A debreceni 91-es jelzésű éjszakai autóbusz a Pósa utca és a Nagyállomás között közlekedett teszt jelleggel. Útvonala során érintette a Jégcsarnokot, a Nagyállomást, a belvárost, a Borzán Gáspár utcát, a Gerébytelepet, majd visszatért a Nagyállomáshoz.

Története A vonalat 2018. július 6-án indították el kísérleti jelleggel öt nyári hétvégén és szeptember közepén a korábbi szolgálati járatok meghirdetésével. Július 21-én és 22-én, a Campus Fesztivál ideje alatt nem közlekedett, ekkor „C” jelzésű éjszakai járatok vehetőek igénybe. Július 27-étől csak a Pósa utcától közlekedett és a Csokonai Színházat érintette a Kölcsey Központ helyett, illetve nem tért be a Barackos utcához.

Szeptember 19-étől 22-éig újra közlekedett, változatlan paraméterekkel. A 2018. november 1-jétől érvényes éjszakai menetrendben már nem szerepel.

Útvonala

Pósa utca → Vincellér utca → Nagyállomás → Csokonai Színház → Bayk András utca → Vámospércsi út → NagyállomásPósa utca vá. – Pósa utca – Kishegyesi út – Derék utca – Vincellér utca – István út – Szoboszlói út – Erzsébet utca – Nagyállomás – Piac utca – Széchenyi utca – Tisza István utca – Hatvan utca – Bethlen utca – Hunyadi János utca – Rákóczi utca – Csapó utca – Rakovszky Dániel utca – Ótemető utca – Víztorony utca – Aradi utca – Faraktár utca – Hajnal utca – Vágóhíd utca – Diószegi út – Lahner utca – Létai út – Bayk András utca – Létai út – Vámospércsi út – Veres Péter utca – Acsádi út – Sámsoni út – Mátyás király utca – Kincseshegy utca – Huszár Gál utca – Ótemető utca – Rakovszky Dániel utca – Csapó utca – Burgundia utca – Kossuth utca – Piac utca – Nagyállomás vá.

Megállóhelyei Az átszállási kapcsolatok között csak az 1 órán belül elérhető járatok vannak feltüntetve.

! !Megállóhely !Átszállási kapcsolatok a járat megszűnésekor |- |0 |Pósa utcavégállomás

|1 |Építők útja

|1 |Derék utca-Jégcsarnok

|2 |Holló László sétány

|3 |Sárvári Pál utca

|4 |Vincellér utca

|4 |Tócóskert tér

|6 |Legányi utca

|6 |Szoboszlói út

|7 |Szoboszlói úti Általános Iskola

|8 |Mentőállomás

|8 |MÁV-rendelő

|11 |Nagyállomás |align=left| |- |11 |Petőfi tér |align=left| |- |12 |Piac utca |align=left| |- |13 |Debreceni Törvényszék |align=left| |- |14 |Tisza István utca |align=left| |- |15 |Hatvan utca |align=left| |- |16 |Kölcsey Központ (Bethlen utca) |align=left| |- |16 | |align=left| |- |17 |Kálvin tér |align=left| |- |18 |Csapó utca |align=left| |- |19 |Berek utca |align=left| |- |19 |Bercsényi utca |align=left| |- |20 |Ótemető utca |align=left| |- |21 |Brassai Sámuel Szakközépiskola |align=left| |- |22 |Dobozi lakótelep |align=left| |- |23 |Hajnal utca |align=left| |- |24 |Vágóhíd utca, felüljáró |align=left| |- |26 |Vágóhíd utca |align=left| |- |27 |Zsibogó |align=left| |- |28 |Rigó utca |align=left| |- |29 |Bihari utca |align=left| |- |30 |Borzán Gáspár utca |align=left| |- |32 |Lahner utca

|33 |Lahner utca 53.

|35 |Irányi Dániel utca

|36 |Fiákeres utca

|37 |Bayk András utca

|38 |Fiákeres utca

|39 |Vadliba utca

|40 |Keresztesi utca

|41 |Sólyom utca

|42 |Regionális Képző Központ

|43 |Hold utca

|44 |Veres Péter utca

|45 |Vay Ádám utca

|46 |Juhász Géza utca

|47 |Skalnitzky Antal utca

|48 |Acsádi út

|49 |Tizedes utca

|50 |Budai Nagy Antal utca

|51 |Zrínyi utca

|52 |Jánosi utca

|54 |Bálint pap utca

|55 |Kincseshegy utca

|56 |Keresszegi utca

|57 |Ótemető utca

|58 |Bercsényi utca

|58 |Berek utca

|60 |Burgundia utca |align=left| |- |61 |Csokonai Színház |align=left| |- |62 |Kistemplom |align=left| |- |63 |Petőfi tér |align=left| |- |64 |Nagyállomásvégállomás |align=left|

Jegyzetek

Források A DKV Zrt. Hivatalos oldala

Kategória:Debrecen éjszakai autóbuszvonalai