Váradi B. László (Nagyvárad, 1946. augusztus 3. – 2014. május 26.) erdélyi magyar író, tudományos ismeretterjesztő, erdészeti és vadbiológiai tanulmányok szerzője, vadász.
Életpályája Miután Kolozsváron a mezőgazdasági főiskolára járt, 1974-es Németországba való távozása után Göttingában a Georg Augusta egyetemen erdészeti és vadbiológiai tanulmányokat folytatott. Magyarországon hunyt el, Somogyfajszon temették el.
Munkássága 1972-ben megjelent novelláskötete nagy feltűnést keltett, szerzője az erdélyi magyar irodalom nagy reménységének számított. Amikor a Ceaușescu-rendszer „eladta az erdélyi szászokat” (polgári neve Beier volt), ő is emigrált Németországba, ahol német nyelvű tudományos munkák szerzője lett, de megmaradt magyar írónak is, akinek többes identitása szokatlan műveket produkált.
Szakmai írásait, tanulmányait a Pirsch és a Wild und Hund című folyóiratok közölték.
Művei Tavasz 69 (antológia, Nagyvárad, 1970) Kölyökharcsa (novellák, 1972) Emlős-viselkedéstani jegyzetek (elbeszélések, 2013) Borotva (elbeszélések, 2014) Luca, a megmentett vidra (egy vidracsalád története) (regény, Pont Kiadó, Budapest, 2014) Válogatott elbeszélések (több kötetben) Ökopatriotizmus a Kárpát-medencében (ökológiai esszé)
Források Szávai Géza: Elhunyt Váradi B. László (1946–2014), Nyugati Jelen, 2014. május 27. Online hozzáférés Váradi B. László, pontkiado.hu Kőrössi P. József: Az éjszakai vadász, 2014/6.Online hozzáférés Bogdán László: Váradi B. Lászlóról. Olvasólámpa: A vadász, Háromszék, 2014. november 8. Online hozzáférés
Kategória:1946-ban született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Nagyváradiak