Matteo Politano (Róma, 1993. augusztus 3. –) olasz válogatott labdarúgó, a Napoli csatára.
Pályafutása Klubcsapatokban Politano az AS Roma ifjúsági csapatában nevelkedett, a 2010-es "Allievi" U17 bajnokságot, valamint a 2011-es Campionato Nazionale Primaverát és a 2012-es Coppa Italia Primaverát is megnyerte a klub játékosaként. 2012 júliusában kölcsönadták a Perugiának. A 2012-2013-as Lega Pro Prima Divízióban első öt mérkőzésén három gólt szerzett, összesen 28 bajnokin nyolcszor talált a hálóba.
2013. június 30-án a Pescara szerződtette.
2015. július 2-án a Seria A-ban szereplő Sassuolo játékosa lett. Három szezont töltött a csapatnál, 96 bajnoki találkozón húsz alkalommal volt eredményes.
2018. június 30-án a Politano az Internazionale játékosa lett. A milánói klub kölcsönvette a Sassuolótól, végleges vásárlási záradékkal, miszerint 2019 júniusában további 20 millió euró ellenében megvásárolhatják a játékjogát.
Augusztus 19-én a Sassuolo elleni 1–0-s hazai vereség alkalmával mutatkozott be új csapatában. Szeptember 29-én, a Parma elleni 1–0-s vereség alkalmával a 100. élvonalbeli mérkőzésén lépett pályára. Két héttel később a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhatott a Tottenham Hotspur ellen 2–1-re megnyert csoportmérkőzésen.
Szeptember 29-én a Cagliari ellen megszerezte első gólját is a csapatban, az Inter 2–0-ra győzött hazai pályán. A 2018–19-es szezonban alapembere volt a milánói csapatnak, minden sorozatot figyelembe véve 48 tétmérkőzésen lépett pályára, csak a kapus Samir Handanović játszott több mérkőzésen nála. 2019. június 19-én az Inter, a szerződésében szereplő záradéknak megfelelően, megvásárolta a Sassuolotól.
A következő szezon előtt érkező új edző, Antonio Conte más hadrendben szerepeltette az Internazionalét, Politano pedig kevesebb játéklehetőséghez jutott. 2020 januárjában az AS Roma csapatában játszó Leonardo Spinazzolért cserébe a fővárosba igazolhatott volna, azonban a transzfer végül meghiúsult.Politano-Spinazzola, un colpo di farsa mercato, 2020. január 17.
Január 28-án a szezon hátralevő részére a Napoli vette kölcsön.
A válogatottban Az olasz válogatott keretébe Gian Piero Ventura hívta be először a 2018-as világbajnokság selejtezői során. 2018. május 28-án már Roberto Mancini irányítása alatt debütált a nemzeti csapatban a Szaúd-Arábia ellen 2–1-re megnyert barátságos mérkőzésen. 2020. november 8-án, azamerikaiak elleni felkészülési mérkőzésen szerezte első gólját a nemzeti csapatban.
Statisztika Klub 2018. május 20-án frissítve. KlubBajnokságSzezonBajnokságOrszágos kupaNemzetközi kupaEgyébÖsszesenPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPerugia Lega Pro2012–1328830–20338PescaraSerie B2013–1431610––3262014–1541530–51496Összesen721140–518112SassuoloSerie A2015–1628510––2952016–173251093–4282017–18361031––3911Összesen 96205193–11024Karrier összes19639121937122444
Válogatott 2018. május 28-án frissítve.
VálogatottÉvPályára lépésGólOlaszország201810Összesen10
Jegyzetek
További információk
Lega Serie B profil Lega Serie A profil UEFA profil FIGC profil
Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Olasz labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Az AS Roma labdarúgói Kategória:A Sassuolo labdarúgói Kategória:Az Internazionale labdarúgói Kategória:Az SSC Napoli labdarúgói Kategória:Rómaiak Kategória:Olasz bajnok labdarúgók