A 3742-es jelzésű autóbuszvonal Miskolc, Hejőkeresztúr és Nemesbikk között húzódó regionális vonal, amelyet a Volánbusz Zrt. üzemeltet.
Útvonala A miskolci autóbusz-állomásról indul. A 3-as főúton kezdi el útját Mezőkövesd felé, odairányban a főúton, visszirányban a Csabai kapun és a Corvin utcán át közlekedik, melyek a város egyik jelentősebb csomópontjában, a miskolctapolcai elágazásnál érnek össze. Hejőcsaba és Görömböly városrészei mentén hagyja el a várost, párhuzamosan a .
Első települését, Mályit az egykori téglagyára felől közelíti meg, majd a főúton tartózkodva szeli át, a környék egyik nevezetességének számító Mályi-tavat nem érintve. Innen déli irányban Nyékládháza következik, amelyen belül a Mezőcsát felé vezető úton a belvárosba megy, a vonal felezőpontjára, mivel indításainak nagy része innen történik, valamint ide érkezik. Emellett hétvégén egy alkalommal a jelenleg már csak a személyforgalma és teherforgalom által bejárt városi vasútállomására hajt, utána az ónodi mellékúton távolodik 2 kilométert, a Vadvirág utcai buszfordulóhoz.
Ezután a központból mellékúton el is hagyja Nyékládházát a miskolci vasúti fővonal keresztezését követően. A bányászati munkák miatt itt is gyakoriak a bányatavak, horgásztavak, nyékládházai üdülőterületek mellett halad el a 2007-ben megszüntetett együtt. A legtöbb alkalommal Hejőkeresztúr településre kitérést tesz, utána az Alföld és a Tisza felé folytatja útját. Azonos úton a 3741-es és 3743-as buszok közlekednek, a vonal az előbbit követi Hejőszalonta településen belül. Bőven a Tiszaújvárosi járásban a vele kapcsolatban levő buszvonalak a jellemzőek, melyek Szakáld községen is átmennek, illetve a központinak számító Hejőbábán.
A falutól délkeleti irányban található végállomása, Nemesbikk, előtte a hozzátartozó Tatárdomb településrészén megy át, mielőtt a falusi temetőben érne célba. Nemesbikk tömegközlekedésileg zsákfalu, az Oszlár felé vezető 3312-es mellékúton menetrend szerinti autóbusz nem közlekedik.
Közlekedése Indításai minden nap történnek, többek között Szakáldról a megyeszékhelyre mentesítő járat is indul iskolai napok reggelein, sőt Nemesbikk hétvégén is összekapcsolt Miskolc városával. Amennyiben a járat csak Nyékládházától vagy addig közlekedik, Miskolc irányából mindig biztosított a csatlakozás. Némely Nyékládházáról induló járat gyorsjárati jelleggel közlekedik. A település Tiszaújváros felől van nagyobb összeköttetésben.
Csatlakozást biztosít
Nyékládháza, gyógyszertár megállóhelyen – Miskolc felé/felől autóbuszra ().
Törzsjárművei
az NRL-913 rendszámú Mercedes-Benz Intouro autóbusz.
ViszonylatIndításszámKözlekedési rendMiskolc, aut. áll. – Szakáld, bolt1 pártanítási napokonMiskolc, aut. áll. – Nemesbikk, aut. ford.4 pár3 pártanszünetben munkanapokon2 párhétvégékenNyékládháza, gyógyszertár – Nemesbikk, aut. ford.3 oda, 4 visszatanítási napokon4 oda, 5 visszatanszünetben munkanapokonszabadnapokon3 oda, 4 visszamunkaszüneti napokon
Megállóhelyei
! Sorszám (↓) ! Megállóhely ! Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |- |0|| Miskolc, autóbusz-állomásInnen induló és ide érkező járatok listája a Közlekedése alcím alatt.<small>végállomás ||0.0 km |align=left| |- |1|| Miskolc, Vörösmarty út (↓) ||1.0 km |align=left| |- |∫|| Miskolc, Corvin utca (↑) ||∫ |align=left| |- |2|| Miskolc, Lévay József utca (↓) ||1.8 km |align=left| |- |∫|| Miskolc, SZTK rendelő (↑) ||∫ |align=left| |- |3|| Miskolctapolcai elágazás ||3.2 km |align=left| |- |4|| Miskolc (Hejőcsaba), gyógyszertár ||4.3 km |align=left| |- |5|| Miskolc (Hejőcsaba), cementgyár ||5.0 km |align=left| |- |6|| ||5.8 km |align=left| |- |7|| Miskolc, harsányi útelágazás ||6.5 km |align=left| |- |8|| Miskolci Állami Gazdaság ||8.8 km |align=left| |- |9|| Mályi, Agroker bejárati út ||9.7 km |align=left| |- |10|| Mályi, téglagyár ||10.3 km |align=left| |- |11|| Mályi, bolt ||11.1 km |align=left| |- |12|| Mályi, lakótelep ||11.8 km |align=left| |- |13|| Nyékládháza, ónodi elágazás ||13.4 km |align=left| |- |14|| Nyékládháza, gyógyszertár<small>vonalközi végállomás ||14.2 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Hétvégén 1 alkalommal érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Nyékládháza vasútállomás ||∫ |align=left| – Nyékládháza <small>(, ) |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Nyékládháza, emlékmű ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Nyékládháza, Ónodi utca 7. ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Nyékládháza, autóbusz-forduló ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Nyékládháza, Ónodi utca 7. ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Nyékládháza, emlékmű ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Nyékládháza vasútállomás ||∫ |align=left| – Nyékládháza <small>(, ) |- |15|| Nyékládháza, almáskert ||15.8 km |align=left| |- |16|| Hejőkeresztúr, bejárati út ||19.1 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Munkanapokon 11; hétvégén 6 alkalommal érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Hejőkeresztúr, iskola ||∫ |align=left| – Hejőkeresztúr <small>() |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Hejőkeresztúr, autóbusz-forduló ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Hejőkeresztúr, iskola ||∫ |align=left| – Hejőkeresztúr <small>() |- |16|| Hejőkeresztúr, bejárati út ||19.1 km |align=left| |- |17|| Hejőszalonta, bejárati út ||21.2 km |align=left| |- |18|| Hejőszalonta, sportpálya ||21.7 km |align=left| |- |19|| Hejőszalonta, Kossuth utca 76.A megállóban egyes járatok nem állnak meg. ||22.0 km |align=left| |- |20|| Hejőszalonta, kerámia üzem ||23.0 km |align=left| |- |21|| Szakáld, felső ||24.5 km |align=left| |- |22|| Szakáld, bolt<small>vonalközi végállomás ||25.0 km |align=left| |- |23|| Szakáld, lakótelep ||26.1 km |align=left| |- |24|| Hejőbába, sajószögedi elágazás ||29.7 km |align=left| |- |25|| Hejőbába, községháza ||30.6 km |align=left| |- |26|| Hejőbába, iskola ||30.9 km |align=left| |- |27|| Nemesbikk, Tatárdomb ||32.0 km |align=left| |- |28|| Nemesbikk, művelődési ház ||33.1 km |align=left| |- |29|| <small>vonalközi végállomás ||33.5 km |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye autóbusz-közlekedése