Az AEC Routemaster orrmotoros emeletes busz. A járművet a London Transport tervezte, és az Associated Equipment Company, valamint a Park Royal Vehicles gyártotta. A prototípust 1954 szeptemberére készítették el, és 1968-ig gyártásban is maradt. A típus jellegzetes elemei voltak a busz elejébe elhelyezett motor, az utastértől elválasztott vezetőállás és a nyitott hátsó peron, melyet a távolsági kivitelben zárható ajtóval láttak el. A hátsó ajtós mellett első ajtós, valamint különleges első ajtós, farmotoros változatokat is gyártottak.
Az első Routemaster 1956. február 8-án állt forgalomba a londoni 2-es busz vonalán, és a 2005. december 9-i kivonásukig meghatározó szerepet töltöttek be London közlekedésében. Manapság már csak a 15-ös nosztalgiabusz vonalán lehet rendszeresen találkozni Routemasterekkel.
A legtöbb Routemaster London számára készült, kisebb számban került még a British European Airwayshez és a Northern General Transport Companyhoz.
A Routemaster úttörő formatervének köszönhetően a busz túlélte a leváltására szánt buszokat is, valamint helytállt vidéken és a londoni autóbuszvonalak privatizációja után egyaránt. A felépítése mellett a hátsó nyitott peron is szerepet játszott a fennmaradásában, ugyanis gyorsabb utascserét és a megállóhelyek közötti fel- és leszállást tette lehetővé, azonban balesetveszélyes is volt, és emellett kalauzokat is kellett alkalmazni.
A 2005-ös kivonásának ellenére a Routemaster megőrizte népszerűségét, és mára már brit ikonnak számít, 2006-ban a piros telefonfülke és a londoni metrótérkép mellett a busz is bekerült Nagy-Britannia 10 leghíresebb dizájn-ikonja közé. A busz formaterve alapot adott a 2000-es évek végén a New Routemaster megalkotásához.
Tervezés bélyegkép|balra|A busz vezetőfülkéje
A Routemastert 1947 és 1956 között fejlesztették ki A. M. M. Durran, Colin Curtis és Douglas Scott vezetésével. Céljuk egy könnyebb, ezáltal üzemanyag-takarékosabb és könnyebben üzemeltethető autóbusz kifejlesztése volt. Végeredményként egy 64 ülőhelyes autóbuszt kaptak, amely háromnegyed tonnával volt könnyebb, mint az előd 56 ülőhelyes RT széria.
A buszok első feladata a trolibuszok kiváltása, később a régi buszok lecserélése volt. A járművet a London Transport tervezte, a gyártását az Associated Equipment Company és a Park Royal Vehicles végezte.
bélyegkép|jobbra|A Routemaster hátsó, nyitott peronja
A busz szerkezete könnyű alumíniumból készült, hasonló eljárással, mint amit a repülőgépgyártásban alkalmaztak a második világháború során. A kisebb tömegű szerkezet mellett ekkor használtak először buszon független kerékfelfüggesztést, szervokormányt, automatikus sebességváltót és hidraulikus féket.
A tervezők a hagyományos alvázas helyett önhordó szerkezetet alkalmaztak. Ez azt jelenti, hogy a busz egy első „A” és egy hátsó „B” acélvázból áll, melyeket a busz törzsének alumíniumváza tart egyben. Előbbi tartalmazza a motort, a kormányzást és az első felfüggesztést, míg az utóbbi a hátsó tengelyt és felfüggesztést. A sebességváltót a törzs alá helyezték el, összekötve az elülső motorral és a hátsó meghajtott tengellyel.
Prototípusok bélyegkép|A London Transport Museum RM1-es azonosítójú Routemasere
Az első Routemaster buszt 1954 szeptemberében, az Earl's Court Commercial Motor kiállításon mutatták be. Ez a prototípus még hűtőrács nélküli homlokfallal rendelkezett, eltérően a sorozatban gyártott járművektől. A motor hűtésigénye miatt 1956-ban áttervezték a homlokfalat, ekkor került fel a hűtőrács, amit 1957-ben a prototípus is megkapott. A London Transport az első négy példányt 1956 és 1958 között állította forgalomba. A négy buszból kettőt Leyland motorral és egységekkel szereltek fel, melyekből az egyik kísérleti távolsági busz volt.
1961-ben 24 darab hosszabb (27 láb és 6 hüvelyk helyett közel 30 láb, azaz körülbelül 9,12 méter hosszú) kísérleti RML buszt építettek, majd 1965-ben megkezdték a gyártását. 1962-ben elkészítették az első ajtós RMF-t, amelynek az alapját az RML adta. Ezt a buszt a rövidebb RMA-val együtt kiállításokra és bemutató utakra vitték, de egyikre sem érkezett nagyobb számú megrendelés.
1964-ben válaszként a konkurens Leyland és Daimler emeletes buszaira az AEC a Park Royal Vehicles vállalattal összefogva farmotoros buszon kezdett el dolgozni. A prototípussal 1966-ra készültek el, mely 60%-ban azonos alkatrészekből állt, mint az alapmodell, valamint 31,3 láb hosszával a leghosszabb Routemaster lett. Sorozatgyártását 1967-re tervezték. Az első FRM (front-entrance Routemaster, magyarul elsőajtós Routemaster) buszt 1966. július 4-én vette az állományába a London Transport, de menetrend szerinti forgalomba csak 1967. június 26-án állt. Az egyedi tervezésből fakadó sorozatos meghibásodás miatt nem gyártottak további farmotoros Routemastereket, a prototípust 1983-ban vonták ki a forgalomból, majd ezután a London Transport Museum gyűjteményébe került. Beceneve Fruitmaster volt.
Gyártás jobbra|bélyegkép|Az Arriva London RML autóbusza A buszok gépezetét és alkatrészeit az Associated Equipment Company southalli gyárában gyártották, míg a váz építését és a végleges összeszerelést a Park Royal Vehicles üzemében végezték.
A buszok többsége az előírásokban legfeljebb megengedett 27 láb és 6 hüvelyk (8,38 méter) hosszúságúra épült, később a szabályok enyhülésével megjelentek a hosszabb, 29 láb és 11 hüvelyk (9,12 méter) hosszú Routemasterek.
Altípus Típus Hossz Darab Megjegyzés RM alap busz 27,5 láb (8,4 m) 2123 RML hosszított busz 29,91 láb (9,12 m) 524 RMC távolsági busz 27,5 láb (8,4 m) 69 RCL hosszított távolsági busz 29,91 láb (9,12 m) 43 RMF első ajtós busz 29,91 láb (9,12 m) 51 A Northern General Transport Company számára RMA első ajtós busz 27,5 láb (8,4 m) 65 A British European Airways számára FRM első ajtós busz 31,3 láb (9,5 m) 1 Farmotoros
RM és RML bélyegkép|balra|RM és RML buszok A London Transport összesen 2123 rövidebb és 524 hosszabb Routemastert rendelt. A két kialakítás között csupán annyi volt a különbség, hogy a Routemaster modulos törzsét középen megtoldották egy extra fél ablaknyi széles modullal, nyolc további ülésnek helyet adva, amivel az ülőhelyek száma 64-ről 72-re nőtt. Az RML nevet korábban a Routemaster Leyland azonosításához használták, így a hosszított Routemaster eleinte ER (Extended Routemaster) néven futott. Mindkét típusban külön helyet alakítottak ki a kalauzok számára az emeletre vezető lépcsősor alatt.
RMC és RCL bélyegkép|fennjobbra|Nosztalgia RCL a Green Line fényezésével Az RMC a Routemaster távolsági változata, melyet elsősorban a Green Line vonalain alkalmaztak. A buszt módosított felfüggesztéssel, beltérrel, nyitott peron helyett zárható utasajtóval és nagyobb fokozatkiosztású félautomata sebességváltóval látták el. Hosszabb változata az RCL, amely már nagyobb motort is kapott, valamint 57 helyett 65 ülőhelyes volt.
RMF és RMA Az RMF és RMA a Routemaster első ajtós változata, melyet elsősorban Londonon kívüli, illetve a repülőtéri vonalakon használták. Az RMC és RCL-hez hasonlóan ezek is zárható ajtót kaptak, itt az utasajtó mellett az emeletre vezető lépcsősor is a busz elejébe került. Bemutatása után csupán a Northern General Transport Company és a British European Airways érdeklődtek a típusok iránt.
Northern General bélyegkép|balra|A Northern General nosztalgiabusza A Northern General Transport Company 50 RMF autóbuszt rendelt, amelyekhez később a prototípus is csatlakozott. Ez a rendelés azért volt jelentős, mert a Nothern General volt az egyik legnagyobb beruházója a Leyland Atlantean emeletes autóbusznak, és ennek ellenére mégis az AEC autóbuszát választotta.
A Northern számos útvonalat a United Automobile Service-szel közösen üzemeltetett. Utóbbi főként Bristol Lodekka emeletes buszokat üzemeltetett, azonban ezek a buszok csak kisebb teljesítménnyel tudtak futni, míg a Northern RMF buszai megfelelőnek bizonyultak a forgalom számára. Ezek Leyland motort és nagyobb összáttételt kaptak a hosszabb távolságok megtételére. Az alapmodellhez képest eltérő volt a kettő helyett egysávos célfilm, az eltolható ablakok és az osztatlan szélvédő.
bélyegkép|fennjobbra|Megőrzött autóbusz a Northern piros-krémfehér fényezésével bélyegkép|balra|Felújított és apróbb módosításokkal ellátott Routemaster A buszok piros-krémfehér és pipacspiros fényezésekkel álltak forgalomba. A járművezetők körében kedvelt volt a jármű: a hátsó tengely nagyobb összáttételének köszönhetően a busz egy nagyobb Newcastle–Darlington távot is megfelelően teljesített, a szervokormány pedig gatesheadi és sunderlandi városi szakaszain volt hasznos. A típus továbbá megjelent a North Shieldset és Skandináviát összekötő X1-es nemzetközi vonalon is.
Az 1970-es években egyre nagyobb költségeket jelentett a Northern General számára a városközi vonalakon kalauzokat alkalmazni, ezért a sofőrök és az utasok elégedettségének ellenére 1977-ben kénytelen volt lecserélni a buszokat. Az első Routemastert 1977 májusában vonták ki a forgalomból, az utolsót pedig 1980 októberében. A buszok többségét szétvágták, 14 darabot a London Transport vásárolt meg, amelyekből egy darab nyitott tetejű a London Coaches turistavonalaira állt.
British European Airways A British European Airways 1966 és 1967 között összesen 65 darab rövidebb RMA autóbuszt rendelt a Heathrow-i repülőteret kiszolgáló vonalra. A busz maximális sebessége 70 mérföld/óra (112,6 km/h) volt. A járműhiányban szenvedő London Transport 1975-ben 13 darab, 1976-ban 14 darab és 1978-ban 9 darab RMA buszt vásárolt, azonban ezek nem feleltek meg a városi vonalakra, ezért mind az elővárosba került ki. A British Airways 1979 márciusában megszüntette a repülőtéri buszjáratot, a megmaradt 29 autóbuszt a London Transport vásárolta meg.
Biztonság A busz hátsó nyitott peronja potenciális veszélyforrás volt, mivel az utasok fel- és leszállhattak, valamint utazhattak rajta, még akkor is, amikor a jármű mozgásban volt. A Routemastereken kalauzok is tartózkodtak, akik ugyan felügyelni tudták a peront, de az összes balesetet még ők se tudták megakadályozni. Az egykori londoni polgármester, Ken Livingstone szerint polgármestersége alatt évente körülbelül 12 ember halt meg, miután leesett a busz hátsó peronjáról.
Színsémák bélyegkép|balra|fennjobbra|Routemaster arany színű fényezéssel A Routemaster buszok számos jeles esemény alkalmával különleges festést kaptak. Ilyen volt II. Erzsébet ezüst és arany jubileuma, melyek során először 1977-ben 25 buszt ezüst, majd 2002-ben 50 buszt arany színűre fényeztek át.
Számos vállalat, mint például az Esso és a Danone is járműreklámokkal hirdette termékeiket, szolgáltatásaikat. Ilyenkor a buszokat részben vagy teljesen átfestették.
Az 1986-os londoni buszvonalak privatizációja során számos vonal és Routemaster autóbuszt került magánszolgáltatók üzemeltetésébe. A közlekedésszervező London Transport csak 1997-ben írta elő az egységes piros flottaszínt, addig a szolgáltatók különböző, egyedi fényezéssel közlekedtették buszaikat, megtörve ezzel a korábbi egységes piros kinézetet.
Az 1986-os piacnyitás után számos vidéki vállalat vásárolt használt Routemastereket, hogy bővíthessék a járműparkjukat, ezzel felvehessék a versenyt az újonnan megjelent közlekedési társaságokkal. Emellett az újabb vállalatok is szereztek be és alkalmaztak használt Routemastereket a jellegzetes kinézetük miatt. Ezek a buszok megkapták az új tulajdonosaik flottaszínét, majd forgalomba álltak többek között Blackpoolban, Glasgow-ban, Hullban, Manchesterben, Perthben és Rotherhamben.
Zöld fényezés jobbra|bélyegkép|Nosztalgiabusz a London Country Bus Services zöld fényezésével Zöld fényezést először a 69 darab RMC autóbusz kapott, amelyek a CRL4-es azonosítójú prototípust leszámítva mind a Green Lines állományában álltak forgalomba, majd később a 43 darab hosszabb RCL is megkapta a zöld festést.