Talcott Parsons (Colorado Springs, 1902. december 13. – München, 1979. május 8.) amerikai szociológus.

Élete

Biológiai képesítést akart szerezni az Amherst College-ban, de társadalomtudományi érdeklődése rövidesen nyilvánvalóvá vált számára, s elhatározta, hogy tanulmányait a Londoni Közgazdaságtudományi Egyetemen folytatja (1924-1925). Ösztöndíjasként Heidelbergbe került, ahol a szociológia még erősen az alig néhány éve halott Max Weber hatása alatt állt.

Diplomamunkáját az újabb német szakirodalom kapitalizmusfogalmáról írta. Ezután a Harvard Egyetemre került, először tanársegédként (1927), majd 1936-tól az újonnan létrehozott szociológia tanszék professzoraként, ahol 1973-as nyugdíjba vonulásáig működött.

A doktorátusa megújítása alkalmából a heidelbergi egyetemen rendezett ünnepség keretében tartott tudományos konferencia után alig néhány héttel halt meg Münchenben.

Magyarul megjelent művei Válogatás Talcott Parsons cselekvéselméleti írásaiból; vál., előszó Némedi Dénes, ford. Molnár Attila, Némedi Dénes, Szakadát István; Művelődési Minisztérium Marxizmus-Leninizmus Oktatási Főosztálya, Bp., 1985 (Szociológiai füzetek) Talcott Parsons a társadalmi rendszerről Válogatás; vál., tartalmi összefoglalók Némedi Dénes, ford. Bozóky András, Tardos Róbert, Némedi Dénes; ELTE, Bp., 1988

Források Szociológiaelmélet – Julius Morel, Eva Bauer, Meleghy Tamás, Heinz-Jürgen Niedenzu, Mac Preglau, Helmut Staubmann (2000) Osiris Kiadó

További információk Csepeli György–Papp Zsolt–Pokol Béla: Modern polgári társadalomelméletek. Alfred Schütz, Jürgen Habermas, Talcott Parsons és Niklas Luhmann rendszere; Gondolat, Bp., 1987 Tuba Imre: Szociológiai értékelméletek. Max Weber és Talcott Parsons értékfelfogása; PATE Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar, Keszthely, 1993 (Pannon Agrártudományi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar közleményei)

Kategória:Amerikai szociológusok Kategória:1902-ben született személyek Kategória:1979-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Szakírók