A Hammerschmitt német együttes. Heavy metal és Neue Deutsche Härte műfajokban zenélnek.
Története
1997-ben alakultak meg. A zenekar elődjének az 1986-tól 1997-ig tevékenykedett "Pierrot" együttes számít. A Pierrot tagjai "keményebb, modernebb" hangzást szerettek volna létrehozni. Ezért 1997-ben Hammerschmitt-re nevezték át magukat. Első demójukat megalakulásuk évében adták ki. Rammstein,- Metallica- és AC/DC dalokat dolgoztak fel, ezek mellett német nyelvű dalokat is énekeltek. Átigazoltak az MTM Music kiadóhoz, és 2000-ben piacra dobták első nagylemezüket, amely a zenekar nevét viseli. 2005-ben, 2011-ben és 2016-ban is piacra dobtak nagylemezeket, 2016-ban első angol nyelvű stúdióalbumukat jelentették meg. Az együttes a motorosok körében kultikus státuszt ért el, ugyanis főleg motoros találkozókon játszottak.
2016-ban Magyarországon is koncerteztek, a Dürer Kertben, a "Serious Black" és a "Sinbreed" zenekarokkal együtt. Az együttes nem összekeverendő az ugyanilyen nevű, szintén német zenekarral, amely 1984-ben alakult meg.
Tagjai
Ben – ének Gernot – elektromos gitár Summi – elektromos gitár Armin – basszusgitár Steve – ütős hangszerek
Diszkográfia
Hammerschmitt (2000) Mein Herz (2005) 12 – Jenseits der Stille (2011) Still on Fire (2016) Dr. Evil (2019)
Demók
Hammerschmitt (1997) Crazy (2002)
EP-k
Born to Rock – Vol. 1 (2013) Born to Rock – Vol. 2 (2016)
Koncertalbumok
20 Jahre für die Ewigkeit (album/DVD, 2006)
Források Hardrock.hu Hammerschmitt – Ein Neustart Hammerschmitt – Dr. Evil Album Review
Kategória:1997-ben alakult együttesek Kategória:Német metalegyüttesek