Szöllősy Piroska, Szabó Julianna Leopoldina Piroska (Eger, 1839. január 11. (keresztelés)Egri római katolikus egyházközség keresztelési anyakönyve, 1839. év. – ?, 1800-as évek vége) táncosnő. Szöllősy Szabó Lajos lánya, Szöllősy Szabó Róza nővére.
Életútja
Kiskászonyi (Szőllősy) Szabó Lajos színész és Jankovits (Jankovics) Mária leánya. Édesapjától tanult táncolni, 1858 november havában lépett a pályára, Szabó Józsefnél. Vidéken játszott, apjával és testvérél lépett fel. 1861-ben a Budai Népszínházban nővérével, Rózával mutatták a Vasmegyei csárdást, amelyet édesapjuk koreografált, és hatalmas sikerük volt. Fővárosi szerződést azonban nem kapott, így vidéken játszott tovább mint szubrett. Győrben, Kolozsvárott és Egerben voltak sikerei. 1866. augusztus 29-én Pesten, a terézvárosi római katolikus plébánián házasságot kötött Várhidy Sándor színésszel.A pest-terézvárosi róm. kath. plébánia házassági anyakönyve, 289/1866. folyószám.Szegedi Híradó, 1866. augusztus 30. 1875-ben súlyos csapások érték, elhunyt a húga, Róza, majd férje, aki egykori a belgrádi szerb színházat igazgatta, elvesztette szeme világát. Ezért Szőllősy Piroska, nehéz sorsuk enyhítése céljából újsághirdetésben tánctanításra vagy munkavezetésre ajánlkozott bármely nőnevelő intézetben vagy lánytanodában. 1876-ban a Népszínház utca 3. szám,Fővárosi Lapok, 1876. október 22. 1890-ben a Csömöri út 43. szám alatt lakott.Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1890 816. old. Nagy szegénységben halt meg.
Gyermeke: Várhidy Rózsa (Bácsvánszky Róza Mária Julianna, Pest, 1867. május 27.Pest-terézvárosi római katolikus plébánia keresztelési anyakönyve 779/1867. – Budapest, 1926. november 5.)Budapest VIII. kerületi állami halotti anyakönyv 2826/1926. színésznő.
Jegyzetek
Források
Magyar színházművészeti lexikon Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) Várhidy Sándor címszó alatt
Kategória:Magyar táncművészek Kategória:Egriek Kategória:1839-ben született személyek Kategória:A 19. században elhunyt személyek