Erling Braut Haaland (született: Håland; ) angliai születésű norvég válogatott labdarúgó, a Manchester City játékosa. Édesapja az 1994-es labdarúgó-világbajnokságon is pályára lépő Alf-Inge Håland. (Nevének kiejtése a norvég nyelv szabályai szerint „hóland”, de kérésére a sporttudósítók a „hálánd” formát használják.)

Profi pályafutását a Bryne FK csapatában kezdte 2016-ban, ahol utánpótlás karrierjét is töltötte. 2017-ben a Molde FK együtteséhez szerződött, ahol két évet töltött el Ole Gunnar Solskjær alatt. 2019 januárjában az osztrák Red Bull Salzburg ötéves szerződést írt alá a norvég játékossal. Az osztrák csapattal kétszeres bajnok lett és a kupát is megnyerte. 2019 decemberében a Borussia Dortmund játékosa lett, a 2020–2021-es szezonban megnyerve a német kupát.

Pályafutása során több díjat is elnyert és több rekordot is megdöntött. A 2019–2020-as Bajnokok Ligája sorozatban az első tinédzser korú játékos lett, aki öt egymást követő mérkőzésen is gólt szerzett a sorozat főtábláján. A következő szezonban ő lett a Bajnokok Ligája gólkirálya. 2020-ban elnyerte a Golden Boy-díjat, 2021-ben pedig ő lett a Bundesliga év játékosa és a FIFA FIFPro World11 tagja is lett.

A válogatottban utánpótlás és felnőtt szinten is játszott már norvég színekben. A 2019-es U20-as világbajnokságon kilenc találattal lett gólkirály, és mind a kilenc gólját a Honduras elleni csoportmérkőzésen szerezte. A felnőtt válogatottban 2019 szeptemberében mutatkozott be. Első gólját egy évvel később, Ausztria ellen szerezte.

Fiatalkora Haaland 2000. július 21-én született Angliában, Leeds városában, mikor apja, Alf-Inge Håland a Leeds United játékosa volt a Premier League-ben. 2004-ben, három éves korában a család a szülei szülővárosába, a norvégiai Bryne-be költözött.

Amellett, hogy fiatal korától focizott, Haaland több más sportot is játszott gyerekként, többek között golf, kézilabda és atlétika. Ezek mellett helyből távolugrásban világrekordot döntött korosztályában, mikor öt éves volt, 163 centiméteres távolsággal.

Pályafutása Klubcsapatokban

Bryne Haaland öt évesen kezdett el a Bryne FK akadémiáján játszani. A 2015–2016-os szezon közben az együttes második csapatának volt a tagja és 14 mérkőzésen tizennyolcszor talált be. 2016 májusában a Byrne kinevezte megbízott vezetőedzőnek az utánpótlás csapat edzőjét, Berntsent, miután Gaute Larsent kirúgták. Arra tekintettel, hogy sokat dolgoztak együtt utánpótlás szinten, a megbízott edző megadta neki az első lehetőségét a felnőtt szinten. 2016. május 12-én mutatkozott be a Bryne FK csapatában a Ranheim Fotball elleni másodosztályú bajnoki mérkőzésen, mindössze 15 évesen.

Azt követően, hogy először főként szélsőként játszott, Berntsen csatárként kezdte el játszatni a norvégot. Ugyan nem szerzett gólt első szezonjában, az 1899 Hoffenheim felajánlotta neki, hogy csatlakozzon a csapathoz próbaidőre. Ő a Molde csapata mellett döntött, hogy Ole Gunnar Solskjær alatt játszhasson. A Bryne csapatában töltött időszak alatt tizenhatszor lépett pályára a felnőtt csapatban.

Molde bélyegkép|282x282px|2018-ban, a Molde színeiben 2017. február 1-jén a Molde FK bejelentette, hogy szerződtette a 16 éves Haalandot. A játékos április 26-án mutatkozott be a kupában a Volda TI csapata elleni 3–2-es győzelem során, góllal. Június 4-én a bajnokságban a Sarpsborg 08 FF ellen debütált a 71. percben, ahol mindössze egy perc után sárga lapot kapott, mielőtt a 77. percben szerzett góljával megnyerte volna csapatának a győzelmet. Második gólja szeptember 17-én jött a Viking FK ellen, amely szintén győzelmet jelentett a Moldénak. Első szezonjában 20 mérkőzésen játszott és négy gólt szerzett.

2018. július 1-jén az SK Brann ellen 4 gólt szerzett, mindössze 21 perc alatt. A mérkőzés után a Molde edzője, Ole Gunnar Solskjær a belga Romelu Lukakuhoz hasonlította a játékost, megerősítve, hogy több csapat ajánlatait is elutasították a norvégért. A következő fordulóban duplázott a Vålerenga Fotball elleni bajnoki mérkőzésen, amely végeredménye 5–1 lett. Július 26-án szerezte meg első gólját egy UEFA-kupasorozatban, mikor belőtt egy büntetőt a KF Laçi elleni Európa-liga-selejtezőn. Sérülés miatt nem tudott játszani a csapat utolsó három meccsén a szezonban. 2018-ban megválasztották az Eliteserien év felfedezettjének. Az évadban ő szerezte a legtöbb gólt a Molde csapatában, 30 mérkőzésen 16 gólja volt.

Red Bull Salzburg balra|bélyegkép|285x285px|2019-ben, a Salzburg játékosaként Augusztus 19-én az osztrák bajnok Red Bull Salzburg bejelentette, hogy szerződtették Haalandot és, hogy 2019. január 1-én csatlakozik hozzájuk, miután aláírt egy öt éves szerződést és elutasította a Leeds United csapatát. Február 17-én mutatkozott be az SC Wiener Neustadt elleni kupamérkőzésen, majd egy héttel később a bajnokságban a Rapid Wien ellen. Május 12-én második bajnoki mérkőzésen megszerezte első gólját a LASK ellen.FC RED BULL SALZBURG LASK 2 1 (2:0) Július 19-én szerezte meg első mesterhármasát a csapat színeiben, az SC-ESV Parndorf elleni 7–1-es győzelem során, amelyet az első bajnokságban szerzett mesterhármasa követett augusztus 10-én, a Wolfsberger AC ellen. A TSV Hartberg elleni bajnokin szintén hármat tudott szerezni. Ez volt a hatodik mérkőzése sorozatban, amelyen gólt szerzett, összesen tizenegyet. Három nappal később bemutatkozott a Bajnokok Ligájában, egy mesterhármassal a Genk ellen.

Következő két Bajnokok Ligája-mérkőzésén Haaland gólt szerzett a Liverpool ellen az Anfielden és kettőt a Napoli ellen, amellyel ő lett a második tinédzser Karim Benzema után a sorozat történetében, aki gólt tudott szerezni első három meccsén. Ezek mellett hat szerzett gólja a legtöbb volt, amit egy játékos szerzett az első három csoportmérkőzésen. Miután szerzett egy büntetőt a Napoli elleni visszavágón, ő lett az első tinédzser, aki gólt tudott szerezni első négy Bajnokok Ligája-mérkőzésén és mindössze a negyedik játékos a sorozat történetében, Zé Carlos, Alessandro Del Piero és Diego Costa után. Ezt követően mesterhármast szerzett a bajnokságban november 10-én, ismét a Wolfsberger AC ellen. Ez az ötödik mesterhármasa volt a szezonban és a második a Wolfsberger ellen.

November 27-én Haaland csereként lépett pályára a Genk ellen, ismét gólt szerezve, amivel ő lett az első tinédzser a Bajnokok Ligája történetben, aki sorozatban öt mérkőzésen gólt tudott szerezni és mindössze a hatodik, Del Piero, Szerhij Rebrov, Neymar, Cristiano Ronaldo és Robert Lewandowski után. Ugyan a Liverpool elleni visszavágón nem tudott betalálni, történelmet írt azzal hogy 20 éves kora előtt 8 gólt lőtt a csoportkörben. Az angol csapat elleni 2–0-s vereség volt a csatár utolsó mérkőzése a csapat színeiben. A Salzburgnál töltött időszak alatt 29 gólt szerzett, amelyből 28-at a 2019–2020-as szezonban lőtt, mindössze 22 mérkőzésen.

Borussia Dortmund

2019–2020: Debütáló szezon 2019. december 29-én a Borussia Dortmund csapata jelentette be leigazolását, négy éves szerződést írt alá. Dortmundi bemutatkozása is emlékezetesre sikerült, miután az FC Augsburg elleni mérkőzésen 3–1-es hátránynál az 56.percben becserélték, majd három góllal vette ki a részét a későbbi 5–3-as győzelemből.MESTERHÁRMASSAL DEBÜTÁLT SZOBOSZLAI VOLT CSAPATTÁRSA DORTMUNDBAN - VIDEÓ, Origo.hu, 2020. június 18. Ezzel mindössze a második játékos lett a csapat történetében Pierre-Emerick Aubameyang után, aki Bundesliga-bemutatkozásán hármat tudott lőni. 2020. január 24-én az 1. FC Köln ellen csereként beállva duplázott, ezzel Bundesliga történetének első labdarúgója lett, aki az első két mérkőzésén összesen öt gólt szerzett. Ezt mindössze 56 percnyi játékidő alatt érte el, amely szintén rekord. Annak ellenére, hogy csak egy órát töltött a pályán, január hónapban őt választották a Bundesliga legjobb újoncának és a legjobb játékosának is. Február 1-én a Union Berlin ellen két gólt rúgott, amellyel az első játékos lett a bajnokság történetében, aki első három mérkőzésén hét gólt tudott szerezni.

Február 18-án ő szerezte a Dortmund mindkét gólját a Paris Saint-Germain elleni 2–1-es Bajnokok Ligája-győzelme során a nyolcaddöntőben. Ezzel a 2019–2020-as szezonban már tízet szerzett a sorozatban, mindössze nyolcadik pályára lépésén. A Dortmund március 11-én elvesztette a visszavágót 2–0-ra, amellyel Haaland egy szezonban kétszer is kiesett a sorozatból. Miután a Bundesliga visszatért május 16-án a Covid19-pandémia idején, Haaland gólt szerzett a Schalke 04 elleni 4–0-s győzelem során, a tizedik gólja a bajnokságban. Június 20-án kettőt lőtt a RB Leipzig ellen, amellyel a Dortmund bebiztosította a második helyet. A 2019–2020-as szezont 44 góllal zárta, 40 mérkőzésen.

2020–2021: Az év játékosa a Bundesligában, a Bajnokok Ligája gólkirálya bélyegkép|300x300px|A Zenyit ellen a Bajnokok Ligájában 2020. szeptember 19-én a Dortmund szezonnyitóján Haaland duplázott a Borussia Mönchengladbach ellen. Ő szerezte az egyenlítő gólt a Bayern München elleni mérkőzésen a német szuperkupában, majd ismét betalált a rivális csapat ellen, november 7-én a bajnokságban. A Dortmund elvesztette mindkét találkozót 2–3-ra. November 21-én négy gólt szerzett a Hertha BSC ellen, mindössze 32 perc alatt. Ezzel az öt góllal, amit novemberben szerzett, ő lett a hónap játékosa a Bundesligában, másodjára pályafutásában. A 2020–2021-es Bajnokok Ligája csoportkörében hat gólt szerzett első négy mérkőzésén. Mindössze 12 mérkőzés kellett neki, hogy tizenhatszor betaláljon a kupasorozatban. Órákkal a Lazio ellen visszavágó előtt a Dortmund bejelentette, hogy a játékos izomsérülést szenvedett, aminek következtében 2021-ig nem léphetett újra pályára.

2021. január 3-án tért vissza sérüléséből, a VfL Wolfsburg ellen. Az RB Leipzig elleni 3–1-es győzelem során január 9-én duplázott, amelyet ismét kettővel követett a Mönchengladbach ellen, január 22-én. Február 17-én két gólt szerzett és adott egy gólpasszt a Sevilla ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A Bayern München elleni bajnoki visszavágón kétszer talált be az első tíz percben. Lecserélése után a Bayern 4–2-re győzött. A második gólja a mérkőzésen a 100. volt pályafutásán, amelyet mindössze 146 pályára lépés alatt ért el.

Haaland a nyolcaddöntő visszavágóján ismét duplázott a Sevilla ellen, amely elég volt arra, hogy csapata továbbjusson. Tekintve, hogy csak 14 mérkőzést játszott karrierjében a Bajnokok Ligájában, ő lett a legfiatalabb játékos és a játékos, aki a legkevesebb mérkőzés alatt lőtt 20 gólt a sorozatban. Ezek mellett ő az első, aki többször is tudott sorozatban négy mérkőzésen gólt szerezni. A negyeddöntőben a Manchester City ellen ő adta a gólpasszt Marco Reus góljához, de a Dortmund így is kikapott.

Miután ki kellett hagynia két mérkőzést sérülés miatt, visszatért a kezdőcsapatba a német kupadöntőre. Duplával segítette hozzá csapatát a kupagyőzelemhez a Leipzig ellen, megnyerve első trófeáját a csapattal. A szezont 41 góllal zárta, amelyből 27-et a bajnokságban szerzett. Őt szavazták meg a szezon játékosának a német első osztályban. Ő lett a Bajnokok Ligája gólkirálya és megválasztották a szezon támadójának is.

2021–2022: Sérülések és utolsó szezonja a Dortmund játékosaként A 2021–2022-es szezont mesterhármassal nyitotta a Wehen Wiesbaden ellen, a német kupa első fordulójában, 2021. augusztus 7-én. Egy héttel később, a Bundesliga szezonnyitóján duplázott és adott két gólpasszt az Eintracht Frankfurt ellen. A szezon első hónapjait ki kellett hagynia, miután megsérült. Október 16-án tért vissza és gólt szerzett a Mainz ellen. Nem sokkal később ismét megsérült, aminek következtében ki kellett hagynia közel hónapot. November 27-én tért vissza, hogy megszerezze 50. Bundesliga-gólját a Wolfsburg ellen. Ezt rekordkevés mérkőzés alatt érte el és ő lett a legfiatalabb játékos, aki ötvenet tudott szerezni a német első osztályban.