A 2017-es év időjárása Magyarországon a sokéves átlagnál magasabb középhőmérsékletet hozott. A évi csapadékmennyiség csak kismértékben haladta meg a szokásosat.
Hőmérséklet A Földön a 2016-os és a 2015-ös év után a 2017-es volt a harmadik legmelegebb. Az évi középhőmérséklet Magyarországon is meghaladta az 1981-2010 közötti sokéves átlagot (0,81 °C-kal), de a 11,14 °C-os érték hazánk esetében „csak” a 11. legmagasabb volt 1901 óta. Az ország nagy részén 11 °C körül alakult az évi középhőmérséklet, a Dél-Dunántúlon meghaladta a 12 °C-ot is, míg a Mátrában és a Bükkben 8 °C alatt maradt. Mindössze három hónap középhőmérséklete volt alacsonyabb az átlagnál, ebből a januáré jelentősen, 4,8 °C-kal maradt alatta (1901 óta ez volt a 11. leghidegebb január) az 1981-2010 közötti értékeknek, míg az áprilisé és a szeptemberé csak kis mértékben maradt el attól. A legnagyobb pozitív eltérést a március (+3,59 °C), valamint a június, az augusztus és a december mutatta (>2 °C). +2017 havi középhőmérsékletei és eltérésük az 1981-2010 közötti átlaghoz képest (°C)januárfebruármárciusáprilismájusjúniusjúliusaugusztusszeptemberoktóbernovemberdecember2017havi khm. -5,8 -1,48,910,416,621,521,922,815,611,15,62,411,14eltérés -4,82 -1,953,59 -0,450,422,470,812,25 -0,270,590,922,190,81 A január középhőmérséklete -5,6 °C volt, szinte minden nap és az egész országban az átlagok alatt maradt a napi középhőmérséklet. Az év leghidegebb hőmérsékletet (-28,1 °C) is ekkor, 8-án mérték Tésán. Február 7-17. között egy kissé hidegebb periódus következett, ekkor a napi középhőmérséklet az átlag alatt maradtak, de a hónap elején és különösen a végén jelentősen meghaladták azt.
2017-ben az átlagot leginkább a március középhőmérséklete (8,9 °C) haladta meg, országos szinten 3,59 °C-kal, így ez lett 1901 óta a második legmelegebb március. A hónap elején átlag feletti, közepén átlagos hőmérsékletek voltak jellemzőek. Meleg volt a hónap vége is, eltekintve egy 26-27-én érkezett hidegfronttól, mely az átlag alá vitte a napi középhőmérsékleteket. Az április ismét szeszélyesnek adódott bár középhőmérséklete átlagos volt (10,4 °C). Míg a hónap elején melegrekordok dőltek meg, addig a második felében érkező frontok lehűlést, erős szeleket, sok csapadékot és havazást hoztak magukkal és megdőltek a hidegrekordok. Május szintén átlagosnak adódott. A hónap elején bekövetkező, átlag körüli hőmérsékleteknek 9-10-én érkező, sarkvidéki eredetű légtömeg vetett véget, melynek következtében a napi átlagok 5-7 °C-kal zuhantak a sokéves átlag alá és napi minimumhőmérsékleti rekordok dőltek meg. A hónap közepét ismét átlag körüli, a végét átlag felett értékek jellemezték.
Az első nyári hónap középhőmérséklete jelentősen 2,47 °C-kal meghaladta az 1981-2010 közötti átlagot. Június eleje kellemes nyári meleggel indult, majd egy északnyugat felől érkező hidegfront miatt a hőmérséklet 7-11. között kissé az átlag alá süllyedt. Ezután egy déli eredetű meleg légtömeg meghozta az év első hőhullámát (június 22-28. között másodfokú hőségriadó volt érvényben), majd egy nyugat-európai hűvösebb légtömeg vetett ennek véget. A július az átlagnál csak alig volt melegebb (0,8 °C-kal), ám a napi hőmérsékletek nagy változékonyságot mutattak. 1-4. és 13-17. között hidegfrontok érkeztek, 20-23. között ismét másodfokú hőségriadót rendeltek el, majd egy nyugat-európai ciklon miatt 25-28. között 3 fokkal az átlag alá csökkentek a napi középhőmérséklet értékei. Az utolsó napokban érkezett szaharai eredetű levegő hatásai augusztusban fokozódtak. A hónap középhőmérséklete 2,25 °C-kal a sokéves átlag felett, 22,8 °C-nak adódott. Az előbb említett hőhullám miatt 1-4. között harmadfokú hőségriasztást adtak ki. A napi középhőmérsékletek a szokásos értékeket 6-8 °C-kal haladták meg, a déli országrészben előfordultak 40 °C feletti mért értékek is. Az év legmagasabb hőmérsékletét Békéssámsonon mérték augusztus 4-én (41,4 °C). A hónap további napjait az átlag feletti hőmérsékletet néhány naponta felfrissítő, kisebb lehűlést okozó zivatarok jellemezték. Az átlagnál alig valamivel (-0,27 °C-kal) hűvösebb szeptembert melegebb és hűvösebb periódusok váltakozása jellemezte. A hónap végén már rendszeresen az átlag alatt maradtak a napi középhőmérsékletek, megkezdődött az őszi lehűlés. Az október középhőmérséklete kissé (0,6 °C-kal) meghaladta a sokéves átlagot. A hónap hideggel indult, a második harmadától viszont egy anticiklon száraz, napos, meleg időt hozott, beköszöntött a vénasszonyok nyara, ami október 29-éig ki is tartott, amikor is egy hidegfront szeles és hűvös időt hozott. Novemberben kissé átlag feletti napi középhőmérsékletek alakultak, a hónap átlaga 1 °C-kal az 1981-2010-es átlag felett volt. Az utolsó napokban azonban már átlag alá süllyedt a hőmérséklet. Ez a hidegfront kitartott december elejéig, de a hónap végül az átlag felett 0,2 °C-kal zárt. A hónap közepén ugyanis egy ciklon előterében délies légáramlás érte el hazánkat, 12-én már 8-9 °C-kal volt melegebb a megszokottnál. Baranyában 18 °C-os napi csúcshőmérsékletet is mértek. Ezután két lépésben lehűlés következett, 20-án Nógrádban -12 °C-ot is mértek. A karácsonyi időszak viszont ismét kicsivel enyhébb volt a sokévi átlagnál. +Hőmérséklet küszöbnapoknap20171981-2010fagyos nap (0 °C alatti minimumhőmérséklet)8495téli nap (0 °C alatti maximumhőmérséklet)2627zord nap (-10 °C alatti minimumhőmérséklet)1310nyári nap (25 °C feletti maximumhőmérséklet)9179hőségnap (30 °C feletti maximumhőmérséklet)4024forró nap (35 °C feletti maximumhőmérséklet)72
Csapadék A 2017-es év csapadékösszege 615,7 mm volt, ami 3%-kal haladta meg az 1981-2010 közötti átlagot. Ez volt 1901 óta az 54. legcsapadékosabb év. Az évet augusztusig szárazság jellemezte, a későbbi hónapok azonban pótolták a csapadékhiányt. A legcsapadékosabb hónap a szeptember volt, amikor 95 mm hullott országos átlagban, míg márciusban, a legszárazabb hónapban mindössze 22,2 mm. A szeptemberi csapadékmennyiség 76, a decemberi 41%-kal haladta meg az 1981-2010 közötti átlagot, míg az átlagtól leginkább a március (annak 64%-a) és az augusztus (az átlag 73%-a) maradt el. Az év csapadékeloszlása tehát jelentősen eltért a megszokottól. A legszárazabb nem a január és a február, hanem a március volt, majd az összes tavaszi hónap elmaradt az elvárt mennyiségtől. Szintén átlag alatti volt a nyári csapadékmennyiség, így a legtöbb csapadék sem a szokásos május-júniusban, hanem szeptemberben hullott és az ősz az átlagnál csapadékosabb lett. A novemberre várt másodlagos csapadékmaximum viszont decemberre csúszott. +2017 havi csapadékmennyiségei és eltérésük az 1981-2010 közötti átlaghoz képestjanuárfebruármárciusáprilismájusjúniusjúliusaugusztusszeptemberoktóbernovemberdecember2017havi csapadék (mm)27,536,022,245,054,060,058,444,995,053,948,165,2615,7az átlag %-a86110641048783957317612898141103 Az ország legcsapadékosabb területei ebben az évben is a Dunántúli-középhegység, a Mátra és a Bükk voltak, ahol az évi összeg elérte a 850 mm-t, meghaladva az átlag 120%-át. A rekordot Mátraszentimrén mérték (1097 mm). A Kisalföld, a Cserehát és a Dél-Alföld csapadékmennyisége nem érte el az 500 mm-t (az átlag 80%-át), Kübekházán pedig mindössze 352 mm hullott. Az év legnagyobb napi csapadékösszegét április 19-én mérték Bánkúton, amikor 24 óra alatt 110 mm-nek megfelelő hó hullott és 21-ére a hótakaró vastagsága elérte a 88 cm-t. +Csapadék küszöbnapokCsapadék20171981-2010>0,1 mm109>1 mm7886>10 mm2019>20 mm75havas napok1624
Szél A szél átlagsebessége Magyarországon 2017-ben 1,3-6,7 m/s között alakult, az országos átlag 2,5 m/s volt. A legnagyobb havi átlagsebesség országos átlagban márciusban és áprilisban, a legalacsonyabb pedig októberben volt mérhető. Budapest-Pestszentlőrinc állomáson szintén a március, valamint a december és a június voltak a legszelesebb hónapok, míg az átlagtól leginkább január és február szélsebessége maradt el. Az évi átlagos szélsebesség az 1981-2010 évek átlagánál 2%-kal volt magasabb. +Szél küszöbnapokidőjárási elem20171981-2010szeles napok (széllökés >10 m/s)124144viharos nap (széllökés >15 m/s)2338
Napfénytartam 2017-ben a napsütéses órák száma (2468 óra) jelentősen, 23%-kal meghaladta az 1981-2010 közötti 2002 órás átlagot. Csak februárban és szeptemberben sütött kevesebbet a nap a megszokottnál, míg januárban 84, márciusban 58 és decemberben 57%-kal többet. A legnaposabb a július volt, a havi napfénytartam megközelítette a 350 órát, de a 300-at augusztusban és júniusban is meghaladta. Legkevesebbet februárban, novemberben és decemberben volt napsütés, ekkor a havi óraszám a 100-at sem érte el. Az Alföld nagy részén a napfénytartam meghaladta a 2500 órát, míg a magasabb északi hegységekben a 2000 órát sem érte el.
További éghajlati elemek Globálsugárzás A Napból közvetlenül és a légkörből szétszórtan érkező sugárzás összege 2017-ben kis mértékben meghaladta az 1981-2010 közötti átlagot. Értéke májustól augusztusig átlag felett alakult, míg februárban, márciusban és szeptemberben elmaradt attól. Június és július sugárzási értéke meghaladta a 70000 J/cm²-t, decemberé épphogy elérte a 10000-et.
Légnedvesség Budapest-Pestszentlőrinc állomáson a levegő átlagos nedvességtartalma 2017-ben a sokévi átlag 99 %-át tette ki. Az átlagtól felfelé leginkább a február (átlag 111%-a), lefelé a június (átlag 87%-a) tért el. A legnagyobb nedvességtartalmat (>80%) februárban, novemberben és decemberben mérték, míg a levegő a nyári hónapokban volt a legszárazabb (<60%).
Légnyomás Budapest-Pestszentlőrinc állomáson a tengerszintre átszámított légnyomás májusig (különösen januárban) az 1981-2010-es évek átlaga felett alakult, majd az év második felében (augusztust kivéve) az átlag alatt maradt. A légnyomás értéke januárban volt a legmagasabb (1025,5 hPa), mely extrém hideget is okozó anticiklonokra vezethető vissza. A júniusi átlagos légnyomás volt a legalacsonyabb, épphogy meghaladta az 1014 hPa-t.
Rekordok +Időjárási rekordok 2017-benIdőjárási elemÉrtékeHelyszínIdőpontlegmagasabb hőmérséklet (°C)41,4Békéssámsonaugusztus 4.legalacsonyabb hőmérséklet (°C) -28,1Tésajanuár 8.legtöbb évi csapadék (mm)1097,4Mátraszentimre -legkevesebb évi csapadék (mm)352,3Kübekháza -legtöbb napi csapadék (mm)110Bánkútáprilis 19.legvastagabb hótakaró (cm)88Bánkútáprilis 21.legnagyobb évi napfényösszeg (óra)2671,9Debrecen repülőtér -legkisebb évi napfényösszeg (óra)2276,3Miskolc, Diósgyőr -
Források OMSZ Éghajlati visszatekintő, 2017
Kategória:Magyarország éghajlata Kategória:2017