Boross Géza (Kiskunhalas, 1931. december 5. – Budapest, 2010. október 2.) református lelkész, teológiai doktor, egyháztörténész, a Budapesti Református Teológiai Akadémia (majd jogutóda, a Károli Gáspár Református Egyetem) tanára 1982-től 2003-ig.
Élete Kiskunhalason született. Gimnáziumi tanulmányait Cegléden végezte, majd 1955-ben teológiai abszolutóriumot szerzett. 1963-ban szentelték református lelkésszé. 1957–1958-ban Németországban tanult, 1958-tól Budapesten a Kálvin téri, 1963-tól 1984-ig a Törökőri gyülekezetben szolgált lelkészként. 1970-ben teológiai doktorátust szerzett Debrecenben A prédikáció dinamikája címmel. 1982 és 2003 között a Budapesti Református Teológiai Akadémián (majd jogutódán, Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán) gyakorlati teológiát tanított. 2003-as nyugalomba vonulását követően professor emeritusként tartott még előadásokat. 2010-ben hunyt el 78 éves korában.
Művei A prédikáció dinamikája, Budapest, 1970 Történelem a szószéken, Budapest, 1979 Hogyan prédikáljunk ma?, Budapest, 1981 Spurgeon kincseskamrája, Budapest, 1986 C.H. Spurgeon gyakorlati teológiája, Budapest, 1989 Homiletika (egyetemi kurzus) Katechetika (egyetemi kurzus) Poimenika (egyetemi kurzus) Liturgika (egyetemi kurzus) Diakónika (egyetemi kurzus) Nem beszédben, hanem erőben, Budapest, 2000 Akadémikus gyakorlati teológia Magyarországon a 20. században, Stud. Caroliensia 2001,4 A magyar református gyakorlati teológia diszciplinái a huszadik században, Stud. Caroliensia 2002,3 Uram, a te Igéd nekem…, Budapest, 2001 (prédikációskötet)
Források http://www.kre.hu/tfk/index.php/69-elhunyt-prof-dr-boross-geza-professzor-emeritus.html http://torokor.hu/lelkipasztoraink/3 https://opac-nevter.pim.hu/record/-/record/display/manifestation/PIM118350/daa8541a-ad84-41c3-abc2-269d5b66817b/solr/0/24/2/5/authorOrder/ASC
Kategória:Magyar református lelkészek Kategória:Magyar teológusok Kategória:Magyar történészek Kategória:1931-ben született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Budapesti Református Teológiai Akadémia oktatói