Noszkó Alajos (Esztergom, 18. század – Szolnok?, 1807 után) ferences szerzetes, hitszónok.

Élete, működése Esztergomban, szülővárosában végezte iskoláit, majd a ferences-rendbe lépett. Gyöngyösön nyelvtani osztályokat, Szabadkán a filozófiát tanított. Korának nevezetes prédikátora volt. Később Szolnokon működött.

Négy kötetes Vasárnapokra való egyházi beszédei a papi breviárium négy évszaka szerinti fölosz­tással készültek. A beszédek úgynevezett pericopalis prédikációk; Noszkó az evangéliumból vette a jel­igét és ehhez kötötte a tételt. Beszédei egyben erkölcstani beszédek, dogmatikus tárgya csak a vízkereszt utáni IV. vasárnapra írt beszéd­nek van, amelynek tétele, hogy az anyaszentegyház a sok és nagy viszontagságok daczára sem pusztult el. Ebből is hiányzik a bizo­nyítás, tulajdonképpen csak történeti reflexiók halmaza. Dogmatikai­nak vehető a vízkereszt utáni VI. vasárnapra írt beszéd, amely a kereszténységnek csodás elterjedéséről szól, de szintén csak törté­neti reflexiók alakjában.

Művei Virág-szó-tár, mellyet összeszedett és betük rendi szerint elosztott… Pest, 1790 (példabeszédekkel) Rendkívül-való egyházi-beszédek, mellyeket különös alkalmatosságokkal mondott. Buda, 1802 Explanationes in Emanuelis Alvari institutiones grammaticas, e diversis, veteribus nempe et recentioribus, praecipue aureae aetatis linguae latinae, auctoribus… conscriptae. Pestini, 1804 Vasárnapokra-való egyházi beszédek. Buda, 1806-07, három rész Levelei Révai Miklóshoz: Szolnok 1803. aug. 25., 1804. ápr. 3. (a m. n. múzeum kézirattárában) Virág szó-tár. Magyar-latin szinonima-, szólás- és közmondásszótár 1791-ből; Tinta, Bp., 2021 (Mesterművek)

Források Mihalovics Ede: A katholikus predikáczió története Magyarországon I–II., Budapest, 1900–1901, II. kötet, 519–520. o.

Kapcsolódó szócikkek Prédikáció

Kategória:Ferences szerzetesek Kategória:Prédikátorok Kategória:18. századi magyarok Kategória:19. századi magyarok Kategória:Magyar teológusok Kategória:A 18. században született személyek Kategória:A 19. században elhunyt személyek