Bohdan Olehovics Melnik (; 1997. január 4. –) ukrán labdarúgó, a Kisvárda középpályása.
Pályafutása Klubcsapatokban A BRV-VIK amatőr klub növendékeként kezdődött a pályafutása. 2009 és 2014 között 89 mérkőzést játszott az Ukrán junior labdarúgó-bajnokságban, és 20 gólt szerzett.
2014 nyarán a Vorszkla Poltava csapatához igazolt. Augusztus 20-án mutatkozott be a Poltava ifjúsági csapatában (U-19) a Metaliszt Harkiv elleni hazai mérkőzésen. Az ifjúsági (U-21) csapatban 2015. október 3-án játszott először a Dinamo Kijev elleni hazai találkozón.
2016. április 30-án a Vorszkla játékosaként debütált az ukrán első osztályban a Karpati Lviv elleni hazai mérkőzésen, amikor a 87. percben Vadim Szapajt váltotta. 2017-ig volt a Vorszkla Poltava labdarúgója.
Kisvárda 2017 és 2024 között 7 és fél éven keresztül a Kisvárda csapatát erősítette. 220 tétmeccsen 15 gólt szerzett a csapat színeiben.
A 2017–18-as szezonban az NB II második helyén végeztek, feljutottak az NB I-be. A Kisvárdánál 166 mérkőzésen szerepelt az első osztályban és 9 gólt szerzett. A 2021–22-es idényben a bajnokságban ezüstérmesek lettek.
Fehérvár 2024 májusában a Fehérvárhoz igazolt, kettő plusz egy évre írt alá.
Újra Kisvárdán 2025. júniusában visszatért korábbi csapatához.
Az ukrán válogatottban 2012-ben egy mérkőzésen az ukrán U-16-os, 2016-ban pedig két találkozón az U-19-es válogatottban játszott.
Sikerei, díjai Klubcsapatokban Kisvárda 16px NB II ezüstérmes (1): 2017–18 16px Magyar labdarúgó-bajnokság ezüstérmes (1): 2021–22
Jegyzetek
Források Bohdan Melnik adatlapja a transfermarkt.com oldalon
További információk Bohdan Melnik (címke) Nemzeti Sport Online
Kategória:Ukrán labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Kisvárda FC labdarúgói Kategória:A Videoton labdarúgói Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Élő személyek