A Paszenhór-sztélé (régebbi irodalomban Harpeszon-sztéléBreasted, op. cit., § 785-786.) ókori egyiptomi mészkő sztélé, amely a XXII. dinasztiához tartozó V. Sesonk fáraó uralkodásának 37. évében, i. e. 730 körül készült. Auguste Mariette talált rá 1851-ben a szakkarai Szerapeumban. Jelenleg a Louvre-ban található.
Tartalma A sztélét Ptah és Neith papja, Paszenhór állíttatta, és egy Ápisz-bika elpusztulásáról számol be. A temetkezési rítusokat Paszenhór hajtotta végre, aki saját genealógiáját is feljegyzi a sztélén. A szöveg első felében szerepel az Ápisz-bikáról szóló szöveg, a sztélé állításának eredeti célja:Breasted, op. cit., § 791.
„Ezt az istent [az Ápiszt] Aaheperré Sesonk [V. Sesonk], élet adassék neki, uralkodásának 12. évében, a második évszak negyedik havának negyedik napján mutatták be atyjának, Ptahnak [=iktatták be]. Őfelsége 11. évében született, és őfelsége 37. évében, az első évszak harmadik havának 27. napján pihent meg helyén a Ta-dzseszerben [=temették el]. Adjon életet, bőséget és egészséget, valamint szíve örömét szeretett fiának, Neith prófétájának, Paszenhórnak.”
Paszenhór ezután genealógiáját jegyzi fel tizenhat nemzedékre visszamenőleg, kb. a XX. dinasztia végéig:Kitchen, op. cit., table 19.
Buyuwawa, „a líbiai”
TF Mawaszun
TF Nebnesi
TF Paihut(i)
TF Sesonk = Mehitenweszhet
+------+
IA TF Nimlot = Tentszepeh
+--------+
F I. Sesonk = Karomama
+------+
F I. Oszorkon = Tasedhonszu
+------+
F I. Takelot = Kapesz
+------+
F II. Oszorkon = Dzsedmuteszanh
+-------+
HK ÁF Nimlot = Tentszepeh
+------+
HK Ptahudzsanhef = Tentszepeh
+---------+
HK Hemptah = Tjankemit
+------+
HK Paszenhór = Petpetdidiesz
+------+
HK Hemptah B = Iretiru
Paszenhór
(TF = törzsfő, IA = isteni atya, F = fáraó, ÁF = Ámon főpapja, HK = Hérakleopolisz kormányzója.)
Paszenhór genealógiája azért jelentős, mert a pap a királyi család tagja volt, és a XXII. dinasztia több fáraójával is közösek az ősei. A sztélének köszönhetően többet tudunk a dinasztia eredetéről és kronológiájáról, emellett innen tudni pár, máshol nem említett királyné – Karomama, Tasedhonszu és Kapesz – nevét is.
Jegyzetek
Fordítás
Irodalom James Henry Breasted, Ancient Records of Egypt, volume IV: the Twentieh to the Twenty-sixth Dynasties, Chicago, The University of Chicago Press, 1906, § 785-792. Kenneth Kitchen, The Third Intermediate Period in Egypt (1100–650 BC), 1996, Aris & Phillips Limited, Warminster, , § 85ff.
Kategória:Ókori egyiptomi sztélék Kategória:Híres kövek Kategória:Epigráfia