De Gerando Ágostné széki gróf Teleki Emma (Hosszúfalva, 1809. szeptember 11.Szinnyei szerint 1815. november 5., amely dátumnak azonban a gyászjelentés ellentmond. – Pálfalva, 1893. április 30.) író, De Gerando Antonina anyja.

Életútja

Teleki Imre gróf és Brunswick Karolina grófnő leánya. Szülei igen elvonult életet éltek három gyermekükkel Blanka-, Emma- és Miksával, akik sokkal többet tanultak e nagy magányban, mint más nagy család ivadékai. Emma fivérével együtt végezte minden tanulmányait; a latinban, történelemben és botanikában rendkívül sokra ment. Később utazott Németországban, Olaszországban és Franciaországban. Itt ismerkedett meg De Gerando Ágosttal, akihez 1840. május 14-én férjhez ment és akivel nyolc évet élt boldogan. 34 éves korában már özvegyen maradt két gyermekével és mivel őt is el akarták fogni s férjét nem sikerült volt elfogni, csak álútlevéllel menekülhetett Drezdába, ahol férjét halálán találta. Ennek elvesztése után Franciaországban nevelte fel gyermekeit igaz magyaroknak. 1870-ben tért vissza Magyarországra. Ezután hol Párizsban tartózkodott régi kitűnő barátai körében, hol Magyarországon pálfalvi birtokán Szatmár megyében, folytonosan foglalkozva irodalommal, olvasva s írva, de csak családja számára. Elhunyt 1893. április 30-án, 85 éves korában, örök nyugalomra helyezték 1893. május 2-án délután a római katolikus egyház szertartása szerint Pálfalván.

Franciaországban több cikket írt a magyar ügyek védelmére.

Munkái

Antonina és Attila könyve, irta anyjok. Paris, 1851–64. Négy kötet. (Névtelenűl. Adomák, nagy emberek élete, költemények, szindarabok sat.) Antonina és Attila Rómában. Pest, 1865. Az 1867-iki világtárlat Párisban. Uo. 1869–70. Két kötet. De Gerando Ágostné, gr. Teleki Emma görögországi levelei és a régi Attikának hiteles kútfők utáni leirása. Uo. 1873. Hasznos mondatok gyűjteménye a hosszúfalvi iskola számára 1884. (Névtelenűl.)

Jegyzetek

Források

"A hazaszeretet szent lángjától buzdítva" DE GÉRANDO ÁGOSTNÉ TELEKI EMMA (1809-1893) PIM Gyászjelentése

Kategória:1809-ben született személyek Kategória:1893-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar emlékírók Kategória:Magyar nők