Az Athenaeum kézi lexikona, alcímén A tudományok encziklopédiája különös tekintettel Magyarországra egy 19. század végi nagy terjedelmű magyar nyelvű 2 kötetes általános lexikon volt.

Jellemzői Az 1892–1893-ban az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. jóvoltából megjelent összességében mintegy 1900 oldal (pontosabban 3840 nagy 8°-rétű hasáb szöveg) terjedelmű mű egy alapos kézi lexikon volt. A kötetek borítója a vele szinte egyidőben megjelent A Pallas nagy lexikonához hasonlóan díszes kialakítású.

A korabeli neves zsidó származású történész, Acsády Ignác által szerkesztett kötetek egy korabeli könyvismertetés szerint kísérletet tettek arra, hogy bemutassák az emberiség tudásának összes ágát, azaz:

– ABC-szerű módon „a tudomány mai szinvonalának megfelelően a legujabb vivmányok, haladások, kutatások és adatok felhasználásával”, hogy a mű ne csak a szakemberek, hanem a szélesebb olvasóközönség érdekeit is szolgálhassa. A kiadók nagy hangsúlyt fektette arra, hogy a mű magyar szellemű mű legyen, azaz behatóan foglalkozzon a Magyarországgal összefüggő tudományos és művészeti témakörökkel is. Emellett képes mellékleteket („16 színes műlap, 32 térkép, 34 kétoldalú fekete képtábla, 14 táblázat”) is iktattak az ismeretek jobb feldolgozása érdekében a több témakörhöz. A cél az volt, hogy a lexikon minden magyar család könyvtárává váljon. Egyben európai jelentőségének kiemelésére az ismertetésben jelezték, hogy az alkotás mintegy speciális magyar kiegészítője lehet a neves német Conversations Lexikonnak. Díszes félbőrkötésben 14 forintért, fűzött változatban 12 forintért kínálták a vásárlóknak.Korabeli könyvismertés Az Athenaeum Olvasótára című könyvsorozat köteteiben

Reprint és elektronikus kiadás, előfordulása napjainkban A mű reprint kiadással nem rendelkezik, azonban elektronikus úton bárki számára elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtár honlapjáról: . Ritkasága miatt árverési tételként is előfordul olykor.Darabanth.com

jobbra|bélyegkép|220px|A kötetek szerkesztője, Acsády Ignác

Kötetbeosztás

Az egyes kötetek a következők voltak:

+KötetszámKötetcím I. A–K II. L–Z

Jegyzetek

Források Antikvarium.hu Arcanum MEK

Kapcsolódó szócikkek Enciklopédia Internetes enciklopédia Magyar lexikonok listája Magyar enciklopédiák és kézikönyvek listája

Kategória:Magyar lexikonok Kategória:Magyar díszművek