Ottó Ferenc (Valkó, 1904. október 26. – Gödöllő, 1976. november 19.) zeneszerző.
Élete Édesapja erdész volt. Érettségi után Milánóban Alfiero Alecconál, majd 1926–31-ben a Zeneakadémián Kodálynál folytatta zeneszerzői tanulmányait. A Budai Dalárda, a Palestrina Kórus és az egyetemi énekkar tagjaként eljutott a skandináv államokba, Németországba, Olaszországba, Lengyelországba, az USA-ba (1937).
József Attila költő barátja volt, több versét megzenésítette, a költő neki ajánlotta Altató című versét. A II. világháborúban amerikai fogságba esett Franciaországban, 1946-ban tért haza. 1949-ben a népi demokrácia elleni szervezkedés vádjával életfogytiglani fegyházra ítélték, 1956 nyarán szabadult, de 1966-ban újból egy év börtönt kapott ellenforradalmi szervezkedés vádjával Pálos Himnusz című művéért, amelynek szövegét Gérecz Attila írta. Balassa-kórusával és József Attila dalával pályadíjat nyert. Egyike azoknak a zeneszerzőknek, akiknek életművét a kommunista diktatúra annullálni kívánta.
Művei Júlia szép leány (opera bem. Operaház 1939) Altató (kantáta Balassa, József A. verseire) Zöld Ilona (gyermekopera és szvit) Magyar Bacchus (vígopera és szvit) Kísérőzene a Garabonciás és a Krétakör színművekhez, Mária siralom, Aratóünnep, Balassa kantáta, Favágó (József Attila szövegére, férfikarra, 1936, vegyeskari átirat, 1937) Fúvósötös Két pasztorál orgonára (1938) Három fantázia régi magyar egyházi népénekekre (orgonamű, 1939) Aratónap (kantáta Illyés Gyula költeménye alapján, 1940); Lengyel millenniumi mise (1965) Karácsonyi pasztorál (1967); Három magyar mise (1967, 1970, 1971) In memoriam Z. Kodály (kürtszóló, bem. New York, 1971) Magyar Miatyánk (bem. Bp., 1972) Rákóczi-oratórium (1974) zenekari és kamaraművek, dalok
Zenei írások Bartók Béla a Cantata profana tükrében, (1936) József Attila-emlékek (1963) Jegyzetek
Források
https://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC11371/11548.htm http://www.terrorhaza.hu/hu/hir/2018-06-27-otto-ferenc-zeneszerzo-hagyateka-a-vaci-bortonevekbol http://www.nevpont.hu/view/11859
Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Magyar operaszerzők Kategória:Bebörtönzött művészek Kategória:A Váci Fegyház és Börtön politikai foglyai Kategória:Gödöllőiek Kategória:1904-ben született személyek Kategória:1976-ban elhunyt személyek Kategória:A magyar kommunista hatalom által politikai okból bebörtönzött személyek