Rudamon (uralkodói nevén Uszermaatré Szetepenamon) az ókori egyiptomi XXIII. dinasztia utolsó uralkodója volt.
Élete III. Oszorkon fiatalabb fia volt, III. Takelot öccse. Kevés említése maradt fenn. Kenneth Kitchen szerint 2-3 évig uralkodhatott, mert csak pár korabeli dokumentum említi: Ozirisz Hekadzset templomában említik némi díszítőmunkálattal kapcsolatban, emellett szerepel neve több Medinet Habu-i kőtömbön és egy vázán is. A 2000-es évek elején egy nevét viselő fajansz szobrocska két darabja is előkerült Hermopoliszból.Perdu, Olivier; "Le Roi Roudamon en personne!" ("King Rudamun in Person!"), RdE 53 (2002), pp.151-178. Ezek alapján úgy tűnt, rövid uralkodása alatt sikerült megőriznie Felső-Egyiptom egységét, legalább Hérakleopolisz Magnától Thébáig.
A fennmaradt bizonyítékok alapján uralkodása rövid volt. Egyes egyiptológusok, például David Aston szerint ugyan Rudamon az a király, akinek a 19. évét említi egy királynevet nem említő felirat a Vádi Gaszuszban, a felirat azonban az újabb kutatás szerint – amit Claus Jurman publikált 2006-ban – inkább a XXV. dinasztia korára datálható, és a karnaki paleográfiai és más bizonyítékok alapján nem I. Sepenupetet és I. Amenirdiszt említi, hanem I. Amenirdiszt és II. Sepenupetet.Claus Jurman, Die Namen des Rudjamun in der Kapelle des Osiris-Hekadjet. Bemerkungen der 3. Zwischenzeit un dem Wadi Gasus-Graffito, GM 210 (2006), pp.69-91 Jurman szerint a karnaki Ozirisz-Hekadzset templomban sehol nem ábrázolják I. Sepenupetet Piye fáraó leányával, I. Amenirdisszel.Jurman, GM 210, pp.68-91 Egy másik lehetőség szerint a feliraton említett uralkodó egy máshonnan nem ismert VII. Sesonk, mint azt G. Broekman vetette fel egy cikkében a Nílus-szövegek 3. szövegéről, amely egy III. Oszorkon után uralkodó thébai király 5. évében íródott.Broekman, Gerard, "The Chronological Position of King Shoshenq Mentioned in Nile Level Record No. 3 on the Quay Wall of the Great Temple of Amun at Karnak", SAK 33 (2005) Kétséges azonban, hogy ez a szöveg valóban a Sesonk nevet említette, nem a Takelot nevet. Georges Legrain, aki először tanulmányozta a Nílus vízszintjét rögzítő karnaki szövegeket, 1898-as publikációjában nem közölt uralkodónevet ehhez a felirathoz, mert a kő már nagy mértékben erodálódott és így nem volt olvasható. Mikor Jürgen von Beckerath 1953-ban megvizsgálta, és úgy vélte, hogy nem Takelot, hanem Sesonk neve szerepel rajta, a kő még rosszabb állapotban volt.http://disc.server.com/discussion.cgi?disc=177754;article=4534;title=The%20Ancient%20Near%20Eastern%20Chronology%20Forum The Ancient Near Eastern Chronology Forum, accessed September 3, 2007
Felesége neve csak részben maradt fenn: Tadi[…]. Tőle született leánya Neszterui hercegnő. Mindkettejük neve egy Medinet Habu-i kőtömbön maradt fenn., pp.230–231 Másik lánya, Irbasztudzsanefu anyja neve ismeretlen; a hercegnő neve unokája, Pediamonnebneszutaui koporsótöredékén maradt fenn.Dodson & Hilton, op.cit., p.229 Rudamon egy további lehetséges gyermeke Oszorkon, Ámon főpapja.Dodson & Hilton, op.cit., p.230
Rudamon i. e. 739-ben hunyt el. Halála után az ország számos kis városállamra esett szét, melyeket helyi uralkodók kormányoztak – Hérakleopolisz Magnát Peftjauibaszt, Hermopoliszt Nimlot, Thébát pedig Ini. Peftjauibaszt feleségül vette Rudamon lányát, Irbasztudzsanefut. Rudamon sírja nem ismert.
Irodalom Kitchen, K.A.; The Third Intermediate Period in Egypt (1100–650 BC) 2nd edition( 1986), Warminster: Aris & Phillips Limited, p. 360. Payraudeau, Frédéric; 'Le règne de Takélot III et les débuts de la domination Koushite,' ("The reign of Takelot III and the beginning of Kushite control") GM 198(2004), pp. 79–90. Perdu, Olivier; "Le Roi Roudamon en personne!" (King Rudamun in Person), RdE 53(2002), pp. 151–178 Olaf Kaper and Robert Demarée, "A Donation Stela in the Name of Takeloth III from Amheida, Dakhleh Oasis," JEOL (Jaarbericht Ex Oriente Lux) 39 , pp. 19–37
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Fáraók Kategória:XXIII. dinasztia