Rainer Péter (Budapest, 1949. december 11. –) Ferenczy Noémi- és Reitter Ferenc-díjas építész-belsőépítész vezető tervező, műemlékvédelmi szakember, bútor- és szoborkészítő, ipar- és képzőművész. 2012–13-ban Vác megbízott főépítésze. Anyai nagyapja Gadányi Jenő (1896–1960) festőművész.

Életpályája Tanulmányai, szakmai és társadalmi funkciók

Rainer Róbert Ottó (1922-1997) és Gadányi Éva (1928-2019) gyermeke. 1969-ben bútorasztalos szakmunkás-bizonyítványt (szakma kiváló tanulója) szerzett, majd gimnáziumi érettségit tett. 1979-ben belsőépítész tervező művészi szakon diplomázott a Magyar Iparművészeti Egyetemen (mesterei-tanárai: Pogány Frigyes, Jánossy György, Szrogh György, Szalay László, Németh István, Mikó Sándor, Reimholz Péter, Vámossy Ferenc, Rubik Ernő, Csikszentmihályi Péter, Ferencz István voltak). 1986-ban közgazdasági, jogi, piaci és vezetési (menedzseri) ismeretek oklevelet (MIE), 1990-ben keresztény liturgiák építészete oklevelet (BME Mérnöktovábbképző, Guzsik Tamás építésznél) szerzett. 1991-ben szerezte meg építész vezető tervezői jogosultságát, 1996-ban a környezetvédelmi szakigazgatás-szervező diplomáját (Államigazgatási Főiskola Továbbképző), 2002-ben műemlékvédelmi szakember diplomáját (BME) és belsőépítész vezető tervezői jogosultságát. 2003-ban színharmóniák tanfolyam oklevél (Szín és Fény Nemzetközi Alapítvány) birtokosa lett. 2005. óta építész-, belsőépítész- és műemlékvédelmi szakértő is.

1992-től a Gadányi Jenő Művészeti Műhely Alapítvány elnöke. 1997-2002 között a Zsennyei BOT (Belsőépítészek Országos Találkozója) lap társszerkesztője, címadója. 2005–2010 között a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Belsőépítész Választmányának vezetője, egyben az Iparművész Tagozat Vezetőségének tagja. 2005-től a Magyar Képző- és Iparművészeti Lektorátus, majd jogutódja a MANK Kft. szobrász zsűrijének építész szakértője. 2002–11 között az ÁMRK és jogutódjainak építész-belsőépítész vezető tervezője. 2010–2020 között a Szerzői Jogi Szakértő Testület kinevezett tagja. 2011-ben a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola műemlékvédelmi ismeretek tanára. 2012-13-ban Vác megbízott főépítésze, de nem értett egyet a belváros és a vasútállomás több épületeinek lebontásával, ezért lemondott. Tagja a Magyar Alkotók Országos Egyesületének, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Építőművészek Szövetségének, a Magyar Építész Kamarának, a Symposion Társaságnak, Szinesztézia Társaságnak, a G12 Egyesületnek, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének, az MTA Nemzetközi Színbizottságának valamint a Magyar Művészeti Akadémia Köztestületének.

Munkássága 56 terv- és tárgypályázaton 64 pályaműből 43 volt díjazott, illetve eredményes. 96 szakrális tervéből 18 valósult meg. 54 cikket, szakdolgozatot, tervismertetést, kiadványt és könyvet jelentetett meg illetve szerkesztett, tervezett. 56, zömmel templomtervezés, műemlék-, örökség- és értékvédelem témákban tartott előadásokat.

Tevékenységei közé tartozik az egyházi, világi, régi – műemlék – új, környezetbarát, energiakímélő építmény, épület, belsőtér, táj építészeti és komplex tervezése. Munkáiban előszeretettel használ fát. Továbbá szobrászkodik, és fotózik. Feladatának és kötelességének érzi a magyarság emlékeinek megmentését, és Gadányi Jenő életművének közkinccsé tételét.

Megvalósított munkáiból

1974–94 – Asztal-szék együttesek - lap, hajlított fa, fém 1977 – Szentendre, Kálvária domb – farácshéjkupola ideiglenes felállítása – kollektív terv és kivitelezés 1981 – Tata, Czégényi malom helyreállítása 1982 – Ond, Magyarok Nagyasszonya római katolikus templom belsőtere 1983 – Bokod, evangélikus gyülekezeti terem belsőépítészeti munkái 1983 – Budapest, Népstadion park – túlnyomásos kupolasátor ideiglenes felállítása. társtervező: Szilvássy István 1983–85 – Budapest, Budafok-felsővárosi római katolikus templom belsőtere 1989 – Sepsiszentgyörgy, - római katolikus temetőkápolna bővítése 1989 – Gelence, római katolikus templom (Europa Nostra díj) kőoltár, ambo; 1989 – Budapest, IX. kerület, Üllői út – Ogilvy & Mather Bp. Rt iroda 1990 – Budapest, V. kerület, Belgrád rakpart – MÁV emléktárgybolt 1992 – Budapest, VI. kerület, Oktogon - Fantom söröző - társtervező: Kabafi Adrienne

1993 – Budapest, XII. kerület, Kékgolyó utca – Pincesöröző 1993 – Budapest, X. kerületi Önkormányzat – Ügyfélszolgálat irodabelső 1994 – Kézdiszentkereszt, római katolikus templom belsőtere 1995 – Budapest, VI. kerület, Király-Káldi utca sarok – VAM Design Center 1994 – Budapest, V. kerület, Szemere utcai Általános Iskola homlokzat színterv 1995 – Solymár, boltozott borospince és ikergarázs 1999 – Zsámbék, Pálos utca, parasztház helyreállítása 2000 – Budapest, XII. kerület, Kiss János altábornagy utca - lakásbelső 2001 – Budapest, VII. kerület, Dob u. - KöVíM - Porta, társtervező: Szende Árpád 2002 – Budapest, Construma kiállítás - PannonPipe stand - Hajó, társtervező: Gyürky András 2004 – Sopronbánfalva, Mária-Magdolna római katolikus templom - Szembeoltár 2005 – Szécsény, Forgách kastély helyreállítás, társtervező: Fülöpp Róbert (2005. évi Hagyományos Homlokzat Nagydíj és Trilak díj) 2006 – Hollókő, Petőfi u. 6., 20., 30. porták helyreállítása + 18. új ház építése 2008 – Budapest, KÖSZ székház helyreállítása, homlokzati színterve 2009 – Budapest, Öntödei Múzeum helyreállítás, homlokzati színterve 2010 – Kisújbánya, Szent Márton római katolikus templom helyreállítása 2011 – Nagykőrös, református templom. helyreállítása, homlokzati színterve 2013 – Szárhegyi Önkormányzati Hivatal aula, Kettőskereszt faplasztika, 2,8m 2014 – Olaszliszka, 3hajós kápolna I., 5,8m 2015–18 – Szobrok, konstrukciók; 3hajós kápolna II., 2,56m 2017 – Velence, Tridonga kápolna, 3,77m

Jelentősebb tervezéseiből 1978 – Győr, Műszaki Főiskola, Vagonklub vagonokból /kiemelt díj/ 1984 – Sóskút, Magtár műterem-lakóház 1984 – Hédervár, kastély helyreállítás 1987 – Prága/Csehország, Magyar Kulturális Központ helyreállítás 1986 – Budapest, VII. kerület, Rottenbiller u. 35. FKS galéria /I. díj/; 1989 – Budapest, V. kerület, József Attila utca 8. MHB irodaház; 1990 – Budapest, VI. kerület, Nyugati pályaudvar, Eiffel passage; 1991 – Csíkkarcfalva/Erdély római katolikus vártemplom helyreállítás 1992 – Baja Belváros Bohém Bőrgyára (kultúrközpont) tömbrehabilitáció 1994 – Budapest, Margitszigeti középkori domonkos kolostor helyreállítás 1996 – Budapest, VIII. kerület, Kisfaludy u. '56-os emlékmúzeum terve, társtervező: Szende Árpád /I. díj/; 1997 – Veszprém-vár, Dubniczay palota helyreállítás 1999–2001 – Kercaszomor, református templom helyreállítás 2003 – Mád, Rabbiház helyreállítás 2003–15 – Nágocs, Zichy kastély helyreállítás 2004 – Várgesztes, vár belsőépítészeti munkái 2005 – Szent Korona-gömbtemplom ideálterve 2006 – Pápa, Esterházy kastély belsőépítészeti munkái 2007 – Pölöske, Széchenyi kastély 2007 – Pornóapáti-Ómajor helyreállítás 2007 – Budapest, Farkasréti temető, Villás-fakereszt sír 2008 – Dunafalva, Contra Florentiam kikötőerőd állagvédelme 2008 – Vác, Gombás patak hídja helyreállítás 2009–10 – Kisújbánya, római katolikus templom kápolnája és; Vöröstó ökumenikus kápolnák 2011 – Budapest, Kőbánya-alsó MÁV raktár színterve 2011 – Hódmezővásárhely, a teljes Rapcsák út homlokzat-színterve 2012 – Felsőgalla, római katolikus templom belső színterve 2013 – Budapesti Műteremház komplex szigetelése 2014 – Velencei Biennále Magyar Pavilon építészpályázat 2014–18 – Budapest, Szent Anna réti és Szent Rókus kápolnák; makettek; kápolna- és konstrukciótervek

Kiállításai Több mint 159 hazai és külföldi kiállításon vett részt (terv, makett, fotó, bútor, szobor), és több mint 93 képző- és iparművészeti témájút rendezett, melyek közül 25 Gadányi emlékkiállítás.

Válogatott egyéni kiállítások 1980-as és 1990-es évek Munkás Művelődési Központ, Dunaújváros (1980)(Hőgye Katalinnal) Művelődési Ház, Zalaegerszeg (1980)(Hőgye Katalinnal, Rácz Gáborral, 'Sigmond Gézával) Helytörténeti Gyűjtemény, Gödöllő (1982) Ferencvárosi Pincetárlat, Budapest (1987) Alkotóház, Zsennye (1997) Vigadó Galéria, Budapest (1999)

2000-es évek

Válogatott csoportos kiállítások 1970–90-es évek

2000-es évek

2010-es évek

Valamint 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015 évi kiállítások a budapesti Fény Galériában és 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2018 évi kiállítások a budapesti Galéria 12-ben.

Munkái katalógusokban, kiadványokban

1987 – FIS "Ünnep" kiállítás – Budapest, Vigadó Galéria Rainer Péter fotó-életrajz 1995 – Margitszigeti kolostor pályázat – Budapest, Városháza Pályamunka 1998 – V. Országos Szobrászrajz Biennále – Budapest, Pest Center Sepsiszentgyörgy temetőkápolna rajza 2000 – Térrajz – III. Országos Minirajz Kiállítás – Budapest, Nádor Galéria Templom, papír makett 2003 – Magyar Belsőépítészet 2003. – Budapest, Iparművészeti Múzeum Fotók, életrajz 2006 – PIXEL digitális nyomatok I. országos szemléje 896-1456-1956-2006. 2006 – III. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále – Kecskemét Sopronbánfalvai szembeoltár terve – Erkölcsi díj 2007 – A ma temploma – képek, fények, gondolatok Sopronbánfalva, Mária-Magdolna templom szembeoltár terv 2007 – Matricák 2007 Kisméretű Elektrográfiák Nemzetközi Kiállításai Fa-jantra /fotó + Gadányi-Kassák emlékére /fotómontázs 2009 – Mustra 2009. és CD – KÖH Aula Budapest Öntödei Múzeum helyreállítása 2010 – Építész évkönyv 2008-2009. és CD Mária-Magdolna római katolikus templom Sopronbánfalva, szembeoltár 2010 – Matricák 2010 Kisméretű Elektrográfiák Nemzetközi Kiállításai Fakereszt /fotógrafika 2011 – Terek-tárgyak-anyagok 4., Szakrális Szakrális Építész-Belsőépítész Konferencia Sapientia/Budapest Szakrális építmények – Kárpáti hősök nyomában 2012 – Ferenczy Noémi díjasok V. kötet – MKISZ 2012. Rainer Péter belsőépítész Ferenczy Noémi díj 2009. 2012 – Matricák 2012 Kisméretű Elektrográfiák Nemzetközi Kiállításai Fa görög-kereszt /fotógrafika 2013 – Az ÚT 5. SZÉK kiadvány – saját tervezés, szerkesztés és írás A Nagykőrösi Református Nagytemplom helyreállítása 2013 – Belsőépítészek Országos Találkozói – Zsennyei konferenciák 1997-2012. Előadások, említések stb. 2014 – Kortárs belsőépítészet – 20 alkotó – MKISZ 2014. Rainer Péter fotó-életrajz, tervek, munkafotók 2014 – Magyar belsőépítészet 1945–2012 – MABE 2014. Rainer Péter fotó-életrajz, munkafotók 2014 – MEGA-PIXEL 2014 Digitális alkotások országos tárlata 3. – MANK Fa-design /fotógrafika 2015 – Ars Sacra – Fényt hozzon… IV. – Vízivárosi Galéria Érettünk… Isteni szeretet triptichon /fotómontázs 2017 – Káosz és rend – MAOE 2017. Magyar kápolna (szakrális rend) 279., 381. o. 2017 – Körülöttünk. Nemzeti Szalon – Műcsarnok 2017. 3hajós kápolna 335., 517. o. 2018 – IX. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále – Kecskemét – Dongakápolna bűneink bocsánatáért Díjak, elismerések

2005 – Homlokzat nagydíj és Trilak díj - Szécsény, Forgách kastély színterve 2006 – Erkölcsi díj - III. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále, Kecskemét 2009 – Ferenczy Noémi-díj 2016 – Reitter Ferenc díj

Interjúk, filmek 1999. Rainer Péter építész-belsőépítész – Vigadóbeli kiállítás – rendező: Sulyok Gabi, 20 perc 2015. A SZÉK Konferenciáról… Rainer Péterrel beszélget Pécsi Krisztina – Magyar Katolikus Rádió, Délutáni találkozás 2015. 09. 18. 2016. Rainer Péter belsőépítésszel beszélget Pécsi Krisztina – Magyar Katolikus Rádió, Tény-kérdés 2016. 01. 18. 2016. 120 éve született Gadányi Jenő… Rainer Péterrel beszélget Pécsi Krisztina – Magyar Katolikus Rádió, Délutáni találkozás 2016. 03. 14. 2016. Civil rádió – Rainer Péterrel telefonriport – riporter: Demeter Judit 2016. Gadányi könyv bemutatója – Rainer Péterrel beszélget Bánhidy Vajk – Esztergom Városi Könyvtár 2005 12. 05. 2016-17. Rainer Péter építész-belsőépítész – Hereditas Galériabeli kiállítás – riporter: Wohlmuth Klaudia, CityTV, 39 perc 2018. IX. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále – Rainer Péter építésszel beszélget Völgyi Tóth Zsuzsa Kossuth Rádió, 2018. 03. 08.