Riccardo Ferri (Crema, 1963. augusztus 20. –) olasz válogatott labdarúgó.
Pályafutása Klubcsapatban Cremában született. A Serie A-ban az Internazionale játékosaként mutatkozott be 1981. októberében. Hamar a csapat játékossá vált abban a klubban, melyet 13 éven keresztül szolgált. Az Inter színeiben megnyerte az 1981–82-es olasz kupát. az 1988–89-es bajnokságot, az 1989-es olasz szuperkupát, valamint két alkalommal az UEFA-kupát, először 1991-ben, majd 1994-ben.
1994-ben a Sampdoriához igazolt, csapattársával Walter Zengával egyetemben, aki lényegében helyet cserélt Gianluca Pagliucával. 1996-ban vonult vissza. A válogatottban Két U21-es Európa-bajnokságon vett részt: 1984-ben (harmadik hely) és 1986-ban (második hely). Tagja volt az 1984. évi nyári olimpiai játékokon részt vevő válogatott keretének, mely a negyedik helyen végzett. Részt vett az 1988-as Európa-bajnokságon és az 1990-es világbajnokságon.
1986 és 1992 között 45 alkalommal szerepelt az olasz válogatottban és 4 gólt szerzett. 1986. december 6-án mutatkozott be egy Málta elleni idegenbeli 2–0-s győzelem alkalmával.
Sikerei, díjai Internazionale Olasz bajnok (1): 1988–89 Olasz kupa (1): 1981–82 Olasz szuperkupa (1): 1989 UEFA-kupa (2): 1990–91, 1993–94 Olaszország Világbajnoki bronzérmes (1): 1990
Jegyzetek
Külső hivatkozások
Kategória:1963-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Olasz labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az Internazionale labdarúgói Kategória:A Sampdoria labdarúgói Kategória:Az 1984. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:Az 1988-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Az 1990-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Olasz olimpikonok Kategória:Olasz bajnok labdarúgók