Kövecses Zoltán (Újpest, 1946. szeptember 23. –) magyar nyelvész, lexikográfus, magyar bajnok és KEK-győztes vízilabdázó. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Angol–Amerikai Intézet oktatója.

Élete Tudományos munkássága Az egyetemet sportpályafutása mellett végezte, az ELTE Bölcsészettudományi Karán diplomázott 1972-ben. 1973-ban dolgozata jelent meg Kommunikáció a vízilabdában címmel, ami a sportelmélet egyik legkevésbé kidolgozott területére, a kommunikációra irányította a figyelmet. 1975-ben már óraadó volt, 1976 óta pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Angol–Amerikai Intézet oktatója. Ezekben az években még a Fradi OB I-es vízilabdacsapatának is tartott angolórákat. 1982-83-ban a Berkeley Egyetemen dolgozott. 1996-ban szerezte meg a nyelvtudomány doktora fokozatot, 1997-ben a habilitált doktori címet, majd 1998-ban egyetemi tanárrá nevezték ki.

Különböző ösztöndíjakkal a világ számos egyetemén oktatott, így a Nevadai Egyetemen (Las Vegas), a Rutgers Egyetemen (New Brunswick), a Massachusetts Egyetemen (Amherst), a Hamburgi Egyetem (Hamburg) és a Dél-dániai Egyetemen (Odense). A PhD védelmi bizottság tagja a Murcia Egyetemen (Murcia), külső vizsgáztató a Cambridge-i Egyetemen (Cambridge) és a Helsinki Egyetemen (Helsinki).

Kutatási területei: kognitív nyelvészet; metafora és metonímia; absztrakt fogalmak; kogníció és kultúra; amerikai angol; érzelmek konceptualizálása; szleng.

Sportpályafutása 1958-ban kezdett sportolni az Újpesti Dózsa vízilabdacsapatában. 1964-ben a Ferencvároshoz igazolt. 1965-ben tagja lett az ifjúsági válogatottnak. Az 1964-től 1978-ig szerepelt a Fradival a vízilabda OB I.-ben. Az 1970. évi nyári universiadén bronzérmet szerzett. 1974-ben és 1977 csapatával megnyerte a kupagyőztesek Európa-kupáját. 1977-ben LEN-szuperkupa győztes volt.

Eredményei kupagyőztesek Európa-kupája győztes (1974, 1977) LEN-szuperkupa győztes (1977) Magyar bajnokság győztes (1965, 1968) második (1964, 1966, 1969, 1974) harmadik (1967, 1970, 1971, 1972, 1973, 1975, 1977, 1978) Magyar kupa győztes (1964, 1965, 1967, 1969, 1973, 1977) Universiade harmadik (1970) ötödik (1973)

Könyvei Where Metaphors Come From. Reconsidering Context in Metaphor – 2015. Oxford and New York: Oxford University Press Ten lectures on figurative meaning-making: the role of body and context – 2012. Eminent Linguists Lecture Series. Beijing: Foreign Language Teaching and Research Press / Brill, 2018 Metaphor. A Practical Introduction. 2010. Second revised edition. Oxford and New York: Oxford University Press Kövecses Zoltán–Benczes Réka: Kognitív nyelvészet; Akadémiai, Budapest, 2010 Language, Mind, and Culture. 2006. Oxford and New York: Oxford University Press A metafora. Gyakorlati bevezetés a kognitív metaforaelméletbe; ford. Várhelyi Gabriella, Kövecses Zoltán; Typotex, Budapest, 2005 (Test és lélek) Metaphor in Culture. Universality and Variation. 2005. Cambridge and New York: Cambridge University Press American English. An Introduction. 2000. Peterborough, ON, Canada: Broadview Press Metaphor and Emotion. Language, Culture, and Body in Human Feeling. 2000. Cambridge and New York: Cambridge University Press Magyar-angol kifejezéstár (második, bővített kiadás) 2010. Budapest: Akadémiai Kiadó Magyar szlengszótár 2009 (második kiadás) Budapest: Akadémiai Kiadó Magyar-angol nagyszótár 1998. Országh Lászlóval és Futász Dezsővel Budapest: Akadémiai Kiadó

Publikációs tevékenység Metaphor and Symbol folyóirat szerkesztőbizottsági tag Cognitive Linguistics folyóirat társszerkesztő

Díjai Széchenyi professzori ösztöndíj (1998–2001) Magay Tamás, Országh László: Angol-magyar szótár – az Akadémiai Kiadó nívódíja (Kövecses közreműködő volt Futász Dezsővel – 2000) Országh László-díj, 2003 Charles Simonyi Research Scholarship Award (2008) Ürményi József-díj (az ELTE oktatóinak, 2015) A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2026)

Jegyzetek

Kategória:1946-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar lexikográfusok Kategória:Magyar vízilabdázók Kategória:A Ferencváros vízilabdázói Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei