Yuval Noah Harari (Kiryat Ata, Izrael, 1976. február 24. –), [juˈval ˈnoaχhaˈʁaʁi]; izraeli történész, író, a Jeruzsálemi Héber Egyetem történelem tanszékének professzora.
Harari a Sapiens – Az emberiség rövid története (2014), a Homo Deus – A holnap rövid története (2016), és a 21 lecke a 21. századra (2018) című népszerű tudományos bestsellerek szerzője. Írásaiban a szabad akaratot, a tudatot, az intelligenciát, a boldogságot és a szenvedést vizsgálja. Ír a mintegy 70 000 évvel ezelőtt bekövetkezett kognitív forradalomról, amikor a Homo sapiens kiszorította a rivális neandervölgyieket és a Homo nemzetség más fajait, kifejlesztette a nyelvi készségeket és a strukturált társadalmakat, felemelkedett a csúcsragadozók közé. Mindezeket a mezőgazdasági forradalom segítette és a tudományos forradalom gyorsította fel, ami lehetővé tette, hogy az ember közelítsen a környezete feletti uralomhoz. Könyvei egy olyan futurisztikus biotechnológiai világ lehetséges következményeit is vizsgálják, amelyben az intelligens biológiai organizmusokat felülmúlják saját teremtményeik; állítása szerint „a Homo sapiens, ahogy ma ismerjük, körülbelül egy évszázadon belül eltűnik”.
Család, tanulmányok Yuval Noah Harari az izraeli Kiriat Ata városában született Slomo és Pnina Harari gyermekeként, két testvére van. A világi zsidó családnak Lengyelországi és Bukovinai gyökerei vannak.on genealogical site Geni Abraham Bruno Luttinger 1913-1966, Czernowitzban született, és 1942-ben házasodott össze Fanny Kosowskival, (1921-2021) született Halberstadt, Németország, lengyel zsidó családból, a genealógiai oldal My Heritage.Édesapja mérnök, édesanyja pedig irodai adminisztrátor volt.
Harari hároméves korában tanult meg olvasni. Nyolcéves korától a haifai Leo Baeck Oktatási Központban egy, az intellektuálisan tehetséges gyerekeknek elkülönített osztályban tanult. Az Izraeli Védelmi Erőknél kötelező katonai szolgálatát elhalasztotta, hogy az Academic Atuda-program keretében folytathasson egyetemi tanulmányokat, de később a tanulmányait követő katonai szolgálat teljesítése alól egészségügyi problémái miatt felmentették.
A Jeruzsálemi Héber Egyetemen 1993 és 1998 közötti folytatott tanulmányait 17 évesen kezdte el. Nemzetközi kapcsolatokat és történelmet tanult, az utóbbin belül, kezdetben, a középkori történelemre és a hadtudományra szakosodott. Az Oxfordi Egyetem Jesus College-án 2002-ben szerezte meg PhD fokozatát, ahol doktori tanácsadója Steven J. Gunn volt. 2003 és 2005 között a Yad Hanadiv ösztöndíjasaként posztdoktori tanulmányokat folytatott a történelem területén. Oxfordban találkozott először Jared Diamond írásaival, aki nagy hatással volt későbbi írói munkásságára. Egyik, a Berggruen Intézetben tartott előadásában Harari azt mondta, hogy Diamond Háborúk, járványok, technikák című könyve egyfajta megvilágosodás volt a tudományos karrierje során, akkor jött rá, hogy valójában ő is tudna ilyen könyveket írni.
Irodalmi pályafutás Harari számos könyvet és cikket publikált. Ezek között található többek között, a már említetteken túl a Special Operations in the Age of Chivalry, 1100–1550;Yuval Noah Harari, Special Operations in the Age of Chivalry, 1100–1550 (Woodbridge: Boydell & Brewer, 2007) The Ultimate Experience: Battlefield Revelations and the Making of Modern War Culture, 1450–2000;Yuval Noah Harari, The Ultimate Experience: Battlefield Revelations and the Making of Modern War Culture, 1450–2000 (Houndmills: Palgrave-Macmillan, 2008) The Concept of 'Decisive Battles' in World History és az Armchairs, Coffee and Authority: Eye-witnesses and Flesh-witnesses Speak about War, 1100–2000. Jelenleg elsősorban világtörténelmi és a makrotörténeti folyamatok állnak a kutatásai előterében.
2011-ben Sapiens: Az emberiség rövid története című könyve eredetileg héberül jelent meg, egy általa tanított világtörténelmi előadás 20 előadása alapján. Ezt követően 2014-ben jelent meg angolul, és azóta további mintegy 45 nyelvre fordították le. A könyv az emberi történelem teljes hosszát tekinti át, a Homo sapiens kőkorszaki evolúciójától egészen a 21. század politikai és technológiai forradalmáig. A héber kiadás bestseller lett Izraelben, nagy érdeklődést váltott ki a nagyközönség körében, Hararit pedig hírességgé tette. Joseph Drew azt írja, hogy „a Sapiens széleskörű és elgondolkodtató bevezetést nyújt az összehasonlító civilizáció tanulmányozói számára”, és olyan műnek tartja, amely „a társadalomtudományok fontosságára és széles spektrumára világít rá”.https://scholarsarchive.byu.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=2094&context=ccr
2016-ban jelent meg Harari következő könyve Homo Deus: A holnap rövid története címmel, melyben a Homo sapiens jövőjének lehetőségeit vizsgálja. A könyv prognózisa szerint a jövőben az emberiség valószínűleg jelentős kísérletet tesz a boldogság, a halhatatlanság és az Istenhez hasonló képességek megszerzésére. A könyv a továbbiakban a múlt és a jelen tapasztalatai és tanulságai alapján azt vizsgálja, hogy a Homo sapiens e törekvése a jövőben hogyan valósulhat meg. A jövő számos lehetséges kimenetelének modellezésére Harari megalkotja a dataizmus fogalmát,Platz Petra
Gondolatok Yuval Noah Harari Homo Deus koncepciójáról
Széchenyi István Egyetem, Győr (2018)https://lib.sze.hu/images/Apaczai/kiadv%C3%A1ny/2018/0813_Platz%20Petra57.pdf mely olyan filozófiára, paradigmára alapul, amely imádja a „big datát”, a hatalmas adatrendszert. Siddhartha Mukherjee a The New York Times Book Review-ban írt cikkében úgy fogalmazott, hogy bár a könyv nem győzte meg teljesen, mégis úgy véli, hogy elengedhetetlen olvasmány azok számára, akik a jövőről gondolkodnak.
A 2018. augusztus 30-án megjelent 21 lecke a 21. századra című műve inkább a jelen problémáira összpontosít. A New Statesman egyik kritikája megjegyezte, hogy „nevetséges kinyilatkoztatásokkal van tele a szöveg”, kritizálta Harari írói stílusát, és kijelentette, hogy „értelmetlen kitérőkkel és kínzó banalitásokkal operál”. Egy, a Kirkus című lapban megjelent kritika viszont „tour de force”-ként, azaz „jelentős bravúrként” aposztrofálta a könyvet, és úgy ítélte meg, hogy a mű „az aktuális ügyek és az emberi társadalmak közeljövőjének rendkívül tanulságos feltárása”.
A Sapiens: Az emberiség rövid története című könyv grafikai adaptációjának első kötete, a Sapiens: A Graphic History – The Birth of Humankind, amelyet David Vandermeulennel és Daniel Casanave-vel közösen írt, 2020 novemberében jelent meg, és a How to Academy és a Penguin Books által szervezett online könyvbemutatón mutatták be.
Ezt követően 2022-ben jelent meg Harari következő könyve, az Unstoppable Us: How Humans Took Over the World, melyet Ricard Zaplana Ruiz illusztrált amely az emberiség története gyereknyelven. Alig 200 oldalon, gyermekbarát nyelven Harari ugyanazt a tematikát dolgozta fel, mint a Sapiens: Az emberiség rövid története című bestsellerében, de a fiatalabb közönség számára leegyszerűsítette mondandóját anélkül, hogy azt lebutította volna. Ez a könyv az első a tervezett négy kötetéből.
Kutatási területek, nézetek, vélemények
Történelem Harari történészként azt kutatta, hogyan jutott el a Homo sapiens a mostani állapotáig, illetve hogy lép majd tovább innen a jövőjét keresve. Érdeklődése középpontjában olyan makrotörténeti kérdések állnak, mint hogy mi a kapcsolat a történelem és a biológia között, mi a lényegi különbség a Homo sapiens és más állatok között, vagy hogy van-e igazságosság a történelemben. Felteszi a kérdést, van-e a történelemnek iránya, boldogabbak lettek-e az emberek a történelem folyamán. Harari az elégedetlenséget az emberi valóság „mély gyökerének” tekinti, mely szoros kapcsolatban áll az evolúcióval.
Filozófia Harari szerint, bár a szabad akarat eszméje és az erre épülő liberális értékek bátorsággal ruházták fel azokat az embereket, akik az inkvizíció, a királyok isteni joga, vagy a KGB ellen harcoltak, de a kibontakozó, mindent eluraló dataizmus világában a szabad akarat veszélyessé válik, sőt – érvelése szerint – valójában meg is szűnik. A kormányok és a nagyvállalatok idővel egyre mélyebben megismerik állampolgáraikat, dolgozóikat, idővel már jobban fogják ismerni őket, mint azok önmagukat. Amennyiben a kormányoknak és a cégeknek sikerül meghekkelniük az emberi természetet, akkor a legkönnyebben manipulálható emberek éppen azok lesznek, akik vakon hisznek a szabad akaratban.
Harari kifejti azt is, hogy az embereknek minden bizonnyal van akaratuk – de az nem szabad. Nem dönthetjük el, hogy milyen vágyaink legyenek. Minden választás rengeteg biológiai, társadalmi és személyes körülménytől függ, amelyeket nem feltétlenül uralunk. Állítja: eldönthetjük ugyan, hogy mit együnk, hogy ki legyen a feleségünk, kire szavazzunk, ám e döntéseket részben a génjeink, a biokémiánk, a nemünk, a családi hátterünk, a nemzeti kultúránk stb. határozza meg – azt viszont nem választhatjuk meg, hogy milyen génjeink vagy milyen családunk legyen.
Futurológia Harari így foglalta össze a világról alkotott nézeteit a Nautilus újságírójának, Steve Paulsonnak adott 2018-as interjújában:
„A dolgok jobbak, mint valaha. Azért még mindig elég rosszak. És még ennél is sokkal rosszabbra fordulhatnak. E megállapítások összességükben bizonyos fokig optimizmusra adhatnak okot, hiszen ha eljutottunk idáig, hogy a dolgok lehetnek jobbak, akkor ez azt jelenti, hogy a jövőben is képesek vagyunk egyre jobbá tenni őket.”
Állatjog Harari egy 2015-ös, a Guardianben megjelent interjújában az iparszerű állattenyésztést a történelem egyik legsúlyosabb bűntettének nevezi, az iparszerűen tenyésztett állatok sorsát korunk egyik legégetőbb etikai kérdésének tartja.
Mesterséges intelligencia
Prognózis Egy 2017-es cikkében Harari azt vizionálta, hogy a folyamatos technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia (MI) területén elért eredmények révén 2050-re egy új embercsoport jöhet létre. Az ebbe a kategóriába tartozó emberek alkotják majd a „mihasznák társadalmi osztályát”, akik nemcsak hogy munkanélküliek, de egyben alkalmazhatatlanok is. Érvelése szerint ennek az új társadalmi osztály kezelése gazdaságilag, társadalmilag és politikailag is az emberiség legnagyobb kihívása lesz az elkövetkező évtizedekben.
Harari egzisztenciális fenyegetést látott a mesterséges intelligencia és a biotechnológia területén zajló versengésben is, és kifejtette, hogy szoros együttműködésre van szükség a nemzetek között az olyan fenyegetések elhárítása érdekében, mint amilyen az ökológiai összeomlás, a nukleáris háború, vagy a technológiaválság.
ChatGPT A ChatGPT 2022 végén történt premierjét követően négy hónappal a Future of Life Institute (FLI) nyílt levelében az emberiséget fenyegető súlyos veszélyre hivatkozva tudósok, köztük Harari arra figyelmeztettek, hogy az MI rendszerek mélységes kockázatot jelentenek a társadalomra és az emberiségre nézve egyaránt. Felszólították a mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatokat, hogy azonnal állítsák le a nagy teljesítményű mesterséges intelligencia rendszerekkel kapcsolatos kísérleteket, és sürgették a fejlesztőket, hogy legalább fél évre hagyjanak fel az egyre fejlettebb termékek bevezetésének ellenőrizetlen versenyével, amíg egyértelműbben ki nem derül, hogy a fejlett mesterséges intelligencia milyen kockázatokat jelent az emberiségre nézve. A mesterséges intelligencia fejlesztéssel foglalkozó cégeknek és a független szakértőknek ezt a hat hónapos szünetet arra kellett volna felhasználniuk, hogy közösen dolgozzanak ki és hajtsanak végre egy sor közös biztonsági protokollt a fejlett MI-tervezés és fejlesztés számára, amelyeket független külső szakértők szigorúan auditáltak és felügyeltek volna. A petíciót több mint 1100-an írták alá, köztük olyan közismert emberek, mint Elon Musk, a SpaceX, a Tesla és Twitter vezérigazgatója, Steven Wozniak, az Apple társalapítója. A nyílt levél hatástalan maradt.The pros and cons of a training pause on GPT-4 type models
NEWS ANALYSIS 20 APR 2023 EDEN ZOLLER