Gabányi László (Hódmezővásárhely, 1935. május 15. – Budapest, 1981. június 16.) magyar kosárlabdázó, olimpikon, gépészmérnök.

Élete Szülővárosában végezte az elemi és középiskoláit. A gimnáziumban Balogh Imre testnevelő tanár ismertette és szerettette meg vele a kosárlabdasportot.

1953-ban iratkozott be a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karára. Ettől kezdve életét két cél irányította: helytállni a tanulásban, a szakmai munkában, valamint eredményeket elérni a sportban, azon belül a kosárlabdában. 1954-ben a budapesti főiskolai világbajnokságon első helyezett magyar válogatott tagja volt. 1958-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki oklevelet szerzett. Ezután hat éven át a Népstadionnál és intézményeinél dolgozott tervezőként, majd 1980-ig a MALÉV-nél végzett magas színvonalú mérnöki munkát. Munkatársai a jól képzett mérnököt és segítőkész kollégát tisztelték benne. 1972-ben megkapta a Magyar Népköztársasági Sportérdemérem arany fokozatát, 1978-ban pedig a MAFC aranygyűrűjét. 1981-ben jelentős változás történt beosztásában, a Budapest Csarnok főmérnökének nevezték ki. Úgy érezte, szakmailag célba jutott. A sok évtizedes hiányt pótló modern létesítmény műszaki vezetésével, mint épületgépész akarta a teremsport fejlődését szolgálni. A létesítmény felavatását azonban már nem érhette meg.

Sportpályafutása 1953-tól 1956-ig a Műegyetemi Haladás, 1957-től 1970-ig a Műegyetemi Atlétikai és Futball Club (MAFC) kosárlabdázója. 1954-ben a budapesti Főiskolai Világbajnokságon aranyérmes csapat tagja. 1960-ban a római. 1964-ben a tokiói olimpia résztvevője. www.sports-reference.com/olympics/athletes/ga/laszlo-gabanyi-1.html 1957-ben, 1959-ben és 1963-ban az Európa-bajnoki 4. helyezett csapat tagja, 1961-ben az EB 6. helyezett csapat tagja. 1957-ben az Universiadén 2. helyezett. 1959-ben és 1961-ben 4. helyezett magyar csapat tagja. 1956-tól 1970-ig 229-szeres magyar válogatott. 1965-ben és 1970-ben a Magyar Népköztársasági Kupa- (MNK-) győztes csapat tagja. 1965-ben, 1966-ban és 1970-ben az év magyar férfi kosárlabdázója. 1970-ben a magyar nemzeti bajnokcsapat tagja. https://hu.wikipedia.org/wiki/MAFC_(kos%C3%A1rlabda) A Magyar Kosárlabda Szövetség tagja, elnökségi tagja, 1978-ban a MAFC aranygyűrűjével tüntették ki.

Jegyzetek

Kategória:1935-ben született személyek Kategória:Centerek Kategória:1981-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar kosárlabdázók Kategória:Magyar olimpikonok Kategória:Magyar gépészmérnökök Kategória:Hódmezővásárhelyiek