Matheus Santos Carneiro Da Cunha (João Pessoa, 1999. május 27. –) ismertebb nevén Matheus Cunha, olimpiai bajnok brazil labdarúgó, középpályás, a Manchester United játékosa.
Pályafutása Klubcsapatokban Matheus Cunha a Coritiba csapatában nevelkedett, majd 2017 nyarán szerződött Európába, a svájci Sion csapatához. Első mérkőzését új csapatában a 2017–2018-as Európa-liga harmadik selejtezőkörében játszotta a litván Sūduva ellen július 27-én. A 3–0-s vereséggel végződő találkozón a kezdőcsapatban kapott helyet és az 58. percig volt a pályán. A svájci élvonalban augusztus 10-én mutatkozott be az FC Zürich elleni mérkőzésen.
Leipzig Az egész idényt figyelembe véve 29 bajnoki mérkőzésen 10 gólt szerzett és nyolc gólpasszt adott. 2018. június 24-én a német RB Leipzig szerződtette. Július 26-án a svéd BK Häcken elleni Európa-liga 2. selejtezőkörének első mérkőzésén gólt és gólpasszt jegyzett, ez volt az első tétmérkőzése a német klubban. A következő fordulóban a román Universitatea Craiova ellen 3–1-re megnyert első mérkőzésen ismét eredményes volt. Augusztus 26-án a Borussia Dortmund ellen mutatkozott be a bajnokságban a hazai pályán 4–1-re elvesztett találkozón, a 72. percben Jean-Kévin Augustin cseréjeként. Négy nappal később az ukrán Zorja Luhanszk elleni selejtező mérkőzésen a 3. gólját szerezte meg és bejutottak a csoportkörbe. Október 4-én a Rosenborg BK 3–1-re való legyőzésében egy góllal segítette klubját. Október 25-én az Európa-liga csoportkörében a skót Celtic ellen a 31. percben szerzett vezetést csapatának, a mérkőzést 2–0-ra nyerték meg. November 3-án első alkalommal kezdőként lépett pályára és góllal hálálta meg a bizalmat, a 75. percben cselek sorozatát követően lőtt a kapu jobb felső sarkába a Hertha BSC ellen 3–0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen. December 13-án az Európa-ligában a Rosenborg BK ellen gólt szerzett, de a mérkőzés hajrájában kapott góllal csak döntetlent játszott hazai pályán, így a csoport 3. helyén végeztek. 2019. február 6-án a kupában első alkalommal lépett pályára és a 9. percben Lukas Klostermann indítását átvette és 11 méterről a jobb sarokba lőtte a labdát a VfL Wolfsburg ellen 1–0-ra megnyert mérkőzésen.
Hertha 2020 januárjában a Hertha BSC igazolta le. Február 15-én a Paderborn csapata ellen mutatkozott be új klubjában. Február 28-án megszerezte első gólját a fővárosi csapat színeiben a Fortuna Düsseldorf ellen 3–3-ra végződő bajnoki mérkőzésen. A következő fordulóban ismét eredményes tudott lenni a a Werder Bremen klubja ellen. Május 16-án a TSG 1899 Hoffenheim csapata elleni idegenbeli találkozón volt eredményes. A következő fordulóban csapata 4–-ra győzte le hazai pályán az 1. FC Union Berlin klubját a berlini derbin. A bajnoki mérkőzés 61. percében talált a kapuba, majd öt perccel később lecserélte őt Bruno Labbadia vezetőedző. Egy szezon alatt 40 tétmérkőzésen 13 gólt és 10 gólpasszt ért el a berlini klubban.
Atlético Madrid 2021 nyarán az Atlético Madrid igazolta le, mintegy 30 millió euróért cserébe. Augusztus 28-án mutatkozott be a bajnokságban a Villarreal elleni 2–2-re végződő találkozón Thomas Lemar cseréjeként.Empate ante el Villarreal Október 28-án első bajnoki gólját szerezte meg a Levante csapata ellen.La Liga: az exújpesti lett a hős, duplával tört borsot az Atlético orra alá
Wolverhampton Wanderers 2023. január 1-jén a Wolverhampton Wanderers csapata kölcsönben igazolta le. Júliusban aktiválták a szerződésben foglaltakat és 2027. június 30-ig szerződtették. 2025 februárjában 2029-ig hosszabbított.
Manchester United 2025. június 1-jén a Manchester United bejelentette Cunha szerződtetését. Az angol klub 62,5 millió fontot fizetett a brazil támadó játékjogáért. Marcus Rashford 10-es mezét kapta meg érkezése után. Augusztus 17-én mutatkozott be a csapatban, az Arsenal elleni bajnokin. Október 25-én szerezte első gólját, a Brighton & Hove Albion elleni 4–2-es győzelem során.
A válogatottban 2018. október 13-án]mutatkozott be a brazil U20-as labdarúgó-válogatottban a chilei U20-as válogatott elleni barátságos mérkőzésen Paulinho cseréjeként. Két nappal később a visszavágón megszerezte első gólját, a mérkőzés 2–2-es döntetlennel ért véget. Részt vett a 2019-es Touloni Ifjúsági Tornán, ahol az aranyérem mellett a gólkirályi címet is megnyerte.Kader Turnier von Toulon 2019. In: festival-foot-espoirs.com. Abgerufen am 19. Juni 2019 (angolul).
2021 nyarán aranyérmet nyert a brazil válogatottal a tokiói olimpián. 2020 szeptemberében bekerült a felnőtt keretbe, de a Bolívia és Peru elleni 2022-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező találkozóján a kispadon kapott lehetőséget. 2021. szeptember 2-án Chile ellen debütált. 2026. május 18-án bekerült Carlo Ancelotti 26 fős keretébe, akik a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon részt vesznek.
A Haiti elleni második csoportmérkőzésen két gólt szerzett, Brazília pedig 3-0-s győzelmet aratott.
Család 2020. május 22-én a megszületett első gyermeke, amit egy nappal később jelentett be az Instagramon.
Statisztika 2025. október 25-i állapotnak megfelelően. KlubSzezonBajnokságKupaLigakupaNemzetköziEgyébÖsszesenMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokSion2017–18291000—20203310Összesen2910000020203310RB Leipzig2018–1925221—126—3992019–2010010—20—130Összesen352310014600529Hertha BSC2019–2011500—1152020–2127711—2882021–221000—10Összesen3912110000004013Atlético de Madrid2021–2229621—50103772022–2311010—50—170Összesen406310010010547Wolverhampton Wanderers2022–23(kölcsönben)1722010—2022023–2432123210—36142024–2533152210——3617Összesen82297430——9233Manchester United2025–26810010——91Karrier összesen23360157402661027973
Sikerei, díjai Válogatott Brazília U23 Touloni Ifjúsági Torna: 2019 Olimpiai játékok: 2020
Egyéni Touloni Ifjúsági Torna– -legjobb góllövő: 2019
Jegyzetek
További információ Matheus Cunha adatlapja a Kicker oldalán Matheus Cunha adatlapja a Transfermarkt oldalán
Kategória:Brazil labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Az FC Sion labdarúgói Kategória:Az RB Leipzig labdarúgói Kategória:A Hertha Berlin labdarúgói Kategória:Az Atlético Madrid labdarúgói Kategória:A Wolverhampton Wanderers labdarúgói Kategória:A Manchester United labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Swiss Super League labdarúgói Kategória:A 2020. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói Kategória:Brazil olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (labdarúgás) Kategória:Olimpiai bajnokok (2020) Kategória:Élő személyek