Pásztor Bettina (Fehérgyarmat, 1992. december 1. –) magyar válogatott kézilabdázó, kapus. 2015 nyarától a Kisvárdai KC játékosa.
Pályafutása Klubcsapatokban Pásztor Bettina Fehérgyarmaton született, kézilabda pályafutását pedig Mátészalkán kezdte. Tanulmányait a Kölcsey Ferenc Általános Iskolában végezte, majd A DVSC utánpótlásképző akadémiájára került. Róth Kálmán hívására igazolt a Győri Audi ETO csapatához 2010-ben. A következő szezonban bajnok és kupagyőztes lett, bár többnyire a junior csapatban védett. A 2013-14-es szezont kölcsönben a Veszprém Barabás KC csapatánál töltötte. 2014-ben visszatért a DVSC-TVP csapatához, ahol négy szezont töltött el. 2018 nyarán a Kisvárdához igazolt. 2021 júliusában a Váci NKSE játékosa lett. Két szezont töltött a csapatnál, majd Békéscsabára igazolt. A 2025-2026-os szezont megelőzőem, főként tanulmányai miatt visszatért a Kisvárdához.
A válogatottban A magyar válogatott keretébe Kim Rasmussen hívta meg először 2017-ben. A dán edző a 2018-as Európa-bajnoki selejtezőkön is számított a játékára, 2018 május 30-án Bíró Blanka sérülése után a szűk keretnek is tagja lett, majd a Koszovó ellen 37–15-re megnyert találkozón bemutatkozott a nemzeti csapatban.
A pályán kívül Hobbija a festészet. Sikerei, díjai Magyar bajnok: 2011 Magyar Kupa-győztes: 2011 Bajnokok Ligája-elődöntős: 2011
Jegyzetek
További információ Pásztor Bettina statisztikái a Worldhandball oldalán
Kategória:Magyar női kézilabdázók Kategória:Kézilabdakapusok Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Debreceni VSC kézilabdázói Kategória:A Győri Audi ETO KC kézilabdázói Kategória:A Békéscsabai Előre NKSE kézilabdázói