bélyegkép|jobbra|250 px|A film angol nyelvű plakátja

A Paraziták a Paradicsomban Kasvinszki Attila 2018-ban készült nagyjátékfilmje. Egy fekete komédia, filmdráma Marius von Mayenburg kortárs német drámaíró Paraziták című színműve alapján.

Történet

A film egy abszurd, teljesen groteszk és végig kifordított világban játszódik, ennek minden tragikumával, humorával és érzelmi hullámzásával együtt. Betti és Ringó házaspárként élnek egy tengerparti ház legfelső emeletén. Ringót 4 éve elütötte egy autó és tolószékbe kényszerült. Betti megpróbál mindenben a segítségére lenni, amit férj hol elvár, hol elutasít. Váratlanul betoppan az életükbe Mulcser az utcai harcos, aki annak idején elütötte Ringót. Hogy vezekeljen a történtekért, önkéntesen, de kissé erőszakosan felajánlja segítségét. Friderika, Betti várandós húga, aki komoly mentális problémákkal küzd azt hazudja, hogy a férje veri őt, miközben ő magát sebesíti meg nap, mint nap, ezért látszólag elmenekül otthonról és végül ő is beköltözik Betti és Ringó lakásába. Patrik, Friderika férje is megjelenik, hogy hazavigye a feleségét. A lakásban elszabadul a káosz. Kasvinszki Attila rendező elmondása szerint a film egy konkrét társadalomkritika, leginkább az öt főszereplő kapcsolatrendszerén keresztül bemutatva.

Szereplők

Szerep Színész Betti Marozsán Erika Ringó Kovács Krisztián Mulcser Rába Roland Friderika Pető Kata Patrik Porogi Ádám Wolf Wolfy László Charlie Kozma Károly Orvos Pál András Nővér Bohoczki Sára Mystery Gang önmaguk

Jelenetek a filmből

bélyegkép|none|300 px|Marozsán Erika bélyegkép|none|300 px|Marozsán Erika bélyegkép|none|300 px|Pető Kata bélyegkép|none|300 px|Rába Roland és Kovács Krisztián bélyegkép|none|300 px|Rába Roland, Kovács Krisztián és Marozsán Erika

Források

További információk

A film hivatalos trailere A film teaser trailere

Kategória:2018 filmjei Kategória:Magyar filmdrámák Kategória:Színpadi művön alapuló filmek