Maxi Gómez (Paysandú, 1996. augusztus 14. –) uruguayi válogatott labdarúgó, a Trabzonspor játékosa, de a spanyol Cádiz csapatában szerepel kölcsönben.

Pályafutása Defensor Sporting Gómez Paysandúban született. A CA Litoralban ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, majd 2013-ban került a Defensor Sporting utánpótlás akadémiájára. 2015. szeptember 15-én debütált az első csapatban, Héctor Acuña cseréjeként az Universitario de Deportes csapata ellen 1–0-ra megnyert Copa Sudamericana mérkőzésen.

2015. október 4-én az Uruguayi Primera Divisiónban is bemutatkozott egy 4–0-ra elveszített mérkőzésen. Az első gólját október 16-án egy Montevideo Wanderers elleni 3–2-re elvesztett találkozón szerezte.

Celta Vigo 2017 májusában Gómez a La Ligában szereplő Celta Vigóval ötéves szerződést írt alá. Ám nem töltötte ki szerződését. 2019. májusáig hetven egy mérkőzésen harmincegy gólt szerzett a bajnokságban.

Valencia 2019. július 14-én a Valencia klubja hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette, a spanyol csapat tizennégy és félmillió euró, valamint két játékosért cserébe igazolta le.

A válogatottban 2017. november 10-én egy Lengyelország elleni 0–0-s barátságos mérkőzésen csereként debütált a felnőtt válogatottban.

A 2018-as világbajnokságra utazó 23 fős keretbe is bekerült.

Statisztikái Klubcsapatokban Legutóbb 2020. október 3-án lett frissítve. KlubBajnokságSzezonLigaNemzeti kupaNemzetköziÖsszesenPályára lépésekGólokGólp.Pályára lépésekGólokGólp.Pályára lépésekGólokGólp.Pályára lépésekGólokGólp. Defensor SportingPrimera División2015–1621144---4002514420161445------1445201712103---11013113Összesen 47 28 12 0 0 0 5 1 0 52 29 12Celta VigoLa Liga2017–1836174300---391742018–1935135100---28135Összesen 71 31 9 4 0 0 0 0 0 75 31 9ValenciaLa Liga2019-2033103310601401132020–21530000---530Összesen 38 13 3 3 1 0 6 0 1 48 14 3 Teljes karrier 156 71 24 7 1 0 11 1 0 175 73 24

A válogatottban 2020. október 8-án lett frissítve.

ÉvPályára lépésekGólok201720201870201982202011összesen183

Maxi Gómez mérkőzései a i válogatottban # Dátum Helyszín Házigazda Eredmény Vendég Verseny 1 || 2017. november 10.||Varsó, Lengyelország || ||bgcolor="#FFFFDD"| 0−0 Barátságos mérkőzés 2 || 2017. november 14.||Bécs, Ausztria || ||bgcolor="#FFEEEE"| 2−1 Barátságos mérkőzés 3 || 2018. március 23.||Nanning, Kína || ||bgcolor="#E6FEE6"| 2−0 Barátságos mérkőzés 4 || 2018. március 26.||Nanning, Kína || ||bgcolor="#E6FEE6"| 0−1 Barátságos mérkőzés 5 || 2018. június 8.||Montevideo, Uruguay || ||bgcolor="#E6FEE6"| 3−0 Barátságos mérkőzés 6 || 2018. június 25.||Szamara, Oroszország || ||bgcolor="#E6FEE6"| 3−0 2018-as világbajnokság 7 || 2018. július 6.||Nyizsnyij Novgorod Stadion, Nyizsnyij Novgorod, Oroszország || ||bgcolor="#FFEEEE"| 0−2 2018-as világbajnokság 8 || 2018. október 12.||Világbajnoki Stadion, Szöul, Dél-Korea || ||bgcolor="#FFEEEE"| 2−1 Barátságos mérkőzés 9 || 2018. október 16.||Szaitama Stadion, Szaitama, Japán || ||bgcolor="#FFEEEE"| 4−3 Barátságos mérkőzés 10 || 2019. március 22.||Nanning, Kína || ||bgcolor="#E6FEE6"| 3−0 Barátságos mérkőzés 11 || 2019. március 22.||Nanning, Kína || ||bgcolor="#E6FEE6"| 0−4 Barátságos mérkőzés 12 || 2019. június 8.||Montevideo, Uruguay || ||bgcolor="#E6FEE6"| 3−0 Barátságos mérkőzés 13 || 2019. szeptember 7.||San José, Costa Rica || ||bgcolor="#E6FEE6"| 1−2 Barátságos mérkőzés 14 || 2019. szeptember 11.||Saint Louis, Egyesült Államok || ||bgcolor="#FFFFDD"| 1−1 Barátságos mérkőzés 15 || 2019. október 12.||Montevideo, Uruguay || ||bgcolor="#E6FEE6"| 1−0 Barátságos mérkőzés 16 || 2019. október 16.||Lima, Peru || ||bgcolor="#FFFFDD"| 1−1 Barátságos mérkőzés 17 || 2019. november 15.||Budapest, Magyarország || ||bgcolor="#E6FEE6"| 1−2 Barátságos mérkőzés 18 || 2020. október 8.||Montevideo, Uruguay || ||bgcolor="#E6FEE6"| 2−1 2022-es világbajnokság-selejtező

Jegyzetek

Források

Kategória:1996-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Uruguayi labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Defensor Sporting labdarúgói Kategória:A Celta Vigo labdarúgói Kategória:A Valencia labdarúgói Kategória:A Trabzonspor labdarúgói Kategória:A Cádiz labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A 2018-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2021-es Copa América labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói