Az alárendelő összetett mondat a mondattan egyik nagy kategóriája a mellérendelő összetett mondatok mellett. Az alárendelő mondatok két tagmondatból állnak: a főmondatból és a mellékmondatból. Az alárendelő összetett mondatoknak a fajtái: alanyi, tárgyi, jelzői, határozói és állítmányi. A mellékmondat a főmondat valamely összetevőjét fejezi ki mondat formájában. Emiatt nevezi a szakirodalom a mellékmondatot álmondatnak: funkcióját tekintve mondatrész értékű, formailag azonban mondat alakú – ez sok esetben nem valósul meg így.
Történeti változások
A 19. század A korszak első felében a használatukban jelentkeztek a változások. A reformkorban a rövidség eszményítése a mellékmondatos szerkezetek kerülését tette szükségessé, helyette elsősorban a főnévi igeneves vagy egyéb sűrített igeneves szerkezeteket használtak. Ugyanezt a tendenciát folytatta a főmondat hiánya is a függő beszédben. Ebben az időszakban kísérletek történtek a hogy kötőszó gyakori használatának elkerülésére is. Erre több megoldást találtak: egyrészt a mellékmondat elhagyását, másrészt a mellékmondat éléről a kötőszó elhagyását, harmadrészt a hogy kötőszó kicserélését a miképp(en), miként, miszerint kötőszavakra – ezek közül ma már csak a miszerint használatos.
A főnévre vonatkozó névmások tekintetében már a 19. század elején a mai gyakorlat volt jelen, ingadozást elsősorban a nem személyre vonatkozó (a)ki alkalmazásában figyelhető meg. A beszélt nyelv hatására ekkor kezd el elterjedni az ami az amely helyett, valamint a vonatkozói határozószói mondatbevezetők (abban a házban, ahol…) a helyet, időt, módot kifejező előtagok esetében.
Az időhatározói míg kötőszó a megfelelő jelentésű összetett mondatokban ellentétes, olykor megengedő értelmet kap. Ez a változás megfelel annak a folyamatnak, amely az alárendelést a mellérendelés felé viszi, valamint mutatja a időhatározás → megengedés változást, és rámutat az ellentét és a megegyezés rokonságára. A miután időhatározói kötőszó okhatározói használatának erőteljes elterjedése a szabályos időhatározás → okhatározás kognitív folyamatát jelzi.
A korszak első felében használatos volt több olyan kötőszó is, amelyek mára már kikoptak a használatból. Ezek a hahogy, minkéntha, midőn kötőszavak.
Terjedőben van az alárendelő kötőszók önálló tagmondatként történő használata sajátos grammatikai és stilisztikai szerepben. A legjellegzetesebb, már ma is meglévő forma, a következményes hogy ilyen alkalmazása, főleg a beszélt nyelvben.
Az utalószók használatának megítélésében is változást hozott a nyelvújítás: ahol lehetett, elhagyták. Ezzel ellentétes folyamat a fokhatározói összetett mondatokban figyelhető meg, valamint az új típusú nyomatékos utalószó keletkezése (szintoly) is kivétel.
A 20. század A 20. század többféle módosulást eredményezett az alárendelő összetett mondatok szintjén. Ez különösen az írott nyelvi adatok vizsgálatakor érzékelhető. Ennek a változásnak a legerősebb forrása az, hogy a beszélt nyelv egyre nagyobb hatást gyakorol az írott nyelvre. Ismételten megjelent a rövidség stíluseszménye, a rövidebb közlésmódok, amelyek a gyorsabb nyelvi érintkezést teszik lehetővé. Ez változási univerzálénak tekinthető.
Ez a fajta hatásgyakorlás érdekes kettősséget hozott az alárendelő összetett mondatok szintjén: visszatérést az igeneves szerkezetek gyakori alkalmazásához, de emellett gyakoribbá váltak a redundáns és a kevésbé szabályos szerkesztésmódok. Észrevehető tendencia maradt az, hogy a szabad függő beszédben a főmondat továbbra is elhagyásra kerül.
Az alárendelés mellérendelésbe való behatolását mutatja az álcélhatározói mondatok megjelenése is. Ezek a mondatok formailag célhatározóiak, ám a lehetséges interpretációikat tekintve mellérendelő kapcsolatos vagy ellentétes viszonyokat mutatnak.
Az utalószók, amelyek mély hangrendű mutató névmássá grammatizálódtak, egy sajátos helyzetben, ha a tagmondategyüttesnek elvi, általánosító tartalmú vagy affektív jellege van, és a főmondat a mellékmondat után áll, újra magas hangrendű is lehet. Ez látható a következő mondatban is: Hogy az élet nem könnyű, ezt mindannyian érezzük.
Az alárendelő mondatról
Belső szerkezete
Megegyezik az egyszerű mondatéval, azzal a kivétellel, hogy a szokásos mondatszerkezetet az alárendelő kötőszó megelőzi. Ez az alárendelő kötőszó (például a hogy) azt a célt szolgálja, hogy jelöltté tegye, hogy a mondat egy fölérendelt mondat egyik összetevője. A vonatkozó névmási kötőszó emellett az alárendelt mondat valamely bővítményi vagy módosítói elemének szerepét tölti be. Szerepe a főmondatban A főmondatban betöltött szerepét kétféleképpen fejezhetjük ki.
A határozói mellékmondatok esetében maga a kötőszó is alkalmas arra, hogy jelölje a mellékmondat funkcióját. A mihelyt, amikor, amint kötőszavak időhatározói mellékmondatot vezetnek elő (1.). A főmondatban leírt eseménnyel, állapottal ellentétes, de azt megakadályozni nem tudó körülményt az ámbár és a noha kötőszavakkal tudjuk kifejezni (2.). A ha a főmondatban leírt esemény, állapot feltételét adja meg (3.), míg a mivel annak okát jelöli (4.).
Példák:
Amikor gimnáziumba járt, szerette a földrajzot. Noha nem szerette a földrajzot, mindig jó jegyet kapott belőle. Ha jó a tanár, meg tudja szerettetni a tantárgyát. Mivel nagyon jó tanára volt, szerette a földrajzot.
A tartalmas kötőszókkal nem csak az alárendelő mondat határozói funkcióját tudjuk kifejezni. A főmondati fókusz- és kvantorpozíciókban teljes tagmondat számára nincs hely – ezért ilyen esetben az alárendelt mondatot egy olyan határozószói kifejezés alá kell beágyaznunk, melynek alaptagja az alárendelt mondattal azonos funkciójú névmás. A névmás fogja majd a tagmondatot képviselni a főmondat megfelelő pozíciójában.
Az alárendelő összetett mondatok grammatikai szervezésében részt vevő kategóriák
Az alaptag A főmondatbeli alaptag az első. Ennek kötött vagy szabad bővítményét képviseli a mellékmondat. Az alaptag szófaja mellékmondat-típusonként változhat, az alaptag és a mellékmondat viszonya megfelel a szintagmaviszonyoknak. A főbb szófaji csoportok a következők: ige, igenév, főnév, melléknév, határozószó – ritkábban a névmások is ide tartoznak.
Az utalószó Az utalószó is részt vesz az alárendelő összetett mondatok grammatikai szerveződésében. A főmondatban egy szemantikailag üres mutató névmás vagy mutató névmási határozószó képviseli a mellékmondatot. Az utalószó téma (topik), fókusz vagy neutrális helyzetben egyaránt állhat.
Az utalószó törölhető a főmondatból, illetve rejtve is maradhat. Leggyakrabban az utalószóhiány az alanyi és a tárgyi mellékmondatok körében fordulhatnak elő. Ez összefügghet azzal, hogy a két eset specifikus: az alany és a tárgy az ige elsődleges vonzatstruktúráját alkotja. A törölhetőségre lehetőséget ad az igei alaptag határozott ragozása által létrejött grammatikai többletinformáció a tárgyi tagmondategyüttesekben, valamint az alanyiak esetében a főmondatok értékelő jellege miatt. A jelzői típusú mondatokban is jelentős az utalószóhiány, ennek más okai vannak, mint a fenti két esetben. A határozói vonzat esetében azonban sosem törölhető az utalószó.
Pl. tárgyi mellékmondat: Nem engedem (azt), hogy leugorj a legmagasabb trambulinról. Pl. alanyi: Igaz (az), már régen láttuk egymást. Jó (az), hogy itt vagy. Pl. határozói: A kisfiú számított (arra), hogy elviszik az Állatkertbe.
A kötőszó A kötőszó is szerves eleme az alárendelő összetett mondatoknak. Ez a mellékmondatnak a főmondattól való függését mutatja. A kötőszóknak négy fő csoportja van:
a tartalmatlan (általános, szemantikus) hogy kötőszó; a vonatkozó névmási kötőszó; a vonatkozó határozószói kötőszó; egyéb kötőszó: jóllehet, bár, etc.
A mellékmondat kötőszó nélkül is követheti a főmondatot, ez a kötőszóhiány tipikusan a tartalmatlan hogy kötőszós mondatokat érinti. Emellett azonban az is előfordulhat, hogy a mellékmondatot nem egy, hanem két alárendelő kötőszó vezeti be. Ez az alábbi esetekben szokott előfordulni:
Szintváltó típus: a relatív főmondatba ékelődik be egy (másodlagos) mellékmondat Biztos, hogy(,) ha megtehetném, megtenném Szinttartó típus: többnyire a hasonlítással kapcsolatban fordul. Két altípusa van: Ellipszis: egy tagmondat kimarad, csak a kötőszó reprezentálja. Pl. Jancsi gazdája bőg, mint [ahogy az bőg,] aki megbőszült A mint nem képvisel törölt mellékmondatot, hanem a párhuzamos szerkesztésű vonatkozó mondatokban amúgy is meglévő hasonlító jelentésárnyalatot teszi explicitté. Ilyenkor a két kötőszó közül bármelyik törölhető a mondat jelentésváltozása nélkül. Pl. Anna éppen olyan kedves, mint amilyen az édesanyja volt. A fenti jelenséget a példamondat kétféleképpeni átalakítása is bizonyítja: Anna éppen olyan kedves, mint az édesanyja volt. Anna éppen olyan kedves, amilyen az édesanyja volt.
A tartalmatlan hogy kötőszós mondatok nagyon fontos csoportot alkotnak az alárendelő összetett mondatok rendszerében, ugyanis jellemző, hogy a főmondatbeli alaptag által megteremtett tartalmi keretet a mellékmondat teljes egészében kitölti. Így erre a szerkezetre a tartalomkifejezés, vagyis a lényegi tartalomadás jellemző – szembeállítva a vonatkozó mondatok a mellékes (részleges) tartalomadásával.
Az utalószó és a kötőszó több mellékmondattípusban kapcsolatban állnak egymással: annyira-amennyire, annyival-amennyivel, annál-minél, azóta-mióta, etc. Ezeket a kapcsolódó párokat a hasonlító jelentésű mondatokban találhatjuk meg.
A tagmondatok sorrendje A tagmondatok sorrendjének három alapvető előfordulási lehetősége van:
- a főmondat-mellékmondat sorrend, pl. Nagyon örülök, hogy láthatom Magát.
- a mellékmondat-főmondat sorrend, pl. Ha nagyon rossznak találja a cikket, ne fordítsa le!
- a főmondatba ékelt mellékmondat, pl. A referátum szövegét, amelyet elküldtem a tanárnak, tegnap visszakaptam.
Ezek a sorrendek jellemzők lehetnek az egyes mellékmondattípusokra, és nem függetlenek azok kialakulásától sem.
- A tartalmatlan hogy kötőszósok (vagyis a tartalomkifejtők) többnyire főmondat-mellékmondat sorrendben állnak.
- A vonatkozók mindhárom megvalósulási formát mutatják.
A tipikustól eltérő tagmondat-sorrend a grammatikai változások eredménye lehet.
Az alárendelő összetett mondatok rendszere Az alábbi táblázatban összefoglaló jelleggel láthatjuk az alárendelő összetett mondatok rendszerét a tipikus kapcsolóelem (tehát kötőszó) és a tipikus szerkesztésmód szerint. Tipikus kapcsolóelemek (kötőszó)Tipikus szerkesztésmódhogy kötőszó és vonatkozó névmási kötőszóI. Nem bővítményt kifejtő mellékmondat
állítmányi mellékmondatII. Kötött bővítményt kifejtő mondatok1. alanyi mellékmondat2. állítmányi mellékmondat3. kötött határozói mellékmondatspeciális kötőszó4. hasonlító határozói mellékmondatIII. Nem kötött (szabad) bővítményt kifejtő mellékmondatokhogy kötőszó és vonatkozó névmási kötőszó1. jelzői mellékmondat2. célhatározói mellékmondatvonatkozói határozó(szói) névmás
(vonatkozó névmási határozószó3. helyhatározói mellékmondat4. időhatározói mellékmondat5. számhatározói mellékmondat6. állapothatározói mellékmondat7. módhatározói mellékmondat8. fokhatározói mellékmondatspeciális kötőszó9. okhatározói mellékmondatIV. Szemantikai többlettartalmat hordozó mellékmondatokMondatrészkifejtéssel párosulvaMondatrészkifejtéstől elszakadvavegyes kötőszók1. hasonlító1. hasonlító2. következményes2. következményes3. feltételes3. feltételes4. megengedő4. megengedő
A mellékmondatok típusai A mellékmondatok az alárendelő összetett mondatok tagmondatai. A kötőszavai és a szerkesztésének módja alapján több típust különböztetünk meg.
Nem bővítményt kifejtő mellékmondat
Állítmányi mellékmondat