Richarlison de Andrade, sokszor csak Richarlison (Nova Venécia, 1997. május 10. –) brazil válogatott labdarúgó, a Tottenham Hotspur játékosa.

Pályafutása Klubcsapatban 2013 és 2014 között a brazil Real Noroeste korosztályos csapataiban nevelkedett, majd innen került az América Mineiro akadémiájára. 2015-ben Givanildo Oliveira felhívta az első csapatba. Július 14-én a Mogi Mirim ellen Cristiano cseréjeként mutatkozott be, a 3–1-re megnyert mérkőzésen az utolsó gólt szerezte meg. Tizenhét nappal később 2018-ig meghosszabbította szerződését a klubbal.

December 29-én öt éves szerződést kötött a szintén brazil Fluminense együttesével. 2016-ban a körzeti Primeira Liga bajnoki címét szerezték meg a klubbal. 2017 augusztusában öt évre írt alá és 11.2 millió £-ot fizettet az angol Watford. A 2017–2018-as szezonban 41 tétmérkőzésen 5 gólt szerzett, a bajnokságban minden mérkőzésen pályára lépett.

2018 júliusában az Everton szerződtette 40 millió £-ért, bizonyos feltételek teljesülése esetén 50 millióra is emelkedhet ez az összeg. A szezon első bajnoki mérkőzésén a Wolverhampton Wanderers ellen debütált a 2–2-re végződő mérkőzésen, klubja mindkét gólját ő szerezte.PL: magabiztos győzelemmel rajtolt a Chelsea Gylfi Sigurðssonnal 14 góllal holtversenyben házigólkirály lett minden sorozatot nézve.

2022. július 1-jén a Tottenham Hotspur bejelentette, hogy 2027 nyaráig szerződtette.PL: a Tottenhamnél folytatja az Evertontól távozó brazil – hivatalosRicharlison joins from Everton

A válogatottban Részt vett a 2017-es dél-amerikai U20-as labdarúgó-bajnokságon a brazil U20-as válogatottal. 2018. szeptember 8-án mutatkozott be a felnőtt válogatottban az Amerikai Egyesült Államok ellen. Négy nappal később duplázott Salvador ellen, ezen a mérkőzésen lépett második alkalommal pályára a felnőttek között. Bekerült a 2019-es Copa Américán résztvevő győztes keretbe. Július 7-én szerezte meg a tornán az egyetlen gólját a döntőben Peru ellen a 90. percben tizenegyesből, ezzel kialakította a 3–1-es végeredményt. 2021. június 9-én beválasztották a 2021-es Copa América keretébe. A torna során meghívót kapott a 2020. évi nyári olimpiai játékokra. Debütáló mérkőzésén mesterhármast szerzett Németorstág ellen 4–2-re megnyert találkozón. Öt góljával a torna gólkirálya lett, valamint Olimpiai bajnok is lett a válogatottal.

2022 szeptemberében egy banánt dobtak rá, miközben gólját ünnepelte a Tunézia elleni párizsi barátságos mérkőzésen, ez rasszista megnyilvánulásnak minősült. A 2022-es labdarúgó-világbajnokságra utazó keretbe is bekerült. November 24-én két gólt szerzett a csoportkör első mérkőzésén Szerbia ellen. December 5-én a harmadik gólját szerezte meg a tornán Dél-Korea elleni 4–1-es nyolcaddöntő-mérkőzésen. Négy nappal később Brazília a negyeddöntőben kikapott Horvátországtól, miután 1–1-es döntetlen után 4–2-re tizenegyespárbajban kikapott.

Sikerei, díjai Klub Fluminense Primeira Liga (Brazil): 2016 Taça Guanabara: 2017 Tottenham Hotspur Európa-liga: 2024–25

Válogatott Brazília Copa América: 2019 Brazília U23 Olimpiai játékok: 2020

Jegyzetek

Külső hivatkozások Richarlison adatlapja a Transfermarkt oldalán

Kategória:Brazil labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Az América (MG) labdarúgói Kategória:A Fluminense FC labdarúgói Kategória:A Watford labdarúgói Kategória:Az Everton labdarúgói Kategória:A Tottenham labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A 2020. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:A 2021-es Copa América labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Brazil olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (labdarúgás) Kategória:Olimpiai bajnokok (2020) Kategória:Európa-liga-győztes labdarúgók Kategória:Copa América-győztes labdarúgók Kategória:Élő személyek