Bauer Győző (Érsekújvár, 1942. május 31. – Somorja, 2018. május 12.) szlovákiai magyar orvos, farmakológus, diplomata.

Életpályája Az általános iskolát Magyarbélen végezte, majd 1959-ben a galántai magyar gimnáziumban érettségizett. 1965-ben a pozsonyi Comenius Egyetem Orvostudományi Karán szerzett orvosi oklevelet.

1966-1972 között a Csehszlovák Tudományos Akadémia Prágai Farmakológiai Intézetében dolgozott, 1972-től a Szlovák Tudományos Akadémia Pozsonyi Kísérleti Gyógyszerkutató Intézet tudományos munkatársa, majd 1990-1998 között igazgatója volt.

1990-ben a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőjévé választották. 1991–1996 között a Csemadok országos választmányának elnöke, majd 2003-2007 között Szlovákia törökországi nagykövete volt.

2018. május 12-én Somorján hunyt el 76 évesen.

Munkássága Kutatási területe a neurofarmakológia volt, nevéhez több, nemzetközileg is elismert tudományos eredmény fűződik. Számos tudományos dolgozata, illetve ismeretterjesztő cikke jelent meg. 1987-től az Szlovák Tudományos Akadémia levelező, 1998-tól rendes tagja, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja volt.

A tudomány mellett a felvidéki magyarság sorskérdéseinek is mindig kiemelt figyelmet szentelt, kezdeményezője volt a Selye János Egyetemért Alapítványnak is.

Főbb munkái Farmakológia zažívacieho traktu (1988) Az oxidatív stressz és az antioxidánsok hatása a simaizomszövetre. Székfoglaló előadások a Magyar Tudományos Akadémián (2000)

Díjai, kitüntetései Klement Gottwald Állami Díj (1987) A Magyar Köztársaság Elnökének Aranyérme (2000) Pribina-kereszt II. fokozata (2001) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2001) Kemény Zsigmond-díj (2003) Arany János-díj (életműdíj tudományos munkásságáért, 2008)

Jegyzetek

Források Szlovák Lexikon Felvidék ma

Kategória:1942-ben született személyek Kategória:2018-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar orvosok Kategória:Érsekújváriak Kategória:Somorjaiak Kategória:Szlovákiai magyar politikusok Kategória:Szlovák diplomaták Kategória:MTA-tagok