A város vezetése ugyanakkor szoros kapcsolatot tartott az ezredparancsnoksággal, képviseletet biztosított számára egyes testületekben, meghívta a polgári ünnepségekre, háborús időszakban segítette a kapcsolattartást az itthoniakkal, ajándékokat gyűjtött és juttatott a frontra stb.

Az ezred parancsnoka a háború előtti békeidőben a hadtörténészként híressé vált Doberdói Breit (Bánlaky) József honvéd ezredes, későbbi katonai pályája csúcsán altábornagy volt.

A József laktanya bélyegkép|balra|A József laktanya fényképe a századforduló körül bélyegkép|Az átalakított épület ma a Herman Ottó Gimnáziumnak ad otthont A 10-es honvédek számára Miskolc a város akkori nyugati határában lévő Serház utcában álló régi sörházA sörfőző műhelyt eredetileg a diósgyőri koronauradalom építtette, ami 1702-ben került Miskolc város tulajdonába. épületét jelölte ki laktanyaként. A helyszín ideális volt, a sörgyár 1883 óta már nem működött, és a célnak megfelelően át lehetett alakítani, ki lehetett bővíteni, hely bőségesen rendelkezésre állt, a szükséges mellék- és felvonulási épületek megvoltak, a közelben kialakítható volt a gyakorlótér. Az egyemeletes laktanyát 1889-ben adták át, amiről a Borsodmegyei Lapok így számolt be: „Az új honvéd-laktanya a régi serház telkén júl. hó 23-án adatott át a honvédelmi minisztérium által kiküldött megbízottaknak; az átvevők voltak: Lehoczky ezredes, Tóth őrnagy, Bányai ezred-orvos, Szánkay hadbiztos és Schwarcz műszaki hadnagy. […] Az átadó bizottság állott: Lévay József megyei főjegyzőből, mint elnök, Soltész Nagy Kálmán polgármester és Adler Károly főmérnökből”.

Az átadást követően a városi közgyűlés határozatot hozott a laktanya nevéről is: „A m. kir. honvédség számára emelt, városunk felső részének egyik ékességét képező laktanya József főherceg ő felségének, ki a magyarság érdekében cselekedni, működni velünk együtt hazafiúi kötelességének tartja, magas nevéről József laktanyának neveztessék el”. József főherceg nagy tiszteletnek örvendett Miskolcon, 1893-ban díszpolgárrá is választották. A miskolci laktanyában a 10-es honvéd gyalogezred törzse és 1. zászlóalja volt elhelyezve, a 2. zászlóaljnak Eger, a 3-iknak pedig Sátoraljaújhely volt a telephelye.

Az ezred megszűnése után a laktanya épületét egyéb célokra használták. Először 1923-ban hirdették meg eladásra, végül 1926-ban a magyar királyi belügyminisztérium megrendelésére egy újabb emeletet húztak rá Csáki István tervei alapján, és a miskolci VII. számú csendőr kerületi parancsnokság vette birtokba. Az épület változatlanul városi tulajdonban maradt. A második világháború után a Miskolc Járási Rendőrkapitányság kapott helyet benne (felmerült a Bányaipari Technikum elhelyezése is, de az végül Perecesre került), és használta az Államvédelmi Hatóság is. 1957-től 1980-ig a járási és megyei munkásőr parancsnokság, 1964-től 1989-ig a Magyar Szocialista Munkáspárt megyei oktatási igazgatósága (Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem) működött benne. A rendszerváltozás után a megyei bíróság és a Herman Ottó Gimnázium elhelyezése is felmerült, végül a városi közgyűlés az utóbbi mellett döntött.A Herman Ottó Gimnázium addigi, Városház téri épületét a város átadta a római katolikus egyháznak, ott jött létre a Fráter György Gimnázium. Az egykori laktanyaépületet Pirity Attila tervei alapján építették át, és a gimnázium 1993-ban vette birtokba.

Az első világháborúban bélyegkép|A 10-es honvédek csatáinak felsorolása a szobor talpazatán 1914-ben, az első világháború kitörésekor a 10-es honvédeket a galíciai frontra vezényelték. A háború során az ezred a 4. osztrák–magyar hadsereg, a kassai VI. hadtest és a magyar királyi 39. honvéd hadosztály, a miskolci m. kir. 78. honvéd gyalogdandár kötelékébe tartozott. (1915. augusztus 28. és szeptember 17. között átmenetileg az August von Mackensen tábornok által vezetett német 11. hadsereg alárendeltségébe tartozott.) Az első katonavonat 1914. augusztus 17-én indult az orosz frontra, de meglepetésre először a népfelkelő ezredet vitték ki, és frontszolgálati feladatokat kellett ellátniuk, azaz harcolniuk kellett. A tábori ezred augusztus közepén követte őket, majd a súlyos harcok miatt a menetezredet is kiszállították a frontra. A parancsnokuk – mivel Breit Józsefet a szerb frontra vezényelték – Daubner Samu ezredes lett. Ezt követően 1914 szeptemberétől 1916. június végéig Kobek (Kádár) Béla ezredes, 1918. október 26-áig Sáfrány Géza alezredes, majd november 5-éig Szabó Sándor őrnagy vezette az ezredet.

Az ezred 1914. augusztus 26-án esett át a tűzkeresztségen. Tarnawatkánál a tapasztalatlan, alig kiképzett népfelkelő egység nagy veszteségeket szenvedve kénytelen volt visszavonulni. Ezután Krakkót védték. November végén – állandó harcok közepette – keleti irányban nyomultak előre. December 9-én Limanowa térségébe vezényelték őket, és 10–12-én a soproni Nádasdy- és a Jászkun huszárokat támogatva megtámadták a Jabloniec nevű magaslaton beásott oroszokat. Kiszorították állásaikból az ellenséget, a 10-es honvédek pedig – immár a huszár egységek nélkül – üldözőbe vették a menekülő orosz csapatokat, északkelet felé. Ez volt az ezred első, jelentős haditette.

A télen mindkét fél lövészárkokba ásta magát, állásharc alakult ki. A 10-esek 1915. május 2. és 5. között fontos szerepet játszottak a gorlicei áttörésben. „Az orosz gyűrűt, mely polipkarokként hónapok óta szorított: áttörtük. Több száz hadifogoly, sok géppuska, hadianyag és két löveg volt az ezred zsákmánya. Sajnos, a veszteségek is tekintélyesek voltak” – írta Sassy Csaba a naplójában. Ezután elfoglalták a stratégiai fontosságú Rozembarkot. A sikeres és kitartó bieczi (hétszeres) rohamukhoz Vilmos császár táviratban gratulált, Nagy Ferenc polgármester pedig levélben üdvözölte az ezredet: „A város közönsége nevében hazafias lelkesedéssel, testvéri szeretettel üdvözlőm hős honvédőinket, a vörös sapkások méltó utódait, kik nemcsak városunknak, de az egész nemzetnek is büszkeségei”. Ezt követően állandó harcok közepette előrenyomulva szorították vissza az orosz csapatokat, és összességében mintegy 600 kilométert tettek meg. Közben Mackensen seregét támogatva részt vettek Przemyśl június 3-án befejezett visszafoglalásában. Június 14-én meglátogatta a hadosztályt Alexander von Krobatin, a Monarchia hadügyminisztere. Az orosz határt június 29-én lépték át, majd augusztus 25–26-án bevették Breszt-Litovszkot. A városba először a miskolci 10-es honvéd gyalogezred egyik százada és a 16-os besztercebányai honvéd gyalogezred egy zászlóalja vonult be.

bélyegkép|balra|Emlékkereszt állítása Tarnawatkán