Bencs Kálmán, teljes nevén Bencs Kálmán Endre (Nyíregyháza, 1884. szeptember 6. – Nyíregyháza, 1934. december 27.) magyar jogász, magyar királyi kormányfőtanácsos, Nyíregyháza polgármestere 1918-tól haláláig.

Családja

Apja Bencs László, Nyíregyháza városának 1885 óta gyakorlatilag polgármester-helyettesi feladatait ellátó egyik vezetője, majd 1890. szeptember 27-től 1901-ig polgármestere, anyja Gyirászin Mária (1843–1920) voltak.

1910-ben kötött házasságot első feleségével, Csapkay Katalinnal, akitől később elvált. Második feleségét, Gaál Irént, 1924-ben vette el. Közös gyermekeik nem voltak; Bencs második feleségének előző házasságából született két fiát, Lászlót és Kálmánt adoptálta.

Fiatalkora Az elemi iskolát szülővárosában végezte el, majd a nyíregyházi evangélikus főgimnáziumba íratták. Itt tanult a 7. évfolyamig, majd a szigorúságáról közismert iskola egy fegyelmi vétsége miatt elbocsátotta, s ezt az évet magántanulóként kellett elvégeznie. A 8. osztályt Rozsnyón folytatta, s itt is tett 1901-ben érettségit. A kolozsvári egyetemen 1907-ben szerzett jogi diplomát. Joggyakornoki éveit Nyíregyházán sasi Szabó László és Fráter Ernő irodájában töltötte jurátusként, majd édesapja halála után a közigazgatási pályát választotta, s 1909 júniusában a nyíregyházi városházára került ideiglenes közigazgatási gyakornokként.M. Oberländer Erzsébet: Három nyíregyházi polgármester. Adalékok a nyíregyházi Bencs család egyik ágának történetéhez. In: Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 12. (Nyíregyháza, 1997), 336. o.

Előrehaladása a közigazgatási pályán, a Direktórium időszaka Édesapja, Bencs László, Nyíregyháza korábbi polgármesterének 1905. évi halálát követően fokozatosan lépett előre a városigazgatás ranglétráján. 1910. április 15-től II. aljegyző egészen 1914 augusztusáig. Ezután városi aljegyző (1909–1914), majd pénzügyi tanácsossá választották (1914–1918). Balla Jenő polgármester (1915–1918) hosszas betegszabadsága miatti kiesése folytán, Oltványi Ödönnel együtt gyakorolták a valójában helyettes polgármesteri feladatkört, igaz, főként Bencs Kálmán vitte az ügyeket tovább.Bene János: Nyíregyháza az I. világháborúban. In: A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 49. (Nyíregyháza, 2007) 422. o.

1918. január 8-án, 33 éves korában – ami ekkor rekord volt a várostörténetben – megválasztották az Eger városba főjegyzőként távozó Trak Gézával, valamint Oltványi Ödönnel szemben Nyíregyháza polgármesterének.A választáson Bencs Kálmán 102, Trak Géza 64, míg Oltványi Ödön 16 szavazatot kapott, az utóbbi személy főjegyző lett. Bene János: Nyíregyháza az I. világháborúban. In: A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 49. (Nyíregyháza, 2007) 427. o. s e tisztséget rövid megszakítással 1934-ig viselte. (Utódjaként 1935-ben Szohor Pál veszi majd át hivatalát.)

A világháború utolsó évében megtartott székfoglalójában – ami azért is különleges, mert a képviselő-testület élén elsőként tartott ilyen jellegű programbeszédet – rámutatott a várost is sújtó háborús válságra, s több célt tűzött ki (közellátási – élelmiszer, tüzelőanyag – gondok enyhítése mellett a régen húzódó városi középfokú szakiskolai képzés megteremtéseA városi fenntartású fiú felsőkereskedelmi iskola megnyitására tett erőfeszítések sikerre is vezettek. M. Oberländer Erzsébet: Három nyíregyházi polgármester. Adalékok a nyíregyházi Bencs család egyik ágának történetéhez. In: Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 12. (Nyíregyháza, 1997), 336–337. o. stb.) Programbeszédében feladatként határozta meg a bevételek fokozása érdekében teendő radikális változásokat: a város vagyoni jövedelmezőségének növelését, a kölcsönök rendezését, a városi pénzkezelés és a számvevőség reformját, és új városi üzemek létesítését.E korábbi feladatok 1929-es újraválasztásakor sem voltak megoldva, érthetően a világválsággal tetőződő problémák továbbra is fennálltak, így pl. a legsürgősebb népegészségügyi és szociális problémák megoldása mellett a városi háztartás egyensúlyának megteremtése, a város liszt- gabona- és tűzifaellátásának biztosítása volt alapvető gond, amelyet a gazdasági világválság még jobban mélyített.Takács Tibor: Városfejlesztés Nyíregyházán. Elképzelések és a gyakorlat a 20. század első felében. In: Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006) II. Várostörténeti tanulmányok. 181–182. o.

A hivatali gondok mellett, a várost ekkor elérő spanyol nátha-járvány őt is megtámadta, 1–2 napos visszatérésekkel folyamatosan visszaesett és csak lassú gyógyulással került vissza hivatalába, valószínűleg ekkor alakultak ki szívpanaszai.

Az őszirózsás forradalom és tanácsköztársasággal eljövő „Vörös márciust”Amiről az utcák mesélnek. A száz évvel ezelőtti „vörös március” Emlékjelek.hu követően, rövid időre a határ menti tanyákban volt kénytelen bujdosni, mivel visszaemlékezések szerint része volt a Szamuely Tibor elleni 1919. január 5-i merénylet megszervezésében, amelyre a belügyminiszter, Nagy Vince adott utasítást. Szohor Pál későbbi polgármester a következőt írja a város centenárium ünneplésének kiadott helytörténeti művében: "1919. január 5-én Szamuely László és Tibor népgyűlést tartanak a kommunista eszmék propagálására ... – Már a központi kormány is veszélyesnek látja a helyzetet s Nagy Vince belügyminiszter telefonrendeletet ad le dr. Bencs Kálmán polgármesternek: Szamuely Tibort tegyék ártalmatlanná és helyezzék a kormányt megmásíthatatlan tények elé." A merényletet végül feltehetően a nemzetőrség két tagja hajtotta végre, kérdéses, hogy valóban mennyire volt ahhoz köze a polgármesternek. Az ügy zavaros háttere ellenére a Tanácsköztársaság ellenségként tekintett a polgármesterre. 1919. március 21-én éjjel megalakult Nyíregyházán a kommunista és szociáldemokrata egyesüléssel a forradalmi vezetés, a direktórium, de már március 15-én vörösbe borult a város képe.A száz évvel ezelőtti „vörös március”. Emlékjelek.hu Bencs Kálmán helyére, Dr. Garay Kálmánt ültették a forradalmi tanács élére április 9-én, aki egészen az április 27-ig, a román bevonulás utánig viselte a tanácsvezetői címet, mint a Nyíregyházi direktórium vezetője, viszont tiszavirág életű címe helyett, sokkal inkább a Szamuelyek – Tibor és László – akarata teljesült, amellyel a Lenin-fiúk által képviselt vörösterrort hozták el Nyíregyházára és „gyötörték” a városlakók életét, illetve komolyabb kivizsgálás nélkül tartottak kivégzéseket. Ilyen volt a város nevezetes mártírja, Kovács IstvánKovács István nemzetőr főhadnagy emlékezete. Emlékjelek.hu nemzetőr főhadnagynak a Pogány József népbiztos vezette vérbíróság ítélete általi kivégzése, aki a vörösterror áldozata lett április 22-én. A román megszállást követően Bencs Kálmán gyűjtést hirdetett síremlékének elkészítésére, amelyet 1929. május 29-én avattak fel.Magyar Nemzet, 2023. április 20.

Bencs Kálmánt mint politikai menekültet a bokortanyákon voltak kénytelen bújtatni a Lenin-fiúk vérengzése elől és egészen a román bevonulásig ott is rejtőzött.Kollárné Balla Anna (összeáll. szerk.): Balla István. Sóstói út 53. Egy elvetélt (köz)élet. Történelem, helytörténet/Genealógia, családtörténet. Budapest, 2010/2011. 120. o. 1919. július 17-én a Vörös Hadsereg ellentámadásának elhárítása érdekében, a román parancsnoksággal együttműködve, dr. Bencs Kálmán és Kiss Sándor rendőrkapitány vezényelte a nyíregyházi férfilakosságot földmunkákra. A „felszabadulást” követően vegyes szájízzel, de elítélően beszélt a román megszállásról is, itt kiemelte a helyi parancsnok, Frunzescu alezredes büntetéseit, amelyet a Debreceni román parancsnokság nevében vetett ki, így a várost sújtó 500.000 korona büntetés mellett, Bencs Kálmánt 15 napra felfüggesztette állásából, Kiss Sándor főkapitányt és Buday János csendőr századost pedig egyhavi fizetésük megvonásával büntette. A város feletti román uralom egészen 1920. március 19-ig tartott, addig a városi képviselő-testület üléseit is berekesztették. A szigorú rendeleteket követően a debreceni román parancsnokság Frunzescu helyére, Lazarescu ezredest küldte, akinek köszönhetően „tűrhetővé” tették Nyíregyháza lakosságának életét."Frunzescu lehetetlen szereplése felettes katonai hatóságának is feltűnhetett, mert hirtelen elvezényelték és helyette Lazarescu ezredest küldték Nyíregyházára, aki megértő magatartásával a megszállás hátralévő napjait tűrhetővé tette számunkra." – Bencs Kálmán A románok elvonulását követően 1920. március 13-án fogadta a vasútállomáson a bevonuló magyar csapatok vezetőjét, Nagy Ákos vezérőrnagyot. A várost elhagyó román csapatok 10 és fél hónapjáról a következő értékelést írta 1920-as jelentésében:"Megszálló csapatot az őszinte hála olyan érzésével soha nem fogadtak, mint mi a román csapatokat 1919. április 27-én. A felszabadulás tudtával láttuk bevonulni az idegen csapatokat és igyekeztünk elnyomni a keserű mellékízt. Hiszen ez a diadalittas csapat nem bennünket győzött le, hanem csak Pogánynak a bandáját. Nemzetünket egy bűnszövetkezet gúzsban tartotta és a kívülről jött segítség elvágta kötelékeinket. Megtelt tehát lelkünk hálával. Mikor 10 hónapi uralom után – melyre borzongva tekintünk vissza – búcsút intettünk fölszabadítóinknak, a hála kihalt a lelkünkből. Búcsút intettünk és keblünkből a fölszabadulásnak ugyanolyan sóhaja tört elő, mint amikor a vörös brigantik eltávoztak. Búcsút intettünk a keserűségnek, kiábrándultságnak és a haragnak olyan érzésével, mely telve volt elfojtott indulattal. Úgy emlékszünk vissza a román világra, mint egy második borzalmas álomra."Bene János: Nyíregyháza román megszállása 1918–1919-ben.In: Vörös és fehér. A vörös és a fehér uralom hátországa 1919 vidéken - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 30. (Veszprém, 2013) A román megszállás utáni időszak, Nyíregyháza városának reorganizálása Bencs hivatalába való visszakerülését követően számos feladat került napirendre, amelyek fontosak voltak a város reorganizálása és a béke konszolidálása érdekében. Az 1920. évi nemzetgyűlési képviselő-választás június 16-án lezajlott, amelyet Dvorcsák Győző pártonkívüliként nyert meg.Holmár Zoltán: Az 1920. évi nemzetgyűlési választások Nyíregyházán. In: Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 57. (Nyíregyháza, 2015), 250. o.