Az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaság (Azerbajdzsáni SZSZK; , , gyakran Szovjet Azerbajdzsán), a Szovjetunió egyik tagállama volt 1922-től annak 1991-es megszűnéséig. Hivatalosan 1920. április 28-án jött létre, amikor a Vörös Hadsereg megszállta az addig független Azerbajdzsáni Demokratikus Köztársaságot. A szovjet köztársaságot két év múlva beolvasztották a Kaukázusontúli SZSZSZK-ba, a Grúz és az Örmény Szovjet Szocialista Köztársasággal együtt.
1922. december 30-án a Kaukázusontúli SZSZSZK az újonnan létrehozott Szovjetunió részévé vált. 1936-ban felbomlott a Kaukázusontúli SZSZSZK, a három tagállama akkor a Szovjetunió teljes jogú tagköztársaságává vált. Az Azerbajdzsáni SZSZK új alkotmányát a 9. (rendkívüli) Minden Azeriek Kongresszusán hagyták jóvá 1937. március 14-én. 1991. február 5-én az Azerbajdzsáni SZSZK-t átnevezték Azerbajdzsáni Köztársasággá. 1990. november 29-én Azerbajdzsán belpolitikai önállóságot nyert, majd 1991. augusztus 30-án elnyerte függetlenségét. A független ország a korábbi Azerbajdzsáni SZSZK alkotmányát 1995-ig megtartotta, csak ekkor fogadott el a parlament új, demokratikus alkotmányt.
Nevének eredete Az "Azerbajdzsán" elnevezés az "Atropátok földje" névből ered, amely a hellenizmus korából ered. A maihoz hasonló név elsőként az Óperzsa Birodalom területi leírásaiban fedezhető fel."Originally, Media Atropatene was the northern part of greater Media. To the north, it was separated from Armenia by the R. Araxes. To the east, it extended as far as the mountains along the Caspian Sea, and to the west as far as Lake Urmia (ancient Matiane Limne) and the mountains of present-day Kurdistan. The R. Amardos may have been the southern border." from Kroll, S.E. "Media Atropatene". 1994. in Talbert, J.A. Barrington Atlas of the Greek and Roman World: Map-by-map Directory. Princeton University Press, 2000. Az ország jelenlegi nevét Musavat elnök választotta ki 1918-ban az orosz nevek helyettesítésére. Az "Azerbajdzsán" elnevezést a perzsa Āzarbāydjān (régebben Ādharbāyagān vagy Ādharbādhagān),a közép-perzsa Āturpātākān és az óperzsa Atropatkan elnevezésekből állították össze.
Alapítása óta hivatalosan az Azerbajdzsáni Szocialista Szovjet Köztársaság néven volt ismert. Amikor a Kaukázusontúli Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaságot megszüntették, az ország hivatalos elnevezése újra Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaság lett, amelyet belefoglaltak az 1937-es és az 1978-as alkotmányba is. A függetlenséget követően az elnevezés Azerbajdzsán Köztársaságra (vagy az Azerbajdzsáni Köztársaságra) módosult. A jelenlegi hivatalos elnevezést megtartották az új alkotmány 1995-ös elfogadását követően is.
Története
Létrehozása Az Azerbajdzsáni SZSZK 1920. április 28-án jött létre az Azerbajdzsáni Demokratikus Köztársaság kormányának lemondása és a Mirza Davud és Nariman Narimanov által vezetett helyi bolsevikok hatalomra kerülése után. A bolsevikokat a Vörös Hadsereg 11. szakasza támogatta.
1921. október 13-án Oroszország, Örményország, Azerbajdzsán és Grúzia szovjet köztársaságai megállapodást írtak alá Törökországgal, ma ezt Karszki szerződésként ismerjük. Nahicseván ekkor ASZSZK-ként lett Azerbajdzsán része.
Azerbajdzsán és Örményország határait, a Szovjetunió más köztársaságaihoz hasonlóan, többször is átrajzolták, de egyik fél sem volt elégedett az eredményekkel.
Kaukázusontúli SZSZSZK 1922. március 12-én Azerbajdzsán, Örményország és a Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság vezetői létrehoztak egy szövetséget, amelyet Kaukázusontúli SZSZSZK néven ismer az utókor. Ez volt az első kísérleti egyesülés a szovjet köztársaságok között. A Kaukázusontúli SZSZSZK Tanácsa a három köztársaság – Nariman Narimanov (Azerbajdzsán), Polikarp Mdivani (Grúzia) és Aleksandr Fyodorovich Miasnikyan (Örményország) képviselőiből állt. A Kaukázusontúli Kommunista Párt első titkára Sergo Ordzhonikidze volt.
1922. december 30-án a Kaukázusontúli SZSZSZK a három másik kommunista állammal létrehozták a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségét, amely 1991-ig állt fenn. A Kaukázusontúli SZSZSZK létezése azonban nem tartott sokáig, 1936 decemberében az unió megszűnt, amikor az Unió Tanácsának vezetői úgy döntöttek, hogy mivel több kérdésben nem tudnak megállapodásra jutni, megszüntetik az uniót. Azerbajdzsán, Örményország és Grúzia közvetlenül a Szovjetunió köztársaságaivá lettek.
Gazdaság és foglalkoztatottság 1921 tavaszán általános választást tartottak, amelyen csak kommunisták vehettek részt. Annak érdekében, hogy segítsen az azerbajdzsáni olajiparnak, a Nemzetgazdasági Tanács legfelsőbb tanácsa ugyanabban az évben úgy döntött, hogy fokozza az új olajmezők kitermelését, mint amilyeneket az Ilyich-öbölben, Qara-Chukhur, Lok-Batan és a Kala mellett fedeztek fel. 1929-ben egy nagy kolhoz mozgalom alakult ki, amely Azerbajdzsánt a Szovjetunió második legnagyobb teatermelő köztársaságává tette Grúzia után. 1931. március 31-én az Azerbajdzsáni SZSZK olajtermelése a teljes szovjet olajtermelés több mint 60%-át szolgáltatta. 1935. március 15-én a köztársaság 15. évfordulójának ünneplésekor Lenin-rendeket adományoztak. A második ötéves terv befejezésekor Azerbajdzsán ipara a harmadik legerősebb lett a Szovjetunión belül, amit a hatalmas beruházási igénynek köszönhetett.
Második világháború Az 1939. szeptember 17-től 1941. június 21-ig tartó időszakban a náci Németország és a Szovjetunió között fennálló megnemtámadási szerződés viszonylag normalizálta a kereskedelmi kapcsolatot a két ország között. Németország az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaságban kitermelt olaj legnagyobb felvásárlója volt.
Ez megváltozott, amikor Németország megtámadta a Szovjetuniót 1941. június 22-én. A szovjet-német háború első évében az Azerbajdzsánban termelt 23,5 millió tonna olaj az olajipar egész történelmének rekordja. 1941 végére több ezer azerbajdzsáni csatlakozott a Népi Önkéntes Hadtesthez. A mobilizáció az élet minden területét, különösen az olajipart érintette. Egy héttel a harcok megkezdése után az olajtársaságok maguk is kezdeményezték, hogy munkájukat 12 órás műszakra terjesszék ki, a szabadnap, az ünnepnapok és munkaszünet eltörlését a háború végéig. Baku ezután Hitler 1942-es Fall Blau hadműveletének elsődleges stratégiai célja lett. Ez a támadás azonban sikertelen volt. A német hadsereg elérte a Kaukázus hegyeit, de ezzel egyidejűleg a sztálingrádi csatában vereséget szenvedtek, így visszavonulásra kényszerültek és elhagyták a térséget. 1942-ben Azerbajdzsán ismét a szovjet hadsereg második legnagyobb tea-ellátójává vált. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának 1942 februárjában elfogadott rendelete szerint az azerbajdzsáni olajiparban dolgozó több mint 500 munkavállaló és alkalmazott kemény munkáját elismerve kitüntetéseket és emlékérméket adományoztak. A háború alatt a Szovjet Hadseregbe becslések szerint 600 000 azeri lépett be, közöttük 290 000-en haltak meg a csatamezőn.
A háború után Az azerbajdzsáni határra nagy változással volt 1941 nyarán az iráni Azerbajdzsán szovjet megszállására. A szovjet katonai jelenlét az Araksz folyótól délre a pán-azerbajdzsáni nacionalizmus újjáélesztéséhez vezetett. A szovjet megszállás idején az azerbajdzsáni irodalmi nyelv újjáéledt, amely felváltotta a perzsát. Az orosz írók, újságírók és tanárok támogatták az azeri nyelv terjesztését. 1945 novemberében, szovjet támogatással, autonóm "Azerbajdzsáni Népi Kormány" jött létre Tebrizben Jafar Pishevari, az Azerbajdzsáni Demokratikus Párt vezetésével. Azerbajdzsáni világi kulturális intézmények működése és az oktatás az egész iráni Azerbajdzsánban virágzott. Felütötte fejét az a feltételezés, hogy a két Azerbajdzsán szovjet ellenőrzés alatt egyesüljön. Az iráni Azerbajdzsán kérdése a hidegháború első konfliktusává vált, és a nyugati hatalmak nyomása alatt a szovjet hadsereg kénytelen volt visszavonulni. Az iráni kormány 1946 végéig visszaszerezte az egész iráni Azerbajdzsánt, a Demokratikus Párt vezetői a Szovjetunióba menekültek. Jafar Pishevari, akiben Sztálin sohasem bízott meg, hamarosan titokzatos körülmények között halt meg. bélyegkép|Baku az 1950-es években Azerbajdzsán első offshore olajmezője az 1950-es évek elején nyitotta meg kapuit. A desztalinizáció és az 1950-es évek után történt javulás politikái az azerbajdzsáni lakosok jobb oktatási és jóléti szintjét eredményezték. Ez egybeesett a gyors urbanizáció és iparosítás időszakával is. A változás ezen időszakában az új iszlámellenes vezetés visszatért az oroszországi politikához, azzal a céllal, hogy a Szovjetunió összes népét egy új, monolitikus szovjet nemzetben egyesítsék.
Rendszerváltás Az 1960-as években a szovjet rendszer strukturális válságának jelei mutatkoztak. Azerbajdzsán kulcsfontosságú olajipara elvesztette viszonylagos jelentőségét a szovjet gazdaságban, részben az olajtermelésnek a Szovjetunió más régiói felé történő előremozdítása miatt, részben pedig a felszínről elérhető, ismert olajforrások kimerülésének köszönhetően, az offshore termelés nem volt tekinthető költséghatékonynak. Ennek eredményeképpen Azerbajdzsán ipari fejlődése volt a legalacsonyabb a szovjet köztársaságok között, kivéve Tádzsikisztánt. Az etnikai feszültségek különösen az örmények és az azeriek között mélyültek el, de ezt a diktatúra palástolni tudta. A növekvő strukturális válság megállításának érdekében a moszkvai kormány 1969-ben Heidar Alijevot nevezte ki az Azerbajdzsáni Kommunista Párt első titkárává. Alijev politikája átmenetileg javított a gazdasági feltételeken, és előmozdította az alternatív iparágakat, mint például a gyapottermelést és a textilipart. Szintén megszilárdult a köztársaság uralkodó elitének a hatalma, amely szinte teljes egészében az etnikai azeriekből állt, ezáltal visszaszorította az oroszok korábbi tendenciáit. 1982-ben Alijev lett a moszkvai követség tagja a kommunista párt döntése alapján. 1987-ben, amikor a peresztrojkát végrehajtották, a konzervatív politikai csoport kénytelen volt kiegyezni Mihail Gorbacsovval, habár ellenezték a reformpolitikát.
Az 1980-as évek végén, a Gorbacsov-korszakban a kaukázusi növekvő zűrzavart a hegyi-karabahi kérdés jellemezte, de később a többi népcsoport között is felszakadtak a békés együttélés feltételei. Az etnikai viszály rávilágított a Kommunista Párt lassú reakcióképességére, a glasznoszty szellemében kezdtek megjelenni független kiadványok és politikai szervezetek. E szervezetek közül messze a legjelentősebb az Azerbajdzsán Népi Frontja (PFA) volt, amely már 1989 ősze előtt készen állt a Kommunista Párttól átvenni a hatalmat. Hamarosan megkezdődött a Szovjetunió felbomlása, amelynek a PFA volt az egyik legfontosabb vezetője. bélyegkép|220x220px|Azerbajdzsán új zászlaja 1991-től A zavargások csúcspontja a Vörös Hadsereg megtorló akciója volt, amelynek célja a függetlenségi törekvések leverése volt. A hadsereg 1990. január 20-án Bakubán legalább 132 tüntető állampolgárt ölt meg.
Az Azerbajdzsánban megtartott uniós népszavazáson, hogy megőrizzék az uniót egy másik formában, a válaszadók 93,3%-os arányban támogatták a referendumot, míg szomszédja Örményország bojkottálta azt. Nahicseván kormánytanácsa bejelentette, hogy nem vesznek részt a népszavazáson. Az eredményeket előzetesen ismerték, mivel a szavazás tipikusan szovjet típusú volt. Az azerbajdzsáni népszavazás eredménytelenségét az ellenzéki pártok azzal támasztották alá, hogy a választásra jogosultak mindössze 15%-a vett részt a népszavazáson.