A Zhané egy amerikai női R&B / Hip-Hop Soul duó. Legnagyobb slágerük az 1993-ban megjelent Hey Mr. D.J című dal volt, mely az amerikai Billboard Hot 100-as listán a 6. helyig jutott. Ezen kívül több slágerlistás daluk is volt, többek között a Groove Thang, az Evelyn "Champagne" King feldolgozás a Shame, vagy a Sending My Love című dalok.
Kezdetek
A 90-es évek elején Renée Neufville és Jean Norris egy Philadelphiai Templomkórusban találkoztak, miközben mindketten több tehetségkutatón is megfordultak már. 1991-ben találkoztak Dj Jezzy Jeff-el, akik ekkor készítették a Summertime című felvételüket is, valamint a Ring My Bell című feldolgozást is. A korábbi Warner Bros. vezetője Benny Medina azt javasolta a lányoknak, hogy alapítsanak együttest. A csapat nevét Neufville találta ki, hogy a Jean és Renée első nevének francia kiejtését használják, ami úgy hangzott hogy "Jahnay". Norris szerint egy "Z"-t adunk hozzá, és így lett Zhané a nevük.http://www.betintl.co.uk/
Az áttörés és a Pronounced Jah-Nay
A Zhané 1993-ban minden idők egyik legjobb party himnuszával a Hey Mr. D.J.-vel jelentkezett, miután találkozott a Naughty by Nature tagjaival. A lányok lenyűgözték a producert azzal, hogy bementek a stúdióba, hogy rögzítsék a Roll Wit Tha Flava zenei anyagára ezt a dalt, mely később külön lemezként is megjelent, és a pop listákon a 6. helyet megszerezte. 1994-ben szerződést kötöttek a Motown kiadóval, az első albumra, és további Top 40-es kislemezre, mely év végéig arany státuszt kapott. Két évvel később pedig platina lett az album. A csapat 4. Top 40-es slágere a Shame lett.https://www.allmusic.com/album/roll-wit-tha-flava-mw0000096440
Saturday Night
A duó következő albuma a Saturday Night 1997-ben látott napvilágot, melyet Kay Gee, Eddie F. és a csapat tagjai készítették. Az albumon Queen Latifah is közreműködött, és készített remixeket. Az album nem került be a Top 40-be.
Diszkográfia Stúdióalbumok Év Album megjelenés Legjobb slágerlistás helyezés Díjak, jelölések US USR&B AUSAustralian (ARIA) chart peaks: Top 50 peaks: "Sending My Love", "Vibe" and "Shame": CAN FRA UK 1994 Pronounced Jah-Nay Megjelent: 1994. február 4. Label: Motown Formátum: CD, LP, MC 37 8 50 44 — 89 US: Platina 1997 Saturday Night Megjelent: 1997. április 22. Label: Motown Formátum: CD, LP, MC 41 8 — 90 26 52 "—" nem volt slágerlistás helyezés, vagy nem jelent meg az országban.
Kislemezek
Év Cím Legjobb slágerlistás helyezés Album US USR&B USDan AUS AUT CAN FRA GER NZ SWI UK 1993 "Hey Mr. D.J." 6 3 2 9 27 2 32 29 20 42 26 Pronounced Jah-Nay 1994 "Groove Thang" 17 2 13 17 — 3 42 99 7 — 34 "Sending My Love" 40 5 — 126 — — — — — — — "Vibe" 119 33 — 142 — — — — — — 67 "Shame" 28 12 46 133 — 79 — — 50 — 66 A Low Down Dirty Shame 1995 "You're Sorry Now" — 38 — — — — — — — — — Pronounced Jah-Nay 1997 "Request Line" 39 9 — — — — — — 12 — 22 Saturday Night "Crush" 106 24 — — — — — — — — 44 "—" nem volt slágerlistás helyezés, vagy nem jelent meg az országban.
Közreműködő előadóként Év Cím ElőadóLegjobb slágerlistás helyezés Album US USR&B AUS NZ UK 1995 "Freedom (Theme from Panther)" Various Artists 45 18 — — — Panther 1996 "It's a Party" Busta Rhymes 52 27 — 34 23 The Coming 1997 "4 More" De La Soul — — — — 52 Stakes Is High 1999 "Jamboree" Naughty by Nature 10 4 74 22 51 Nineteen Naughty Nine: Nature's Fury "—" nem volt slágerlistás helyezés, vagy nem jelent meg az országban.
Jegyzetek
Kategória:1993-ban alakult együttesek Kategória:Amerikai hiphopegyüttesek Kategória:Philadelphiai könnyűzenei együttesek