A História 1979 és 2012 között előbb nyomtatott, majd online is megjelent magyar történelmi tudományos ismeretterjesztő folyóirat volt. Alapítója és főszerkesztője Glatz Ferenc, az MTA egykori elnöke volt. Glatz Ferenc és Hanák Gábor történész személyesen vett részt a Szolnoki Nyomda Vállalat megbízásából útjára indult első szám tervezésében,- bábáskodásában.
A rendszerváltás előtt a népszerűségét annak köszönhette, hogy a magyar és az egyetemes történelem, többnyire a közép-európai térség addig jobbára tiltott, ugyanakkor közérdeklődésre számot tartó kérdéseit tárgyalta.Magyar nagylexikon
A nyomtatott változat főbb adataiHistória – címkés formátum oszk.hu
Cím: História Egyéb címadat; közreműködő: Magyar Történelmi Társulat folyóirata; felelős szerkesztő: Glatz Ferenc. Budapest: História Alapítvány, Évek: 1979–2012 Periodicitás: évenként tízszerA folyóirat 1979-től 1981-ig évente négyszer, a későbbi években hatszor és tízszer jelent meg, de volt olyan év is amikor 11. számban adták ki. ISSN: ISSN 0139-2409
Honlapja
A www. historia.hu honlapon az egykori lapszámok címlapjai láthatók. A folyóirat egyes, linkelt cikkei elérhetőek vagy pdf formátumban vagy a cikk linkjére kattintva.
Jegyzetek
Források
História - MATARKA - Folyóiratszámok listája História 1978–2012 Arcanum Digitális Tudománytár
Kategória:Magyarországi történettudományi folyóiratok