Gascogne

Gascogne (magyar kiejtése: gászkony) földrajzi értemben a mai Franciaország délnyugati sarka a Garonne folyótól délre és a Pireneusoktól északra elterülő háromszögben. Történelmi értelemben az egykor a Pireneusokon délre túlnyúló Baszk Hercegség, később Gascogne-i Hercegség maradéka.

Történelme a hercegség megalapítása előtt

thumb|left|222px|A Pireneusok vidékén élő baszk (lila), illetve kelta (zöld) törzsek i.e. 59-ben, Julius Caesar hadjáratai előtt thumb|right|222px|Hispánia 409–426 között

A baszk nép pontos eredete ismeretlen. Nyelvük egyetlen más, ismert nyelvvel sem rokon, és genetikailag is markánsan különböznek a többi európai néptől. Bár az általuk lakott terület határai többször is változtak, egyértelműen a baszkok Európa leghosszabb ideje egy helyben lakó népe — olyannyira, hogy a többségi álláspont szerint a baszkok a cro-magnoni emberek utolsó közvetlen leszármazottai. Kultúrájuk és legalább részleges függetlenségük fenntartását jelentősen elősegítette Baszkföld nagy részének hegyvidéki, részben magashegységi jellege.

A római hódítás előtt

A baszkok meghódításával már a kelták is próbálkoztak, javarészt sikertelenül. A Hispánia jelentős részét elfoglaló karthágóiak nem kerültek velük konfliktusba.

Róma peremvidékén (i. e. 3. század – i. sz. 5. század)

A Pireneusoktól északra levő részt Publius Licinius Crassus sikeres hadjárata (sotiateri csata) után i.e. 56-ban Julius Caesar az általa (az Atlanti-óceán, a Pireneusok és a Garonne folyó határolta háromszögben) létrehozott Gallia Aquitania provinciába olvasztotta.

A hispániai baszkok egy ideig a római hódítóknak is sikerrel álltak ellen — az ezt követő évszázadok térképein a tőle nyugatra elterülő Kantábriával közösen, mint Kantábria és Baszkföld szerepel, szinte mindig függetlenül. Navarra déli részét az i.e. 3. században elfoglalták a rómaiak, de hagyományos törvénykezésüket és vezetőiket a baszkok végig megtartották. Baszkföld nagyobb része akkor is megőrizte függetlenségét, amikor a Quintus Sertorius rövid életű államát megdöntő Pompeius csaknem a teljes félszigetet meghódította, csak Augustusnak hódoltak meg. E hadjárat emlékét mindössze a baszk főváros, a Pompeiusról elnevezett Pamplona neve őrzi. A római uralom ellen egyszer sem keltek föl, és a 3.–5. század között fokozatosan keresztény hitre tértek át. Az 5. század elején, amikor a szvévek, alánok és vandálok meggyengítették a rómaiakat, Kantábria és Baszkföld ismét függetlenné vált.

A Római Birodalom visszaszorulása (409–507) balra|bélyegkép|222x222px|Hispánia 476-ban thumb|right|222px|A Frank Birodalom terjeszkedése 507–509

A 400-as évek elején Hispánia nagy részén a vandálok, az alánok és a szvévek alakítottak rövid életű királyságokat, de a baszkok megőrizték függetlenségüket. Az északi részen Honorius római császár 418-ban átengedte Novempopulania provinciát a vizigótoknak, akik tömegesen telepedtek le a Garonne mindkét partvidékén, a provincia egyéb részeire azonban csak névleg terjesztették ki fennhatóságukat.

A vizigótok a 450-es évek második felében törtek be az Ibériai-félszigetre, és 472-re elfoglalták annak nagy részét, csak Kantábria és Baszkföld, valamint a Szvév Királyság maradt független. 507-ben a frankok Klodvig vezetésével támadtak a nyugati gótokra, és kiszorították őket Galliából. A Vizigót Királyságot Amalarik (507–531) szervezte újra, immár Hispániában.

A vizigót–frank ütközőzónában (507–602)

thumb|left|222px|Hispánia 555–565 között thumb|right|222px|A frank érdekszféra baszkok lakta területei 511–587 között: 511 — A Meroving Frank Királyság első felosztása I. Klodvig halála után: sárga: Chlodomer területei (511–524), narancs: I. Theuderik területei; 561 — A Meroving Frank Királyság második felosztása I. Chlothar halála után: sárga: I. Charibert területei (561–524), narancs: I. Sigebert területei, zöld: szent Guntram területei; 587 — A Meroving Frank Királyság részkirályságai: sárga: szent Guntram területei, narancs: II. Childebert területei thumb|right|222px|A Vizigót Királyság terjeszkedése 570 után thumb|left|222px|A Vizigót Királyság 586–711 között

A 6. század végén az akvitániai baszkok törzsszövetségbe álltak össze a környék más, nem romanizált törzseivel a Pireneusok mindkét oldalán. 580 körül a Vizigót Királyság és a Frank Birodalom is több hadjáratot vezetett ellenük. 580 körül Toledo erős kezű katonai parancsnoka kiszorította a baszkokat az Ebro felső folyásának jól termő földjeiről. Leovigild nyugati gót király egy sor hadjárat után 581-ben foglalta el Kantábriát és Baszkföld egy részét (nagyjából a mai Álavát), ahol megalapította Vitoria városát. Körülbelül 586-ra meghódította Pireneusoktól délre fekvő baszk területeket, de azokat pacifikálni később sem sikerült. A 7. században a lázongások mindvégig gyakoriak voltak.

Az addig békés baszkok jámbor pásztorokból és kereskedőkből hadviselő néppé váltak. A Pireneusoktól északra függetlenségüket őrző baszkok nemcsak saját területüket védték, de a gót történetírók rendszeresen be-betörő és minden mozdíthatót elorzó baszk „hordákról” számoltak be. 587-ben a baszkok nagy fosztogató hadjáratot vezettek Akvitániába (valószínűleg a Toulouse-tól nyugatra eső részeken. 581-ben, illetve 583-ban I. Chilperich frank király két hercegséget alapított Akvitániában, hogy gátat vessen a baszkok betöréseinek. A hercegségek élére hűbéreseit nevezte ki: az egyikbe Toulouse központtal Bladastest (Bladast néven is említik), a másikba Akvitániai Desideriust, és nagy sereggel a baszkok ellen küldte őket. A hercegek csúfos vereséget szenvedtek, miként 587-ben is, amikor — valószínűleg Toulouse-tól nyugatra — megpróbálták feltartóztatni a baszk ellencsapást (amit a frank történetírók fosztogató hadjáratként írnak le). Desideriusról tudjuk, hogy ebben az évben halt meg — lehet, hogy a harcokban.

A Merovingok a századfordulón végre elfoglalták Baszkföld északi részét, és ott 602-ben alapították meg a Baszk Hercegséget. Ezzel párhuzamosan a Baszkföld hispániai részének hercege, egy bizonyos Francio ugyancsak a frankok szövetségese volt, de Sisebut nyugati gót király bekebelezte területeit a Vizigót Királyságba. A vizigótok az elfoglalt részeken afféle pufferállamnak szervezték meg a Kantábriai hercegséget.

A Baszk Hercegség

Kezdeti időszak (602–660)

bélyegkép|balra|222px|A Baszk Hercegség 602–610 között bélyegkép|jobbra|222px|A Baszk Hercegség 610–621 között; sötétebb színnel az Adour folyón belüli, tényleg baszkok lakta terület

Theudebert és Theuderic 602-ben közös erővel legyőzte a baszkokat, és adó fizetésére kötelezték őket. Területükből hercegséget szerveztek, és herceggé egy bizonyos Genialt neveztek ki. Genial alighanem frank udvari nemes lehetett.Lewis, Archibald R. "The Dukes in the Regnum Francorum, A.D. 550-751." Speculum, Vol. 51, No. 3. (Jul., 1976), pp. 381–410.

612-ben vagy kevéssel utána Sisebut nyugati gót király visszafoglalta Baszkföld Pireneusokon túli (és pireneusi) részeit, a Baszk Hercegség területét a jelenleg Franciaországhoz tartozó részekre szorítva össze. Itt a baszkok a 630-as évek elején fellázadtak, de a frankok 635-ben leverték a felkelést.

Az első akvitán–baszk perszonálunió (660–769)

bélyegkép|balra|222px| Akvitánia és Baszkföld Odo első hadjárata után 710–740

bélyegkép|jobbra|222px|Hadjáratok 756–760 között

Az első akvitán–baszk perszonálunió (660–769) első hercege, Félix egy befolyásos Toulouse-i nemes lett, aki valószínűleg III. Chlothar és majordomusa, Ebrïon híve lehetett. Chlothar trónját 673-ban öccse, II. Childerich örökölte. Az ő halála (675) után I. Lupus, Félix kijelölt utóda nem várta meg elődje halálát, s fellázadt. Elsőként a Baszk Hercegséget szerezte meg. Idővel elfoglalta Akvitánia déli részét is, és éppen az északi területek ellen készülődött, amikor Félix meghalt.

A 7. században a baszk–akvitán határ nagyjából a Garonne mentén húzódott.

Valamikor 700 körül került trónra I. Odo, Akvitánia leghíresebb hercege. Jean de Jaurgain történész szerint a 711-es arab támadás előtt Roderich nyugati gót király megostromolta Pamplonát, de félbe kellett hagynia az ostromot. 715-ben, a gallorómaiak felkelését kihasználva függetlenítette hercegségeit a Frank Birodalomtól. 718-ban II. Chilperich neustriai frank király, aki vesztésre állt a Martell Károllyal vívott háborúban, katonai segítség fejében felkínálta neki Akvitánia királyának címét, ezért egy baszk sereg élén északnak indultPierre Riche, The Carolingians:A Family who forged Europe, 35. Chilperich és majordomusa, Ragenfrid azonban Soissons mellett végleg vereséget szenvedett, és Odóhoz menekültek. Odo még ebben az évben békét kötött Martell Károllyal, és a béke feltételeként kiszolgáltatta neki Chilperichet és a neustriai kincstárat.Pierre Riche, The Carolingians:A Family who forged Europe, 35-36.

712-ben a Vizigót Királyságot felszámoló Tárik ibn-Zijád alvezérei átmenetileg elfoglalták a Pireneusoktól délre eső baszk területeket, ám 717-ben Pelayo kiszorította őket a Vizcayai-öbölhöz közeli részekről, így a hegységtől délre eső baszk területek kantábriai részéről is. A covadongai csatában megtartott területen létrehozta az Asztúriai Királyságot.

719-ben az arab-berber csapatok átkeltek a Pireneusokon, és benyomultak Galliába. Elfoglalták Septimaniát (Narbonne fővárossal) és az attól északra eső területeket, nyugaton azonban I. Odo aquitániai herceg akvitániai és baszk csapatai 721. június 9-én a toulouse-i csatában megfutamították őket — a herceget ettől fogva nevezték Nagy Odónak. A győzelemért II. Gergely pápa „a kereszténység bajnokává” minősítette Odót, és elismerte Akvitánia (és Baszkföld) függetlenségét. Odo ezután valószínűleg visszafoglalta (a térképen látható) hercegségének a Pireneusoktól délre eső baszk területeit.

Ezután szövetséget kötött Utman ibn Naissza berber vezérrel (őt a frank krónikák Munuza néven említik), aki Cerdanya kormányzójaként fellázadt a Córdoba kormányzója ellen. Ez felbőszítette Martell Károlyt, aki 731-ben felrúgta az Odóval kötött békét, és kétszer is feldúlta Akvitániát. Odo megpróbált szembeszállni vele, de vereséget szenvedett a frank túlerőtől. Andalusz kormányzója, Abd al-Rahman ibn Abd Allah al-Gafiqi 732-ben átkelt a Pireneusokon, feldúlta Baszkföldet, majd kifosztotta Bordeaux-t,David Levering Lewis, God's Crucible: Islam and the Making of Europe, 570-1215, (W.W. and Norton Company, 2008), 166. és a Garonne menti csatában legyőzte Odót. Odo korábbi ellenségéhez, Martell Károlyhoz menekült, és szövetséget kínált neki. Ennek feltételeként formálisan elismerte hűbérurának a frank királyt. A szövetségesek a poitiers-i csatában legyőzték a mórokat.

Odo lemondása (735) után fia, I. Hunald bonyolult helyzetben került trónra. Hisám omajjád kalifa parancsára Júszuf ibn Abd ar-Rahmán al-Fihri 735-ben megtámadta a Baszk Hercegség déli területeit (ma: Navarra). Körülzárta Pamplonát, majd tovább nyomult kelet felé. I. Hunald és öccse, Hatto felvette vele a harcot, és a testvérek legyőzték a támadókat.

Uqba ibn al-Hajjaj, aki 734–740 más források szerint 737–742 között volt Andalusz kormányzója, 740-ben felvonult a Baszk Hercegség déli határához, ahol elfoglalta és jelentősen megerődítette Pamplonát, ezután azonban a tartomány belső ügyeivel (a berber felkeléssel) kellett foglalkoznia.

742–743-ban I. Alfonz asztúriai király foglalt el néhány kisebb területet Kantábriában a Baszk Hercegség nyugati határvidékén.

Martell Károly drasztikusan csökkentette a hercegség autonómiáját. Hunald nem akarta elfogadni az új helyzetet. Ő, majd utódai is többször is felkeltek a frank uralom ellen, de mindannyiszor vereséget szenvedtek; az utolsó akvitán felkelés 769-ben, II. Hunald halálával bukott el. A Baszk Hercegség addigra már elszakadt Akvitániától, bár de facto szövetségesként segítette annak harcát. Az önállósult Baszkföld első hercege II. Lupus lett.

Az újra önálló Baszk Hercegség (769–864)