Keneti James Fitzgerald "KJ" Apa új-zélandi színész.
Színészként leginkább televíziós sorozatokban szerepelt. Főként a Riverdale című, 2017-ben indult drámasorozatból ismert, mellyel több díjat és jelölést szerzett.
Filmjei közt található az Egy kutya négy élete (2017) és A gyűlölet, amit adtál (2018).
Élete és színészi pályafutása Aucklandben született Keneti és Tessa Apa (leánykori nevén Callander) harmadik gyermekeként, két nővére van. Édesapja szamoai származású, falujának törzsfőnöke. Apa az aucklandi King’s College tanintézményben végezte el középfokú tanulmányait.
A színészt 2013–2015 között az új-zélandi Shortland Street című szappanopera epizódjaiban láthatták a nézők.
Egy négy hónapos nemzetközi szereplőválogatást követően 2017-től ő játszhatta el Archie Andrews szerepét a CW csatorna Riverdale című drámasorozatában. 2017-ben a tizenéves Ethan Montgomeryt alakította a Egy kutya négy élete című amerikai vígjáték-drámában. A 2018-as A gyűlölet, amit adtál című filmben Kian Lawley helyettesítőjeként vállalta el a főszerepet.
Színészi játékáért három alkalommal jelölték Szaturnusz-díjra, ebből egyet megnyert. Apa emellett egy Teen Choice Awards-jelölést is magáénak tudhat.
Magánélete Keresztény családban nevelkedett. Kijelentette, hogy a vallás követője, a közösségi médiában kifejezve, hogy [minden nap] "Istenre van szükségem".
2017 szeptemberében kisebb autóbalesetet szenvedett Vancouverben, de nem sérült meg, amikor az autójának anyósülés felőli oldala egy villanyoszlopnak ütközött. Az eset állítólag azért történt, mert Apa elaludt a volánnál az előző esti hosszú napos forgatás után.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2017 Egy kutya négy élete A Dog's Purpose tizenéves Ethan Montgomery Czető Roland 2018 A gyűlölet, amit adtál The Hate U Give Chris Jéger Zsombor 2019 Az utolsó nyarunk The Last Summer Griffin Hourigan 2020 Még mindig hiszek I still believe Jeremy Camp Czető Roland Dead Reckoning Niko Kanári Songbird Nico Czető Roland 2024 Sebességmámor One Fast Move Wes Neal Szabó Máté2025 A térkép, amely elvezet hozzád The Map That Leads to You Jack Csiby Gergely Jonas Brothers: Karácsonyra otthon vagyunk A Very Jonas Christmas Movie Gene Szatory Dávid
Televízió Év Cím Szerep Megjegyzések 2013–2015 Shortland Street Kane Jenkins főszereplő 2016 The Cul de Sac Jack 6 epizód 2017–2023 Riverdale Archie Andrews főszereplő Frederick "Fred" Andrews fiatalon 2 epizód Archibald Andrews (őse) 1 epizód
Díjak és jelölések Év Díj Kategória Jelölt mű Eredmény 2017 Teen Choice Awards legjobb új televíziós sztárRiverdale Szaturnusz-díj áttörést hozó alakítás legjobb fiatal színész (televíziós sorozat) 2018 MTV Movie & TV Awards legjobb csók (Camilla Mendes) People's Choice Awards dráma TV sztár 2019 férfi TV -sztár Szaturnusz-díj legjobb fiatal színész (televíziós sorozat) Teen Choice Awards dráma TV sztár
Fordítás
Jegyzetek
További információk
Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Új-zélandi színészek Kategória:Aucklandiak