Steinbach József (Veszprém, 1964. június 21. –),Steinbach József hivatalos oldala a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke; a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke.
Gyermekkor Édesapja Steinbach József, édesanyja Brösztl Klára, mindketten a Herendi Porcelángyárban dolgoztak. Apja „a kétkezű munka és a fizikai aktivitás becsületére” tanította. Egy öccse van, aki 1968-ban született.
A szentgáli református egyházban keresztelték meg és ott is konfirmált 1977-ben.
Tanulmányok A Herendi Általános Iskolát 1978-ban fejezte be, majd a Balatonfüredi Kertészeti Szakközépiskolában érettségizett 1982-ben.
Az érettségit követően két évet dolgozott Veszprémben, majd 1984-től „előfelvett” református teológiai hallgatóként másfél év katonai szolgálatot teljesített.
A Budapesti Református Teológiai Akadémián 1990-ben tette le az első lelkészképesítő vizsgát, majd 1991-ben a második lelkészképesítő vizsgát, megszerezve ezzel a református lelkészi oklevelet.
A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán 1999-ben középiskolai református vallástanári oklevelet szerzett, majd a Veszprémi Egyetem Bölcsészettudományi Karán, antropológia-etika-társadalomismereti szakon 2008-ban diplomázott.
A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi karának doktori Iskoláját 2012-ben végezte el, a doktori címet 2019-ben nyerte el.
Életútja
Balatonalmádi és Balatonfűzfő lelkésze Kovách Attila dunántúli püspök 1990. augusztus 1-vel rendelte ki segédlelkészi szolgálatra a Balatonalmádi-Balatonfűzfői Református Társegyházközségbe, ahol azóta is szolgál. A gyülekezet 1991-ben választotta lelkipásztorává.
A gyülekezeti szolgálat mellett 1999-től óraadó tanár a Pápai Református Teológiai Akadémián a gyakorlati teológiai tanszéken, a homiletika a szakterülete. Rendszeresen ad elő az egyházkerületi gondnoki konferenciákon és Kárpát-medence szerte gyülekezetekben, intézményekben.
Gyakran végez evangelizációs szolgálatokat; évente többször ad elő a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán, a hatodévesek szemináriumán. Részt vesz a Doktorok Kollégiuma gyakorlati teológiai szekciójának munkájában is, ahol 2002 óta évente tart szakmai előadásokat.
Az évek során több tisztséget is betöltött: 1996-2000 között egyházmegyei missziói előadó volt a Veszprémi Egyházmegyében; majd 1996-tól egyházmegyei tanácsos, 1998-tól egyházkerületi tanácsos.
2002-től egyházmegyei lelkészi jegyző, 2006-tól egyházmegyei lelkészi főjegyző, majd 2007-től egyházkerületi lelkészi főjegyző.
A Dunántúli református egyházkerület püspöke 2009-től a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke; 2012-től a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke.
Rendszeresen publikál teológiai szaklapokban. Igehirdetéseket, bibliameditációkat; homiletikai szaktanulmányokat, fotómeditációk és novellaszilánkokat jelentet meg. A Dunántúli Református Egyházkerület kiadásában megjelent számos kötet szerkesztője, társszerkesztője. 2009-től 2022-ig vezette a Reformátusok Lapja hasábjain az Ige mellett rovatot.
A korszakos jelentőségű lelkipásztor, Farkas József életművének gondozója.
2023-tól a Pápai Református Teológiai Akadémia címzetes egyetemi tanára.
A Zsinat lelkészi elnöke 2024. április 24-én a Magyarországi Református Egyház zsinata lelkészi elnökévé választotta.
Az új lelkészi elnök székfoglaló beszédében elmondta:
"Nem készültem erre a szolgálatra. Isten megtartó kegyelmében bízva, szeretett egyházunkért vállaltam el a jelölést. (...) Mindent igyekszem megtenni, mindent az Úrtól várva, minden testvéremben bízva, kérve az Úr erő feletti erejét; de kérnék támogatást, segítséget, türelmet, szeretetet, mindenekelőtt imádságot. (...) Személyesen hálát adok Istennek, hogy mindenkor, minden nyomorúságom és gyarlóságom ellenére adott erőt odaadóan szolgálni. A konfliktusok között is vallom a krisztusi szelídség erejét."Steinbach József: Az Ő Fiának vére megtisztít
Zsinati lelkészi elnöki székfoglaló
Balatonszárszó, 2024. április 24.https://reformatus.hu/documents/3837/Zsinati_sz%C3%A9kfoglal%C3%B3_2024.04.24..pdf
Céljának tartotta a református egyház egységének tabuk nélküli megerősítését a bizalom jegyében.
Családja Veszprémben ismerte meg Cenkvári Klárát, akivel a szentgáli református templomban kötött házasságot. Felesége szociálpedagógus.
Két lányuk van, Sára (1992), és Borbála (1994).
Öccse Steinbach Attila szociálpedagógus és zeneterápiával foglalkozik.
Díjai, elismerései
Balatonfűzfő díszpolgára (2010. augusztus 20.) „Balatonalmádi Városért” Érdemrend (2014. augusztus 20.) A Magyar Érdemrend középkeresztje (2018. március 15.) „Balatonfűzfő Városért” Érdemrend (2020. augusztus 20.) Pápai Református Teológiai Akadémia, címzetes egyetemi tanár (2023. július 1.) A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal (2026. március 15. alkalmából)
Bibliográfia
Válogatás műveiből A Gyakorlati Teológiai Szekció harminc éves kutatásának eredményei, A Magyar Református Homiletika eredményei és problémái 1972-2002 között, Budapest, 2003. (DC előadás, 2002.08.22.) Gondoljuk meg az Úr kegyelmes tetteit Szolgálat a Balaton partján, Igehirdetések, meditációk, tanulmányok és fordítások, Pápa, 2007. (2007.12.19.) Íme, most van az üdvösség napja 2Korinthus 6,2, REND-en elhangzott igehirdetés, Pápa, 2010. (2010.06.27.) Tágas tér Üzenetek a 18. zsoltárból, Pápa, 2011. (2011.04.22., nagypéntek) Vezess Napi áhítatok az Ige mellett, 2010. évfolyam, Pápa, 2011. (2011.12.13.) Szerezz értelmet Napi áhítatok az Ige mellett, 2009. évfolyam, Pápa, 2012. (2012.09.26.) Amire leginkább szükségünk van Mai üzenetek a Szentírásból Pál apostol Korinthusiakhoz írott második levelének első fejezete alapján, Balatonalmádi – Pápa, 2012. (2012.12.20.) Menjünk át Napi áhítatok az Ige mellett, 2012. évfolyam, Pápa, 2013. (2013.11.14.) Mélyebben Mai üzenetek a Szentírásból Pál apostol Korinthusiakhoz írott második levelének tizenkettedik fejezete alapján, Balatonalmádi – Pápa, 2014. (2014.03.10.) Őbenne, Krisztusban remélünk Cikluszáró püspöki jelentés 2009-2014, Szolgálati naplóval, Pápa, 2014. (Körmend, 2014.06.19.) Őbenne, Krisztusban remélünk Cikluszáró püspöki jelentés 2009-2014, Szolgálati napló nélkül, Pápa, 2014. (Körmend, 2014.06.19.) Rendben Igehirdetések a Református Egyházi Napokon, Dunántúlon, azaz a REND-en, 2008-2014 között, Pápa, 2014. (2014.07.06.) Figyelj Üzenetek a Példabeszédek könyve első kilenc fejezetéből, Pápa, 2014. (2014.12.19.) Végső tanulság Üzenetek a Prédikátor könyvéből, „Képmeditációk igeszerűen”, Pápa, 2015. (2015.06.05.) Erőt Napi áhítatok az Ige mellett, 2011. évfolyam, Pápa, 2015. (2015.12.04.) Isten dicsőségére Mai üzenetek a Szentírásból Pál apostol Korinthusiakhoz írott második levelének második fejezete alapján, Pápa, 2015. (2015.12.20.) Dietrich Bonhoeffer, Homiletika (fordítás és két magyarázó tanulmány), “Szólj” – Homiletikai tankönyvek 2., Pápa, 2016. (2016.03.25., nagypéntek) Hazavárlak Utazás a 25. zsoltárral, Pápa, 2016. (2016.05.27.) Szemem állandóan az Úrra néz Igehirdetések a balatonalmádi és balatonfűzfői templomban 1., Zsoltárok 25,15-18, 2016. május 8., Pápa, 2016. (2016.05.28.) Istenből szólunk Homiletikai tanulmányok, (az összes megjelent írás jegyzékével), Pápa, 2016. (2016.06.07.) Betölt az Úr Lelke Igehirdetések a balatonalmádi és balatonfűzfői templomban 2., Mikeás 3,5-8, 2016. május 16., Pápa, 2016. (2016.06.08.) Íme, jön Istenetek Víz fakad a szomjazó földön, Ézsaiás 35,4-7, “REND” igehirdetés Balatonfüreden, 2016. június 26., Pápa, 2016 (2016.06.24.) Megajándékozottak vagyunk Igehirdetések a balatonalmádi és balatonfűzfői templomban 3., 2Péter 1,3-8, 2016. május 22., Pápa, 2016. (2016.08.01.) Gyönyörködj az Úr törvényében Igehirdetések a balatonalmádi és balatonfűzfői templomban 4., Zsoltárok 1,1-6, 2016. május 29., Pápa, 2016. (2016.09.15.) Betelve az élettel Igehirdetések a balatonalmádi és balatonfűzfői templomban 5., 1Krónikák 23,1-6, 2016. június 12., Pápa, 2016. (2016.11.15.) Jó az Úr Igehirdetések a balatonalmádi és balatonfűzfői templomban 6., Zsoltárok 34,2-11, 2016. június 19., Pápa, 2016. (2016.11.15.) Mennyi mindenünk van püspöki igehirdetések a 2015. esztendőből szolgálati naplóval, Pápa, 2016. (2016.12.05.) Az egyházról Igehirdetések a balatonalmádi és balatonfűzfői templomban 7., Ézsaiás 35,3-7, 2016. július 10., Pápa, 2017. (2017.01.28.) Minden dolgotok szeretetben Igehirdetések a balatonalmádi és balatonfűzfői templomban 8., 1Korinthus 16,10-18, 2016. július 17., Pápa, 2017. (2017.03.16.) Megváltottalak I. Napi áhítatok az Ige mellett, 2013. évfolyam első félév, Pápa, 2017. (2017.03.16.) Megváltottalak II. Napi áhítatok az Ige mellett, 2013. évfolyam második félév, Pápa, 2017. (2017.08.07.) Örömmel I. Napi áhítatok az Ige mellett, 2017. évfolyam első félév, Pápa, 2017. (2017.09.19.) Fordulj Hozzánk, Uram! Igehirdetések a balatonalmádi és balatonfűzfői templomban 9., Zsoltárok 90., 2016. július 24., Pápa, 2017. (2017.09.22.) Fordulj hozzánk, Uram! Püspöki igehirdetések a 2016. esztendőből szolgálati naplóval, Pápa, 2017. (2017.12.15.) Újjá lesz I. Püspöki igehirdetések a 2017. esztendő első félévéből, szolgálati naplóval. Sámuel első könyvének magyarázata (1–17 fejezetek), Pápa, 2018. (2018.02.01.) Édességet! Napi áhítatok az Ige mellett, 2014. évfolyam, Pápa, 2018. (2018.04.10.) Örömmel II. Napi áhítatok az Ige mellett, 2017. évfolyam második félév, Pápa, 2018. (2018.04.16.) Újjá lesz II. Püspöki igehirdetések a 2017. esztendő második félévéből, szolgálati naplóval. Sámuel első könyvének magyarázata (18-31 fejezetek), Pápa, 2018. (2018.04.29.) Halomra hasítva Képmeditációk igeszerűen, Pápa, 2018 (2018.05.09.) Sasok és fecskék REND igehirdetés Kaposváron 2018. július 1-én Pápa, 2018 (2018.06.25.) Nézzünk fel! I. Püspöki igehirdetések a 2018. esztendő első félévéből Szolgálati naplóval Pál levele a filippiekhez (1,1–3,9) Pápa, 2018. (2018.09.28.) Magasztaljuk dicsőséges kegyelmét! Püspöki jelentés, 2018. október 12. Szolgálati naplóval Pápa, 2018. (2018.10.12.) Karácsonyi üzenet Karácsonyi leporelló lisszaboni híddal (A 2016. évi szőlős., 2017. évi színes karikás karácsonyi üzenetek folytatása) Pápa, 2018. (2018.12.13.) Kezességet I. Napi áhítatok az Ige mellett 2015. évfolyam első félév Pápa, 2018. (2018.12.21.) Nézzünk fel! II. Püspöki igehirdetések a 2018. esztendő második félévéből Szolgálati naplóval Pál levele a filippiekhez (3,10–4,23) Pápa, 2019. (2019.02.18.) Esőben I. Napi áhítatok az Ige mellett 2016. évfolyam első félév Pápa, 2019. (2019.03.11.) Esőben II. Napi áhítatok az Ige mellett 2016. évfolyam második félév Pápa, 2019. (2019.04.16.) Balla Ibolya, Steinbach József Az Úr napja Magyarázatok és igehirdetések Jóel próféta könyvéhez Biblia – magyarázat – igehirdetés (sorozat) Pápa, 2019. (2019.06.04.) Kezességet II. Napi áhítatok az Ige mellett 2015. évfolyam második félév Pápa, 2019. (2019.06.18.) Kelj föl! I. Napi áhítatok az Ige mellett 2018. évfolyam második félév Pápa, 2019. (2019.08.01.) Énekek éneke Magyar Református Presbiteri Szövetség Budapest, 2019. (2019.08.09.) Az Úr hegyén a gondviselés Püspöki jelentés, 2019. október 10., Celldömölk Pápa, 2019. (2019.10.08.) Kelj föl! II. Napi áhítatok az Ige mellett 2018. évfolyam második félév Pápa, 2019. (2019.10.08.) Mindenkor bízunk! I. Pál második levele a korinthusiakhoz (1–4. fejezetek) Püspöki igehirdetések a 2019. esztendő második negyedévétől (szolgálati naplóval a további kötetekben) 2009–2019. között elhangzott igehirdetések felhasználásával Pápa, 2019. (2019.12.10.) Karácsonyi üzenet Karácsonyi leporelló herendi vázával (A 2016. évi szőlős; 2017. évi színes karikás; 2018. évi lisszaboni hidas karácsonyi üzenetek folytatása) Pápa, 2019. (2019.12.10.) Mindenkor bízunk! II. Pál második levele a korinthusiakhoz (5–8. fejezetek) Püspöki igehirdetések a 2019. esztendő második negyedévétől Pápa, 2020. (2020.04.08.)