Mandy Minella (Esch-sur-Alzette, 1985. november 22. –) luxemburgi hivatásos teniszezőnő.
2001-ben kezdte profi pályafutását. Egyéniben egy WTA 125K és 16 ITF-torna győztese, párosban két WTA és három WTA 125K, valamint 10 ITF-tornán végzett az első helyen. Legjobb egyéni világranglista-helyezése a 66. hely volt 2012. szeptember 17-én, párosban a 47. helyezés 2013. április 29-én.
A Grand Slam tornákon legjobb eredménye egyéniben a 3. kör, amelyet a 2010-es és a 2012-es US Openen ért el. Párosban szintén a 3. kör, amelybe a 2012-es wimbledoni teniszbajnokságon jutott.
2000−2011 között, majd 2016-tól ismét szerepel Hollandia Fed-kupa-válogatottjában.
2014. októberben összeházasodott edzőjével, Tim Sommerrel. 2017 októberében megszületett első kislányuk, Emma Lina.
2019 októberben bejelentette, hogy a 2020-as szezon végén befejezi aktív pályafutását. Mivel 2020-ban a Covid19-pandémia nem tette lehetővé a méltó búcsút, ezért úgy döntött, hogy a 2021-ben még visszatér a pályára, annak ellenére, hogy 2020 decemberében megszületett második gyermekük, Maya. 2021 áprilisától végigjátszotta a szezont.
WTA döntői Egyéni Összesítés Grand Slam-torna (0)Tier I (0) Premier Mandatory* (0)Tier II (0) Premier Five* (0)Tier III (0) Premier* (0)Tier IV (0) International* (0)Tier V (0) Challenger* (0) WTA Finals (0) * 2009-től megváltozott a tornák rendszere. Az egymás mellett azonos színnel jelölt tornatípusok között nincs teljes mértékű megfelelés. Elveszített döntői (1) DátumTornaBorításEllenfelek a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2018. július 22. Ladies Championship Gstaad, Gstaad, Svájc Salak Alizé Cornet 4–6, 6–7(6)
Páros Győzelmei (2) Összesítés Grand Slam-torna (0)Tier I (0) Premier Mandatory* (0)Tier II (0) Premier Five* (0)Tier III (0) Premier* (0)Tier IV (0) International* (2)Tier V (0) Challenger* (0) WTA Finals (0) * 2009-től megváltozott a tornák rendszere. Az egymás mellett azonos színnel jelölt tornatípusok között nincs teljes mértékű megfelelés. DátumTornaBorításPartnerEllenfelek a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2013. február 23. Copa Colsanitas, Bogotá Salak Babos Tímea Eva Birnerová Alekszandra Panova 6–4, 6–3 2. 2013. április 28. Grand Prix de SAR La Princesse Lalla Meryem, Marrákes Salak Babos Tímea Petra Martić Kristina Mladenovic 6–3, 6–1
Elveszített döntői (5) DátumTornaBorításPartnerEllenfelek a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2012. február 18. Copa Colsanitas, Bogotá Salak Stefanie Vögele Eva Birnerová Alekszandra Panova 2–6, 2–6 2. 2013. január 12. Moorilla Hobart International Kemény Babos Tímea Garbiñe Muguruza María Teresa Torró Flor 3–6, 6–7(5) 3. 2013. szeptember 14. Tashkent Open Kemény Volha Havarcova Babos Tímea Jaroszlava Svedova 3–6, 3–6 4. 2014. szeptember 21. Kia Korea Open, Szöul Kemény Mona Barthel Lara Arruabarrena Irina-Camelia Begu 3–6, 3–6 5. 2018. Október 20. BGL Luxembourg Open, Luxembourg Kemény (f) Vera Lapko Greet Minnen Alison Van Uytvanck 6–7(3), 2–6
WTA 125K döntői Egyéni Győzelmei (1) DátumTornaBorításEllenfelek a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2016. június 5. Bol Open, Bol, Horvátország Salak Polona Hercog 6–2, 6–3
Páros Győzelmei (3) DátumTornaBorításPartnerEllenfelek a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2015. november 15. Open de Limoges, Limoges Kemény (f) Barbora Krejčíková Margarita Gaszparjan Okszana Kalasnikova 1–6, 7–5, [10–6] 2. 2016. november 20. Open de Limoges, Limoges Kemény (f) Elise Mertens Anna Smith Renata Voráčová 6–4, 6–4 3. 2019. június 8. Bol Open, Bol, Horvátország Salak Bacsinszky Tímea Cornelia Lister Renata Voráčová 0–6, 7–6(3), [10–4]
ITF döntői Egyéni 24 (16–8) Díjazás $100,000 torna $75,000 torna $50,000 torna $25,000 torna $15,000 torna $10,000 tornaBorításonkéntKemény (5–2)Salak (11–6)Fű (0–0)Szőnyeg (0–0) EredményNo.DátumTornaBorításEllenfélEredményDöntős 1. 2003. július 21. Ancona, Olaszország Salak Liana Balaci 6–3, 3–6, 1–6Döntős 2. 2004. március 29. Nápoly, Olaszország Salak Kirsten Flipkens 7–5, 3–6, 1–6Győztes 1. 2004. május 17. Zára, Horvátország Salak Matea Mezak 7–5, 5–7, 6–4Győztes 2. 2005. augusztus 1. Gardone Val Trompia, Olaszország Salak Sandra Záhlavová 6–4, 6–3Győztes 3. 2006. május 15. Caserta, Olaszország Salak Alisza Klejbanova 6–2, 6–4Döntős 3. 2006. május 22. Campobasso, Olaszország Salak Alisza Klejbanova 6–2, 3–6, 3–6Döntős 4. 2008. augusztus 4. Monteroni d’Arbia, Olaszország Salak Nathalie Vierin 1–6, 6–2, 6–7(5)Győztes 4. 2009. április 13. Tessenderlo, Belgium Salak (f) Youlia Fedossova 7–5, 6–3Győztes 5. 2010. január 18. Lutz, Egyesült Államok Salak Jamie Hampton 6–2, 4–6, 6–2Döntős 5. 2010. február 8. Laguna Niguel, Egyesült Államok Kemény Olivia Sanchez 3–6, 4–6Győztes 6. 2010. június 28. Stuttgart, Németország Salak Elise Tamaëla 6–4, 6–2Győztes 7. 2011. július 11. Darmstadt, Németország Salak Karolína Plíšková 7–6(5), 6–2Döntős 6. 2011. október 3. Kófu, Japán Kemény Csang Kaj-csen 4–6, 6–1, 4–6Döntős 7. 2012. február 6. Cali, Kolumbia Salak Alexandra Dulgheru 3–6, 6–1, 3–6Döntős 8. 2012. július 9. Biarritz, Franciaország Salak Romina Oprandi 5–7, 5–7Győztes 8. 2013. november 4. Captiva Island, Egyesült Államok Kemény Gabriela Dabrowski 6–3, 6–3Győztes 9. 2014. június 9. Essen, Németország Salak Richèl Hogenkamp 6–2, 4–6, 6–3Győztes 10. 2015. október 11. Kirkland, Egyesült Államok Kemény Nicole Gibbs 2–6, 7–5, 6–2Győztes 11. 2016. szeptember 25. Albuquerque, Egyesült Államok Kemény Verónica Cepede Royg 6-4, 7-5Győztes 12. 2018. április 1. Pula, Olaszország Salak Deborah Chiesa 6–3, 7–6(7)Győztes 13. 2018. június 16. Essen, Németország Salak Cindy Burger 7–5, 4–6, 6–4Győztes 14. 2018. június 30. Stuttgart, Németország Salak Anna Zaja 6–4, 4–6, 6–1Győztes 15. 2018. november 3. Petange, Luxemburg Kemény Helene Scholsen 6–2, 6–1Győztes 16. 2019. november 3. Tyler, Egyesült Államok Kemény Alexa Glatch 6–4, 6–4
Páros 18 (10–8) Díjazás $100,000 torna $75,000/80,000 torna $50,000/60,000 torna $25,000 torna $15,000 torna $10,000 tornaBorításonkéntKemény (3–4)Salak (7–4)Fű (0–0)Szőnyeg (0–0) EredményNo.DátumTornaBorításPartnerEllenfélEredményDöntős 1. 2003. július 14. Le Touquet, Franciaország Salak Pauline Parmentier Natacha Randriantefy Aurélie Védy 2–6, 2–6Győztes 1. 2004. március 29. Nápoly, Olaszország Salak Elke Clijsters Michelle Gerards Marielle Hoogland 6–1, 6–0Győztes 2. 2004. május 17. Zadar, Horvátország Salak Lisa Tognetti Martina Babáková Michaela Michálková játék nélkülDöntős 2.2005. augusztus 1. Gardone Val Trompia, Olaszország Salak Petra Cetkovská María Corbalán Sonia Iacovacci játék nélkülDöntős 3. 2005. október 3. Troy, Egyesült Államok Kemény Salome Devidze Julie Ditty Milagros Sequera 2–6, 2–6Győztes 3. 2010. június 28. Stuttgart, Németország Salak Irena Pavlovic Magdalena Kiszczyńska Erika Sema 6–3, 6–4Győztes 4. 2011. június 27. Cuneo, Olaszország Salak Stefanie Vögele Eva Birnerová Vesna Dolonc 6–3, 6–2Győztes 5. 2012. február 6. Cali, Kolumbia Salak Karin Knapp Alexandra Cadanțu Raluca Olaru 6–4, 6–3Döntős 4. 2014. április 28. Wiesbaden, Németország Salak Julia Glushko Viktorija Golubic Diāna Marcinkēviča 4–6, 3–6Győztes 6. 2015. április 10. Medellín, Kolumbia Salak Lourdes Domínguez Lino Mariana Duque Mariño Julia Glushko 7–5, 4–6, [10–5]Döntős 5. 2015. szeptember 27. Monterrey, Mexikó Kemény Marina Melnyikova Ysaline Bonaventure Elise Mertens 4–6, 6–3, [9–11]Győztes 7. 2015. október 10. Kirkland, Egyesült Államok Kemény Stéphanie Foretz Lesley Kerkhove Arantxa Rus 6–4, 4–6, [10–4]Döntős 6. 2016. február 5. Launceston, Ausztrália Kemény Nagyija Kicsenok Ju Hsziao-ti Csu Lin 6–2, 5–7, [7–10]Döntős 7. 2016. szeptember 25. Albuquerque, Egyesült Államok Kemény Elise Mertens Michaëlla Krajicek Maria Sanchez 2–6, 4–6Győztes 8. 2016. december 17. Dubaj, Egyesült Arab Emírségek Kemény Nina Stojanović Hszie Su-vej Valerija Szavinih 6–3, 3–6, [10–4]Győztes 9. 2019. szeptember 8. Montreux, Svájc Salak Xenia Knoll Ylena In-Albon Conny Perrin 6–3, 6–4Győztes 10. 2019. november 10. Las Vegas, Egyesült Államok Kemény Volha Havarcova Sophie Chang Alexandra Mueller 6–3, 6–4Döntős 8. 2021. május 15. La Bisbal d’Empordà, Spanyolország Salak Mona Barthel Valentyina Ivahnyenko Andreea Prisăcariu 3–6, 1–6
Év végi világranglista-helyezései Év 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019 2020 2021 Egyéni 873. 640. 344. 254. 279. 401. 330. 241. 133. 117. 75. 115. 156. 162. 105. 134. 111. 137. 169. 268. Páros − − 644. 344. 397. − 414. 594. "| 422. 185. 65. 62. 83. 98. 236. 97. 289. 117. 113. 216.
Jegyzetek
Források
Kategória:Luxemburgi teniszezők Kategória:1985-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Luxemburgi nők