bélyegkép|jobbra|300px|A Kelet-Ázsiai Hajóraj és a hozzá csatlakozó egységek útvonala a háború elején
bélyegkép|jobbra|300px|A Zélée ágyúnaszád 1911-ben Papeete lövetése az első világháború egyik harci cselekménye volt a csendes-óceáni hadszíntéren, melynek során a Scharnhorst és a Gneisenau német páncélos cirkálók lövették a város katonai jelentőségű célpontjait.
A két német hadihajó 1914. szeptember 22-én érkezett Francia Polinézia kormányzati központjának, a Tahitin lévő Papeete városának a kikötőjéhez azzal a szándékkal, hogy szenet vételezzenek az itteni raktárakból és feltöltsék egyéb készleteiket. Miután a franciák nem voltak hajlandók tárgyalni velük és célzott lövéseket adtak le irányukba, a páncélos cirkálók a város feletti erődítéseket majd a kikötőben horgonyzó ágyúnaszádot tűz alá vették. A célt tévesztő lövedékek tűzvészt okoztak a városban, melynek két háztömbje teljesen leégett. Az összetűzés kezdetén a franciák felgyújtották a szénraktárakat, így a németek saját készleteik feltöltése nélkül voltak kénytelenek távozni.
A támadás révén a britek meg tudták határozni Spee hajóinak helyzetét és Dél-Amerika partjaihoz küldtek egy cirkálóköteléket feltartóztatásukra. Ez az intézkedés a Coronel-foki csatához vezetett.
Előzmények A Kelet-ázsiai Hajóraj útja Tahitiig Maximilian von Spee tengernagyot, a Kelet-ázsiai Hajóraj (Ostasiengeschwader) parancsnokát a háború kitörésének híre Ponapén érte, ahol július 17. és augusztus 6. között állomásozott két páncélos cirkálójával. Rajának a térségben szétszórtan lévő hajóit a Mariana-szigetekhez tartozó Pagan-szigetnél vonta össze és innen a Csendes-óceán felé hajózott tovább. Ekkor a Scharnhorst és Gneisenau páncélos cirkálók, a Nürnberg könnyűcirkáló, a Titania segédcirkáló és számos szénszállító állt rendelkezésére. A Nürnberget és a Titaniát a Hawaii-szigetekhez küldte információk beszerzéséért és a Fanning-szigeten lévő rádióállomás kiiktatására.Halpern 88. o. Spee ezután arról értesült, hogy ausztrál és új-zélandi csapatok megszállták Német Szamoát és a páncélos cirkálóival ide hajózott abban bízva, hogy ellenséges hadihajókat – akár még az Australia csatacirkálót is – lephet meg itt egy rajtaütésszerűen végrehajtott hajnali támadással, de itt nem talált ellenséges hajókat. A szigetet megszálló másfélezer főnyi katonaság (Samoa Expeditionary Force) egy részét is kivonták már ekkorra. A parton észleltek ellenséges katonákat, de mivel elegyedtek a helyi lakosokkal és a sátraik is közel voltak felverve a civil épületekhez, nem nyitottak rájuk tüzet.
Spee emberei eddig még nem találkoztak az ellenséggel és alig várták, hogy megütközzenek velük,Strachan 472. o. ezért a tengernagy úgy döntött, hogy a rajának gyülekezőhelyként kijelölt Húsvét-szigetre tartó útja során rajtaütést hajt végre az útba eső Papeete ellen, ahol ellenséges hadihajók jelenlétére számított, majd az itteni kikötőben tárolt 5000 tonna jó minőségű Cardiff-szénből feltölti rajának készleteit. A várható harctól a morál javulását is várta.Spee döntésében az is közrejátszott, hogy Tahitit csak kitérővel kerülhették ki és az így jelentkezett többletet a szénfogyasztásban az itt zsákmányolni remélt készletekből kívánta pótolni. Raeder 133. o. Papeete elérése előtt, szeptember 17-én a brit Cook-szigetekhez tartozó Szuvarov-atollnál még egyszer tervezett szenet vételezni a kísérőhajókról, de a kedvezőtlen időjárás ezt nem tette lehetővé.Corbett 312. o. Szeptember 18-án a terveit a következő tartalmú jelüzenetekkel közölte:
„Szándékomban áll a Tahitin fellelhető ellenséges hadihajókat leküzdeni, a szénkészleteket lefoglalni és élelmiszerellátást biztosíttatni. Először a tárgyalókat szállító csónak fut be, majd visszaérkezése után röviddel a hajók. Erőszakos fellépésre abban az esetben kerül sor, ha a követeléseknek nem tesznek eleget. A célpontok elsőként azok a helyek, ahonnan tüzet nyitottak, utána a megerősített helyek, az arzenál, nyilvános épületek stb. A célpontok megosztása a hajók helyzete alapján történik. A lefoglalásokhoz előreláthatólag a felfegyverzett kutterek igénybevételével kerül sor. Az aknakereső eszközt használatra kész állapotban kell tartani.”„Beabsichtige die etwa in Tahiti aufgefundenen feindlichen Kriegsschiffe niederzukämpfen, Kohlen mit Beschlag zu belegen und Lebensmittel anzufordern. Zuerst läuft Parlamentärboot ein, kehr zurück; einige Zeit später die Schiffe. Gewaltsames Vorgehen, falls den Forderungen nicht nachgekommen wird. Ziele sind erstens Stellen, von denen geschossen wird, dann armierte Werke, Arsenal, öffentliche Gebäude usw. Zielverteilung nach Lage der Schiffe. Für Beschlagnahmungen sind armierte Kutter vorzusehen. Minensuchgerät klar zum Gebrauch halten.”, Raeder 133. o.
Francia Polinéziához érve a Scharnhorsttal és a Gneisenauval előbb a közelebb eső Bora Bora szigetnél vett fel szenet az őket kísérő O. J. D. Ahlers teherhajóról, míg a többi szénszállítót a Nürnberg és a Titania biztosítása mellett Nuku Hiva szigethez küldte az akció idejére. A német hajók felségjelzések nélkül jelentek meg, csak az utasításokat jelölő zászlók voltak rajtuk felvonva és a helyiek úgy vélték, angolokkal van dolguk.Pochhammer 107. o.; A franciák állítása szerint Bora Bora megközelítésekor a német tengernagy a hajóinak kilétét francia lobogók felvonásával igyekezett álcázni és a legénység csak franciául vagy angolul tudó tagjainak engedélyezte, hogy kapcsolatba lépjenek Bora Borán a helyiekkel. Lásd: Halpern 89. o. – Hasonlót állították a németek fellépéséről a papeete-i akció kapcsán is. A függelékként kapcsolt amerikai konzuli jelentésből azonban kiderül, hogy a német hajók nem idegen zászló alatt jelentek meg Papeete előtt. A páncélos cirkálók a Nürnberg és a Titania által a Fanning-szigeten zsákmányolt aranyból fizették ki az élelmet, melynek beszerzését a csendőrség helyi vezetője (egy csendőrbrigadéros) szervezte meg. A csendőrtiszt egy nagy virágcsokrot is átadott a hajóraj parancsnokának a hajóján tett látogatása során.Pochhammer 107. o.; Hough 47. o. A németek tőle és egy kereskedőtől szerzett értesülések révén a térségben állomásozó francia haderőről pontos képet szereztek, mint ahogy Papeete szénraktárának elhelyezkedéséről és méretéről is.Hough 47. o.; Raeder 134. o.Jose 558. o. Az itt szerzett értesülések szerint a főváros partvédelméhez 16 darab 16 cm-es, 4 darab 14 cm-es és 2 darab 9 cm-es ágyú tartozott, valamint az ott lévő Zélée ágyúnaszád ágyúival is a partvédelmet erősítették meg.Raeder 135. o. Bora Borát elhagyva a szigeten lévő franciák jó utat kívánva félig levonták az árbocrúdon a francia lobogót, majd ismét felvonták. Erre válaszolva vonták fel a cirkálókon a német hadilobogót.Raeder 135.; A forrásokból az nem derül ki, hogy ezek az információk mennyire helytállóak.
Francia védelmi előkészületek A franciáknak nem volt erős védelmük Papeete-nél, de figyelmeztették őket, hogy a német hajóraj támadást intézhet Tahiti ellen és egységeit észlelték már Szamoa előtt. Habár Papeete az óceániai francia telepek központja volt, mégis elhanyagolt gyarmatnak számított. A háború kitörésekor még nem rendelkezett rádióállomással és a védelmét is csak 25 gyarmati katona és 20 csendőr látta el.
A védelem megerősítéséhez Maxime Destremau tengerészhadnagy, a faépítésű vén Zélée ágyúnaszád parancsnoka és Papeete rangidős tisztje leszereltették a naszád 100 mm-es tatlövegét valamint az összes 65 mm-es és 37 mm-es lövegét és a szárazföldön helyezték el őket, hogy a partvédelem elavult ágyúi helyett ezeket vethessék be.Halpern 89. o. Néhány Ford teherautót páncélautóvá alakítottak át és az ágyúnaszád 37 mm-es lövegeit ezekre szerelték fel. A 160 tengerészt és tengerészgyalogost felkészítették egy német partraszállási kísérlet visszaverésére.Gudmundsson 2. o. A Zélée fegyverzetéből csak a 100 mm-es orrlövegét tarthatta meg és a fedélzetén csak a legénység 10 tagja maradt a naszád parancsnokhelyettese irányításával. Az ágyúnaszádon és a kikötői erődítéseken kívül a kikötőben állt még a Zélée által a háború elején elfogott német Walküre teherszállító.American Forestry 559. o. A franciák az intézkedéseik ellenére sem tehettek a két német cirkálóval szemben sokat, melyek összesen 1500 főnyi legénységéből erősebb partraszálló erőt lehetett összeállítani, mint amekkora a franciák védelme volt.Gröner 52. o.
A támadás Tahiti felé éjszaka a két páncélos cirkáló 12, a szénszállítójuk 10 csomós sebességgel haladt, így utóbbi némileg lemaradhatott a némi veszéllyel járó akció előtt a hadihajók mögött. Szeptember 22-én hajnali hatkor a sziget felé közeledő cirkálók napkeltekor megállapították, hogy a sötét éjszaka során a vártnál erősebb nyugati irányú áramlások miatt nem a papeete-i kikötő elé érkeztek meg, hanem a nyugati szomszéd szigettől, Mooreától voltak 5 tengeri mérföldnyire északra, Papeete-től pedig 10 tengeri mérföldre nyugatra.
A közeledő hajókat a franciák 07:00 körül észlelték, mire riadót rendeltek el. Amint a németek előtt Tahiti előbukkant egy esőfelhőből, az obszervatóriumnál felállított I. számú partvédelmi üteg, majd a Tipaerui folyó völgyében elhelyezett II. üteg jelzőlövéseket adott le, amivel azonosításra szólították fel az idegen hajókat.Az azonosításra való felszólítás jeleként kétszer vagy háromszor sütötték el az ágyúkat. Erre az idegen hajók nem reagáltak. A német hajókon egyedül a révkalauzt kérő zászlók voltak felhúzva, más ismertetőjelük nem volt, így cirkálva a kikötő előtt várták, hogy eléjük küldenek egy csónakot tárgyalókkal.A franciák később azt híresztelték, hogy a német hadihajók felvont francia lobogókkal közelítették meg Papeete-ét. Hasonlókat állítottak Spee hajórajáról a fentebb leírt Bora Boránál való felbukkanásukkal kapcsolatban illetve az Emden könnyűcirkálót is a partok ellen végrehajtott akciói során (Penangi csata, Kókusz-szigeteki csata). A német feljegyzések szerint a hajóraj egységei közül csak a Nürnberg vonta fel egy ellenséges ország zászlaját (Franciaországét) a Fanning-szigeten lévő brit rádióállomás elleni akció során, ezt azonban közvetlenül a katonai fellépés előtt be is vonták. – Raeder 129. o.
Egy csónak hamarosan útnak indult feléjük, de mikor a kikötő közepéhez ért, egy az erődből az orra elé leadott lövés visszafordulásra kényszerítette. A II. üteg 07:14-kor 6000 méter távolságból 2-3 lövést adott le éles lőszerekkel, melyek a cirkálók közelében csapódtak be és ez szertefoszlatta Spee tengernagy azon reményeit, hogy erő alkalmazása nélkül lépjen fel Papeete-nél.
Az ellenséges tűz azonnali viszonzását egy leereszkedő esőfelhő akadályozta meg, mely eltakarta a Papeete felett magasodó dombokat. 07:30-kor a németek zászlójelzéseket adtak le, melyben felszólították a lakosságot a város elhagyására és jelezték, hogy támadást fognak intézni.A Gneisenau elsőtisztje a partvédelem által leadott lövéseket a település kiürítésére való felszólítás utánra teszi. Lásd: Pochhammer 108. o. (A könyvében ezt az akciót röviden érinti csak, így lehet a kronológiai sorrendben tévedett.) Az átmenetileg kedvezőtlen látási viszonyok miatt a cirkálók előbb kitérő manővert hajtottak végre és növelték a távolságot, majd 07:40-től délnyugati irányban alacsony sebességgel haladtak el a sziget előtt.
A partot távcsöveiken figyelemmel tartó németek türelmesen megvárták, míg az utolsóként látható bérkocsi és egy kerékpáros is elhagyta a várost, majd 07:58 és 08:05 között a két cirkáló a II. számú üteget tűz alá vette méter átlagos távolságból.Más források szerint a németek 07:45-kor nyitottak először tüzet. Lásd: Az amerikai konzul jelentése ill. Jose 559. o. Mivel az ellenséges állást csak a tüzérségi megfigyelő állásból (Fleckerstand) lehetett teljesen kivenni, a célzást egy másik tereptárgy segítségével közvetett módon végezték el. Ebből a megfigyelő állásból látták, amint az ágyúk kezelői fedezékbe vonultak. A németek az ütegen nem értek el közvetlen találatot.