Nordi Mukiele Mulere (Montreuil, 1997. november 1. –) francia válogatott labdarúgó, az angol Sunderland játékosa.
Pályafutása Klubcsapatban A Paris FC és a Laval korosztályos csapataiban nevelkedett, majd az utóbbiban lett felnőtt játékos. 2014. november 28-án debütált a felnőtt csapatban az AJ Auxerre elleni másodosztályú mérkőzésen. 2015. december 11-én első gólját szerezte meg a Clermont ellen. 2017. január 6-án öt éves szerződést kötött a Montpellier csapatával.Nordi Mukiele (Laval) signe à Montpellier Február 11-én debütált a Nancy-Lorraine elleni első osztályú bajnoki mérkőzésen.
RB Leipzig 2018. május 30-án 16 millió euróért szerződtette a lipcsei együttes és 2023-ig írt alá.RB Leipzig: 16 millió euróért vettek védőt Gulácsiék – hivatalos
Július 26-án a svéd BK Häcken elleni Európa-liga 2. selejtezőkörének első mérkőzésén mutatkozott be tétmérkőzésen a német klubban, a 68. percben váltotta Marcelo Saracchit. Ez volt karrierje első nemzetközi mérkőzésre.El: Gulácsiék könnyedén legyőzték svéd ellenfelüket Első bajnoki mérkőzését szeptember 2-án játszotta a 2018/19-es idény 2. fordulójában a Fortuna Düsseldorf elleni hazai 1–1-s találkozón. Első gólját a bajnokság utolsó fordulójában szerezte a Werder Bremen elleni 2–1-s idegenbeli mérkőzésén.
A következő, 2019/20-as szezonban lépett pályára karrierje során először a BL-ben, a csoportkör első mérkőzésén az SL Benfica ellen.
2022. május 21 pályára lépett a 2021/22-es szezon Német kupa döntőjében, az SC Freiburg ellen. Csereként a 61. percben Emil Forsberget váltotta, majd hosszabbítás és tizenegyespárbaj után megnyerték a döntőt.
Paris Saint-Germain 2022. július 26-án ötéves, 2027 nyaráig szóló szerződést kötött a párizsi csapattal.PSG: 20 millió euróért szerződtették a Leipzig-védőt Augusztus 6-án mutatkozott be a csapatban, a bajnokság 2022/23-as szezonjának nyitófordulójában a Clermont Foot ellen. Az 5–0-s idegenbeli mérkőzésén csereként lépett pályára Sergio Ramos-t váltva a 67. percben.https://www.transfermarkt.com/clermont-foot-63_paris-saint-germain/index/spielbericht/3839729
Bayer Leverkusen 2024. augusztus 28-án kölcsönbe került a német Bayer Leverkusenhez.
Sunderland 2025. augusztus 17-én négyéves szerződést írt alá az angol Sunderland csapatával.
A válogatottban Szülei révén Kongói DK-beli gyökerekkel bír.Ligue 2 française : des RD-Congolais de souche titulaires en clubs en première journée Pályára lépett a francia U18-as, U19-es,U20-as és U21-es válogatottban.
2021. szeptember 2-án Didier Deschamps behívta Jules Koundé helyére az A csapatba az Ukrajna és a Finnország elleni 2022-es világbajnokság selejtezőjére. Szeptember 7-én lépett pályára a Finnország elleni hazai 2–0-s találkozón. Csereként a 67. percben Léo Dubois-t váltotta.https://www.transfermarkt.com/spielbericht/index/spielbericht/3495385
Statisztika 2022. augusztus 8-i állapotnak megfelelően. KlubSzezonBajnokságKupaLigakupaNemzetköziEgyébÖsszesLigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokLaval II2014/15National 3141————1412015/1690————902016/1710————10Összesen241————241Laval2014/15Ligue 2200000——202015/161521020——1822016/171701030——210Összesen34220500000412Montpellier2016/17Ligue 11700000——1702017/183302040——390Összesen50020400000560Montpellier II2017/18National 310————10Összesen10————10RB Leipzig2018/19Bundesliga 19140—80—3112019/20253201003732020/2128350714042021/222812081382Összesen1008130—3320014610Paris Saint-Germain2022/23Ligue 11000—000010Összesen1000—000010KARRIER ÖSSZESEN21011170903320026913
A válogatottban 2021. szeptember 6-i állapot szerint. Franciaország ÉvMérk.Gólok202110ÖSSZESEN10
Sikerei, díjai RB Leipzig Német Kupa: 2021–22
Paris Saint-Germain Ligue 1:: 2022–23, 2023–24 Francia kupa: 2023–24 Francia szuperkupa: 2022, 2023
Jegyzetek
További információk
Kategória:Francia labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:1997-ben született személyek Kategória:A Montpellier HSC labdarúgói Kategória:A Stade Lavallois labdarúgói Kategória:Az RB Leipzig labdarúgói Kategória:A PSG labdarúgói Kategória:A Bayer Leverkusen labdarúgói Kategória:A Sunderland labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Ligue 2 labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:Francia bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek