Az Egyesült Nemzetek Szövetsége gyámságok, vagy ENSZ-gyámságok a korábbi Nemzetek Szövetsége mandátumok örökösei voltak, miután 1946-ban a Népszövetséget feloszlatták, és helyette létrejött az ENSZ.

Valamennyi gyámságot az Egyesült Nemzetek Szervezete Gyámsági Tanácsán keresztül igazgatták. A korábbi népszövetségi mandátumok közül egyedül Délnyugat-Afrika nem lett ENSZ-gyámság, a területre igényt tartó Dél-Afrika ellenkezése miatt. (Később, 1990-ben a terület Namíbia néven elnyerte a függetlenségét.)

Az ENSZ-gyámság más, mint az ENSZ igazgatta terület.

A gyámság (és a gyámhatalmak)

A korábbi német Schutzgebiete Valamennyi terület korábban népszövetségi mandátum volt.

Francia Kamerun: Kamerun néven 1960-ban elnyerte a függetlenséget. Brit Kamerun: Valamivel kisebb volt, mint Francia Kamerun. Két külön egységben (Észak-Kamerun és Dél-Kamerun) igazgatták. Az észak 1961 májusában Nigéria része lett, a dél 1961 októberében Kamerunhoz csatlakozott. Az Új-Guineai Terület (Ausztrália): A sziget északkeleti része népszövetségi mandátum volt az első világháború előtt, a délkeleti része pedig Ausztráliához tartozott. A második világháborút követően a két részből egy igazgatási egységet csináltak, bár jogilag a Pápua Terület és az Új-Guineai Terület elkülönült egymástól. 1975-ben a kettő jogilag is egyesült és Pápua Új-Guinea néven függetlenné vált. A sziget nyugati része egyik területhez sem tartozott. Ez volt Holland Új-Guinea, mielőtt 1962-ben Indonézia annektálta. Ruanda-Urundi Belgium népszövetségi mandátuma volt. 1962-ben két részre szakadva – Ruandára és Burundira – függetlenné vált. Tanganyika brit népszövetségi mandátum volt. 1961-ben függetlenné vált, majd 1964-ben egyesült a korábbi brit protektorátus Zanzibárral, és így jött létre Tanzánia. Francia Togo 1960-ban lett független. Brit Togo, amely sokkal kisebb volt Francia Togónál 1956-ban egyesült Aranypart brit gyarmattal, és ezzel 1957-ben létrejött Ghána. A Nyugat-Szamoai Gyámság, korábban Új-Zéland mandátuma 1962-ben független lett. A neve 1997-től Szamoa.

Korábbi német, japán gyarmatok

A következő területek szintén korábbi népszövetségi mandátumok.

A Naurui Gyámsági Terület Ausztrália, az Egyesült Királyság és Új-Zéland közös mandátuma volt korábban. 1968-ban független lett Nauru néven. A Csendes-óceáni-szigetek Gyámsági Terület, amely korábban japán mandátum volt, az Egyesült Államok felügyelete alá került. Később több részre szakadt, amelyek kiváltak: a Marshall-szigetek 1979-ben, a Mikronéziai Szövetségi Államok 1979-ben, az Északi-Mariana-szigetek 1978-ban, Palau 1981-ben. Ezek az országok szabad társulásról szóló egyezményt kötöttek az Egyesült Államokkal (Compact of Free Association), az Északi-Mariana-szigeteket kivéve, amely Puerto Ricóval együtt az Amerikai Egyesült Államok társult állama, teljes önkormányzattal rendelkező amerikai függőség.

Korábbi olasz területek Olasz Szomália a háború előtt és után is olasz közigazgatás alatt állt, Olaszország 1950-ben kapta meg gyámságként. 1960-ban egyesült Brit Szomáliával és létrejött a független Szomália.

Javasolt gyámsági területek Még tartott a második világháború, amikor Franklin D. Roosevelt amerikai elnök azt javasolta, hogy Korea legyen közös amerikai-szovjet gyámság. Az elképzelés feledésbe merült miután 1945. április 12-én Roosevelt meghalt, de decemberben a moszkvai konferencián ismét előkerült és polgári nyugtalansághoz vezetett Koreában.Gang Man-gil (1994). "한국사 17: 분단구조의 정착 1" ["17 Korean history: the settlement of the division structure 1"], pp. 133–137. 한길사 [Hangilsa], Harry S. Truman amerikai kormánya 1948-ban azt javasolta, hogy Brit Palesztinát ENSZ-gyámság alá kellene helyezni.

Jegyzetek

További információ The United Nations and Decolonization: Trust Territories that Have Achieved Self-Determination* WorldStatesmen – Index of Possessions and Colonies

Fordítás

Gyámsági