Ódor Ferenc (Kecskemét, 1954. november 22. –) magyar állatorvos, politikus; 1998. június 18. és 2014. május 5. között a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője.

Családja Felesége dr. Zelenák Katalin. Két lányuk van (Ódor Katalin és Ódor Cseperke), mindkettő jogász. Életrajz Tanulmányai Középiskolai tanulmányait Baján végezte el. 1978-ban az Állatorvostudományi Egyetemen állatorvos végzettséget szerzett. Munkássága 1979-ben kezdett el dolgozni Hidasnémetiben, körzeti állatorvosként. A székhely 1980-ban átkerült Garadnára.

2013. január 1-jétől 2018-ig az Encsi Járási Hivatal hivatalvezetője. Hivatali esküjét 2012. december 17-én tette le Budapesten a Millenárison. Az új összeférhetetlenségi törvény elfogadását követően a 2014. évi országgyűlési választáson nem indult országgyűlési képviselői mandátumért, megtartotta járásvezetői tisztségét. Ódort hivatali kenőpénz elfogadása vádjával tartóztatták le 2018. december 19-én. Azonnali hatállyal felfüggesztették tisztségéből.

Politikai pályafutása 1990-ben Garadna független polgármesterévé választották, majd 1994-ben és 1998-ban is újraválasztották, immár Fideszes színekben. 2002 és 2006 között Garadna alpolgármestere, 2006 és 2010 között Garadna helyi önkormányzatának a tagja volt.

1998 és 2010 között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat megyei közgyűlésének tagja volt, ezen belül 1998 és 2002, illetve 2006 és 2010 között a közgyűlés elnöki tisztségét is betöltötte.

Települési és megyei szintű közéleti szerepvállalásán felül 1998. június 18. és 2014. május 5. között a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője is volt. Összes felszólalásainak száma 124, a technikai megszólalásainak a száma 2.

2003-ban a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének elnökévé választották meg, az elnöki tisztségben Répássy Róbertet váltotta, aki a parlamenti tevékenysége miatti leterheltsége okán mondott le a megyei szervezet elnöki pozíciójából. Répássy Róbert akkor úgy nyilatkozott a váltásról, hogy Ódor Ferenc személyében olyan politikust választott a megyei választmány, aki „mind a közéletben, mind a Fideszben megfelelő tekintéllyel bír”.

Díjak, kitüntetések A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje /polgári tagozat/ (2000)

Jegyzetek

Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Kecskemétiek Kategória:Magyar állatorvosok Kategória:Magyarországi polgármesterek Kategória:Magyarországi alpolgármesterek Kategória:Országgyűlési képviselők (1998–2002) Kategória:Országgyűlési képviselők (2002–2006) Kategória:Országgyűlési képviselők (2006–2010) Kategória:Országgyűlési képviselők (2010–2014) Kategória:Országgyűlési képviselők (Fidesz) Kategória:Fidesz-tagok Kategória:Élő személyek