A fakír (, faqr, azaz szegény) kifejezés eredetileg csak a muszlim kolduló szerzeteseket jelölte, olyan szúfi aszketikusokat, akik az önkéntes szegénység és az istenimádat mellett lemondtak minden világi kapcsolatról és tulajdonról. Később ezzel az elnevezéssel jelölték a hindu önsanyargató vezeklőket is. Fakíroknak nevezték azokat az Indiában működő és a 19. század végétől Európában is feltűnő bűvészeket, akik különböző, testük érzéketlenségének és sérthetetlenségének látszatát keltő mutatványokat végeztek.
A szó átvitt értelemben olyan igénytelen személyt is jelölhet, aki magától minden testi kényelmet megvon.
Indiában ma a szót olyan hajléktalan és tulajdon nélküli aszkétákra és szádhukra használják, akikre szent emberként tekintenek és akik néha bizarr mutatvánnyal jelennek meg a nyilvánosság előtt.
A 20. századi Európában a holland Mirin Dajo (1912–1948) és a francia Ben-Ghou-Bey (1931–1990) vált fakírként ismertté.
Etimológia A kifejezés az arab faqr (فقر) szóból származik, melynek jelentése: szegény.
A többes számú alakjával jelölték (fukará) a muszlim szúfikat, derviseket. Jelentése: szűkölködőek, szegények.
Jegyzetek
További információk
Indiai fakírok között; Jacolliot Lajos és mások tapasztalatai nyomán írta Tordai Vilmos; Uránia Ny., Budapest, 1912 (Lelki tünemények) Alexy Elza: Pránájáma. Csodák és misztikumok. A keleti jógik és fakírok titkos tudománya; Magyar Könyvkiadó, Budapest, 1941
Fordítás
Kategória:Iszlám Kategória:Hinduizmus