Az American Express vagy Amex amerikai pénzügyi vállalat. Főleg bankkártyákat adnak ki, de utazócsekkeket is gyártanak. Székhelye New Yorkban található. Több kártyájukon is megtalálható a szimbólumuk, egy gladiátor.
Története
1850-ben alapították a New York-i Buffalóban. Ekkor még gyorsposta szolgálatként tevékenykedtek. Henry Wells, William G. Fargo és John Warren Butterfield üzletemberek alapították meg. 1975-ig a manhattani Financial Districtben (Pénzügyi körzetben) található épületben volt a főhadiszállásuk, később a Lower Manhattanben található "Three World Financial Centerbe" tették át székhelyüket, amely a világ legmagasabb épületei közé tartozik. A vállalat innen irányítja tevékenységeit az egész világra kiterjedőleg. Jelenlegi vezérigazgatója Stephen J. Squeri. 2017-ben bejelentették, hogy elhagyják Magyarországot, az OTP Bankkal való együttműködésük megszűnése és a kisebb elterjedtség miatt (Magyarországon a Mastercard és a Visa számít a legelterjedtebb bankkártyáknak). Csak a lakossági bankkártyákat vonta be az OTP Bank, az üzleti szegmensben továbbra is jelen van itthon a cég. 2018-ban némileg megváltoztatták logójukat, az eddig használt világoskék háttérszínt sötétkékre váltották és a betűtípus is kicsit megváltozott.
Jegyzetek
Források - HVG.hu. Hozzáférés: 2017. július 12. - a cég története a Creditcards.com oldalon - hír a cég megváltozott emblémájáról a Creative Bloq oldalon
Kategória:New York-i értéktőzsdén jegyzett részvénytársaságok Kategória:Az Amerikai Egyesült Államok pénzügyi cégei Kategória:Dow Jones ipari átlag Kategória:1850-ben alapított cégek