Majorfalvi Bálint (Mór, 1983. január 30. –) magyar színész.

Életpályája 1997–2001 között a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium dráma tagozatának tanulója volt. 2001–2002 között a Keleti István Művészeti Iskolában, majd, 2002–2005 között a Pesti Magyar Színiakadémián tanult. 2005-2009 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt. 2009-től 2020 végéig a Komáromi Jókai Színház tagja. Egyik alapítótagja a Budai Komédiások nevű színházi társulatnak, mely 2020-ban kezdte meg működését Budapesten. 2020 óta rendszeresen szinkronizál is.

Színházi szerepei

Vizsgaelőadásai Pesti Magyar Színiakadémia:

Meneláosz – Euripidész: Helené (rendezte: Sipos Imre (színművész)) Feledi Gáspár, Gonosz Pista – Tóth Ede, Örkény István: A falu rossza (rendezte: Huszár László)

Színház-és Filmművészeti Egyetem: Peachum, Penge Macky – Brecht, Weil: Koldusopera (rendezte: Novák Eszter) Több szerep – Fáj – Agota Kristof: A nagy füzet című műve alapján (rendezte: Forgács Péter) Edmund, Alban – William Shakespeare: Lír (rendezte: Zsótér Sándor) Szuszlov – Gorkij: Nyaralók (rendezte: Hegedűs D. Géza) Henrik, operakritikus – Térey János: Asztalizene (rendezte: Bálint András (színművész)) Több szerep – Boccaccio: Dekameron (rendezte: Méhes László)

SZÍNHÁZI MUNKÁK Pesti Magyar Színház:

Valentin – William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok (rendezte: Iglódi István) Közreműködő az István, a király, a La Mancha lovagja, a My Fair Lady, a Bob herceg, a Szépek szépe és az Orfeusz az alvilágban című produkciókban

Vígszínház: Pietro Crespi – Marquez: Száz év magány (rendezte: Forgács Péter)

Pesti Színház: Farkas, Majom, Ember – Dés László, Geszti Péter, Békés Pál (író): A dzsungel könyve (musical) (rendezte: Hegedűs D. Géza) Közreműködő – Heinrich Böll: Katharina Blum elvesztett tisztessége (rendezte: Hegedűs D. Géza)

The Art n.o.: Erich – Monoblock: Helló, náci! (rendezte: Kovács Dániel Ambrus)

Budai Komédiások: Zerkovitz Béla – P.Tamás,M.Bálint: Szimplán egy duplát! (rendezte: Pille Tamás) Tibó, Saca, Bandi, Glória, Kritikus, Riporter – M.Bálint,T.Márton: Az ötször született fiú (rendezte: Majorfalvi Bálint és Téglás Márton)

HeArt Társulat: Szimat Elemér - Kálmán Henrietta: Pofára eséseim története (rendezte: Bródy Norbert) Porterhouse felügyelő - Ray Cooney: Páratlan páros (rendezte: Bródy Norbert)

Szegedi Pinceszínház: Az úriember - Pohl-Zerkovitz: Mennyei Kávézó (rendezte: Pille Tamás)

Tóth József Színház és Vigadó: Dzsepettó - Collodi-Pille: Pinokkió (rendezte: Pille Tamás)

Komáromi Jókai Színház: Katolikus pap – Tamási Áron: Énekes madár (rendezte: Vidnyánszky Attila (rendező)) Haimón – Szophoklész: Antigoné (Rendezte: Czajlik József) Kancellár, Favágó 2 – Csukás István, Bergendy István: Süsü, a sárkány (rendezte: Pille Tamás) Fedotyik – A.P. Csehov: Három nővér (rendezte: Martin Huba) Luigi Del Soro – Vajda Katalin, Fábri Péter (író), Valló Péter: Anconai szerelmesek (rendezte: Lévay Adina) Fábián – William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok (rendezte: Valló Péter) Miklós – Békeffi István, Lajtai Lajos: A régi nyár (rendezte: Méhes László) Darvas Károly – Csiky Gergely: Lumpok (rendezte: Valló Péter) Drosselmeyer – Csajkovszkij: Diótörő (rendezte: Pille Tamás) Fülöp – Vaszary Gábor, Fényes Szabolcs, Szenes Iván: Az ördög nem alszik (rendezte: Görög László (színművész)) Polgár – Ladislav Ballek, Ondrej Šulaj: A hentessegéd (rendezte: Rastislav Ballek) Jása – A. P. Csehov: Cseresznyéskert (rendezte: Martin Huba) Rézbányai Győző, Alsópáhóczy Alfréd – Faragó Zsuzsa, Laboda Kornél, Zombola Péter: Szegény Dzsoni és Árnika (rendezte: Laboda Kornél) Pista – Móricz Zsigmond: Sári bíró (rendezte: Görög László (színművész)) Zsidó, Decius segédtisztje – Székely János (költő): Caligula helytartója (rendezte: Béres Attila (rendező)) Ivan Hlesztakov, pétervári tisztviselő – Gogol: A revizor (rendezte: Méhes László) Corignon – Georges Feydeau: Egy hölgy a Maximból (rendezte: Verebes István) Személyzet – Spiró György: Príma környék (rendezte: Valló Péter) Dorset márki – William Shakespeare: III. Richárd (rendezte: Martin Huba) Dr. Juhos Buda, pszichológus – Tasnádi István (író): Magyar Zombi (rendezte: Bagó Bertalan) Sampon – Fenyő Miklós, Tasnádi István (író): Made in Hungária (rendezte: Méhes László) Hínárkóc – Václáv Čtvrtek, Kárpáti Péter: Rumcájsz, a rabló (rendezte: Naszlady Éva) Hakapeszi Maki, Furfangos Frigyes – Tóth Eszter (költő): Móka Miki és barátai (rendezte: Pille Tamás) Frédi – Huszka Jenő, Martos Ferenc: Lili bárónő (rendezte: Méhes László) Dr. Ridovics – Bereményi Géza: Az arany ára (rendezte: Bagó Bertalan) Lanzelo Gobbó, bohóc, Shylock szolgája – William Shakespeare: A velencei kalmár (rendezte: Szőcs Artur) Farkas Ferdinánd, Piros gatyás kismalac – Pille Tamás-Juhász Levente: A három kismalac (rendezte: Pille Tamás) Pereviczky, ügyvéd – Mikszáth Kálmán (író), Závada Pál: Különös házasság (rendezte: Valló Péter) Közeg – Spiró György: Csirkefej (rendezte: Forgács Péter) Bűvész, Hűség testvér – Mihail Bulgakov: Álszentek összeesküvése (rendezte: Martin Huba) Csil – Dés László, Geszti Péter, Békés Pál (író): A dzsungel könyve (musical) (rendezte: Méhes László) Rókus Mókus, Parkőr, Dezső, Kacifánt – Tersánszky Józsi Jenő, Pille Tamás: Misi Mókus kalandjai (rendezte: Pille Tamás) Oliver, vállalatigazgató – Tauno Yliruusi, Erdeős Anna, Szemenyei János: Börtönkarrier (rendezte: Erdeős Anna) Schnaps, fogadós – Nagy Ignác (író), Parti Nagy Lajos: Tisztújítás (rendezte: Keszég László) Első pingvin – Ulrich Hub: Nyolckor a bárkán (rendezte: Méhes László) Péter – William Shakespeare: Rómeó és Júlia (rendezte: Martin Huba) Házmester – Heltai Jenő (író): Naftalin (rendezte: Hargitai Iván) Csóka tizedes – Simai Kristóf, Szarka Gyula: Zsugori (rendezte: Béres László (rendező)) Közreműködő – F. M. Dosztojevszkij: A félkegyelmű (rendezte: Martin Huba) Raymond, szövegíró és impresszárió – Pataki Éva: Edith és Marlene (rendezte: Méhes László) Mikhál bán – Katona József (író): Bánk bán (rendezte: Hargitai Iván) Aki mindig pórul jár – Szabó Attila: Mátyás király krónikái (rendezte: Szabó Attila) Lámpás – Presser Gábor, Sztevanovity Dusán, Horváth Péter (író): A padlás (rendezte: Méhes László) Peppe – Paolo Genovese: Teljesen idegenek (rendezte: Hargitai Iván) Közreműködő – John Kander, Fred Ebb, Joe Masteroff: Kabaré (rendezte: Rusznyák Gábor) Szász Bandi – Molnár Ferenc (író): Az üvegcipő (rendezte: Bagó Bertalan) Gyáva oroszlán/Zeke – L.Frank Baum, Harold Arlen, E.Y.Harburg: Óz, a csodák csodája (rendezte: Méhes László) Dr. Finache – Georges Feydeau: Bolha a fülbe (rendezte: Horváth Illés) Thuküdidész, Philemon – Szilágyi Eszter Anna, Arisztophanész: Szeretkezz, ne háborúzz! (rendezte: Hargitai Iván)

Televíziós munkák

Ortox – Zűrgombócok (sorozat) – Kiwi TV Biztonsági őr – A mi kis falunk (sorozat) – RTL Klub Futon Lajos – Barátok közt (sorozat) – RTL Klub Teherautó sofőr – Doktor Balaton (sorozat) – TV2 Vendák Csaba – Hazatalálsz (sorozat) – TV2 Gerzson – …a szomszéd tehene (sorozat) – RTL Mezőnemesdi edző – Gólkirályság (sorozat) – RTL

Fontosabb szinkronszerepek

Supervisor Lonni Jung (Robert Emms) – Star Wars: Andor (sorozat) Ed, a Dating Game műsorvezetője (Tony Hale) - Nő a reflektorfényben (film) Palmer (Caleb Hearon) - Szerelmesek (film) Koo Sang Jun (Yoon Kyesang) - Ha kidől egy fa az erdőben (sorozat) Weisberg bíró (Ross Mackenzie) - Szörnyetegek: A Lyle és Erik Menendez-sztori (sorozat) Cook igazgató, több karakter - Vigyázz, ufók! (animációs sorozat) Fermin (Adrián Lakerman) - Envidiosa (sorozat) Wesley Tucker (Dan Bakkedahl) - Tulsa King (sorozat) Qury (Michaël Fituossi) – A bűn örvénye (sorozat) Franco (Mario Pirello) - Szuperszex (sorozat) Frank Smith (Michel Bercovitch) – Impuros (sorozat) Tick Pickwick (Rizwan Manji) – A varázslók (sorozat – 2. szinkronváltozat) Massimo Gentile (Lorenzo Frediani) – A Doki-Egy új esély (sorozat) Dr. Neil Mosbach (Thomas Philip O'Neill) – FBI-New York különleges ügynökei (sorozat) Narrátor - Az év otthona - Írország (hangalámondás) Narrátor - Afrika nagyszerű állatfajai (hangalámondás) Narrátor - Perzselő hőség - Afrika (hangalámondás) Pepa Nemrava - Termelőtől a tányérig Pepa Nemrava-val (hangalámondás)

Egyéb

Ahogy esik, úgy puffan – improvizációs műsor: szerkesztő, műsorvezető 2011 óta. Színházi Lábjegyzet – internetes műsor: szerkesztő, műsorvezető 2012-től 2020-ig. Just Parody – youtube csatorna létrehozója, működtetője, melyen elsősorban szinkronnal, hangkeveréssel kapcsolatos videóparódiái tekinthetők meg. Eddigi legnépszerűbb videói, melyeket számos internetes oldal is felkapott: "Dikáprió a csőtörésről", "Doktor Hádész", illetve az "Exatlon Sylvester Palik Lászlóval".

Díjai és kitüntetései

Színészrobot-díj – az évadban legtöbb előadást játszó színész díja (2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2019) Ferenczy Anna-díj (2012) Irodalmi alap-díj (2016, 2019)

Jegyzetek

Források

Majorfalvi Bálint MaRecord Hangstúdió oldalán Adatlapja az szfe.hu-n A revizor - Méhes László rendezése a Jókai Színházban – szinhaz.hu

Kategória:1983-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Móriak