Catherine Anne O'Hara OC (Toronto, Ontario, 1954. március 4. – Los Angeles, 2026. január 30.) Golden Globe- és kétszeres Primetime Emmy-díjas kanadai-amerikai színésznő, forgatókönyvíró és humorista.
Színészként először 1974-ben, a torontói The Second City nevű improvizációs humortársulatban tűnt fel. Első fontosabb televíziós szerepét 1975-ben kapta meg, John Candy és Dan Aykroyd oldalán játszott főszerepet a kanadai Coming Up Rosie (1975–1978) című szituációs komédiában. A következő évben Candyvel közösen a Second City Television (1976–1984) című, szkeccseket bemutató komikus sorozatban kezdett el dolgozni. Itt humorista színésznőként és íróként is kritikai sikert aratott, 1981-ben színésztársaival együtt neki ítélték oda a legjobb varieté-forgatókönyvnek járó Primetime Emmy-díjat.
A nézőközönség számára O'Hara leginkább Kate McCallisterként, a főszereplő Kevin édesanyjaként lehet ismerős a Reszkessetek, betörők! (1990) és a Reszkessetek, betörők! 2. – Elveszve New Yorkban (1992) című családi filmekből.
Tim Burton több filmjében szerepelt, elsőként az 1988-as Beetlejuice – Kísértethistóriában. A Karácsonyi lidércnyomás (1993) és a Frankenweenie – Ebcsont beforr (2012) című Burton-rendezésekben a színésznő a hangját kölcsönözte. Christopher Guest író-rendezővel is többször együtt dolgozott, a Guffmanre várva (1996), a Nem kutya (2000), az Egy húron (2003) és az Oscar – vágy (2006) című áldokumentumfilmekben.
2010-ben a Temple Grandin című életrajzi filmben nyújtott alakítását Primetime Emmy-díjra jelölték legjobb női mellékszereplő (televíziós minisorozat vagy tévéfilm) kategóriában. A Schitt's Creek (2015–) című sorozattal két Canadian Screen Awards díjat szerzett, mely Kanada legnevesebb filmes díjának számít.
Egyéb, fontosabb televíziós szerepei közé tartozik Carol Ward a Sírhant művekben (2003–2005) és Dr. Georgina Orwell a Netflix A Series of Unfortunate Events (2017–) című sorozatában. Szinkronhangja számos animációs filmben és sorozatban hallható, továbbá két alkalommal (1991, 1992) házigazdaként működött közre a Saturday Night Live epizódjaiban.
Fiatalkora és tanulmányai Torontóban született, ír katolikus családban, hét gyermek közül a hatodikként. Az Ontario-beli Burnhamthorpe Collegiate Institute intézményben tanult, itt ismerte meg későbbi munkatársát és barátját, Robin Duke humoristát (aki később segítette O’Hara karrierjének beindulását az SCTV-nél).
Színészi pályafutása A kezdetek: SCTV Érettségi után, az 1970-es években csatlakozott a Toronto’s Second City elnevezésű humortársulathoz – először pincérnőként, majd Gilda Radner helyettesítőjeként, végül stábtagként. 1977-ben a társulat saját tévéműsorba fogott, Second City Television (SCTV) címmel, mellyel O’Hara is ismertté vált. 1981-ben otthagyta a műsort, hogy a Saturday Night Live-ban dolgozzon, de hamar visszatért eredeti munkájához.
Az SCTV-nél egészen 1984-ig tevékenykedett, színészet mellett forgatókönyvíróként is. Ezalatt írótársaival együtt többször Primetime Emmy-díjra jelölték legjobb forgatókönyv (varietésorozat) kategóriában, ebből egy alkalommal meg is nyerték a díjat.
Filmes szereplései 1980-ban debütált a filmvásznon a Double Negative című filmben, SCTV-s színésztársai, John Candy, Eugene Levy és Joe Flaherty oldalán. Az 1980-as és 1990-es évek folyamán főként mellékszereplő színésznőként kapott filmes munkákat. Játszott Martin Scorsese Lidérces órák (1985) című vígjátékában, valamint Meryl Streep mellett a Féltékenység (1986) című vígjáték-drámában. Emlékezetesebb alakítása volt az 1988-ban bemutatott Beetlejuice – Kísértethistória című Tim Burton-filmben, illetve a főszereplő Macaulay Culkin édesanyjaként a Reszkessetek, betörők! (1990) és a Reszkessetek, betörők! 2. – Elveszve New Yorkban (1992) című családi filmekben. 1992-ben Jeff Daniels partnereként szerepelt a Ha kikaparod, megkapod című vígjátékban.
Christopher Guest négy áldokumentum-filmjében tűnt fel: Guffmanre várva (1996), Nem kutya (2000), Egy húron (2003) és Oscar – vágy (2006), melyekkel további filmes díjakat és jelöléseket szerzett. O’Hara szinkronszínészként is aktív, hangját kölcsönözte a Karácsonyi lidércnyomás (1993), a Csodacsibe (2005), a Túl a sövényen (2006), a Rém rom (2006), a Mackótestvér 2. (2006) és a Frankenweenie – Ebcsont beforr (2012) című animációs filmekben.
A televízióban
Magánélete 1983-ban O’Hara így nyilatkozott a Rolling Stone-nak: „Szívem mélyén meglehetősen jó katolikus nő vagyok”. A Beetlejuice – Kísértethistória forgatásán ismerkedett meg Bo Welch tervezővel. 1992-ben házasodtak össze, és két fiuk van, Matthew (sz.: 1994) és Luke (sz.: 1997). Nővére Mary Margaret O’Hara énekes-dalszerző; Catherine maga is énekes-dalszerző, aki dalokat írt és adott elő Christopher Guest Egy húron című filmjében. Kettős amerikai és kanadai állampolgársággal rendelkezik.
O’Harát 2021-re Brentwood tiszteletbeli polgármesterévé nevezték ki. Situs inversusszal született.
Halála 2026. január 30-án a Los Angeles-i Tűzoltóság szóvivője arról tájékoztatta a sajtót, hogy segélyhívás érkezett O'Hara brentwoodi otthonából egy légzési nehézségekkel küzdő nőhöz. Súlyos állapotban szállították a Santa Monica-i Saint John's Egészségügyi Központba, ahol még aznap, 71 éves korában elhunyt.
Halálának közvetlen okaként később a tüdőembóliát jelölték meg, amely az alapbetegségeként fennálló végbélrák szövődményeként alakult ki. A család tájékoztatása szerint a művésznő búcsúztatására szűk körű gyászszertartás keretében kerül sor.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti címSzerep Magyar hang 1980 Deadly Companion (Double Negative) Audrey A fókalovag Nothing Personal Judith 1983 Rock & Rule Edith néni (hangja) 1985 Lidérces órák After Hours Gail Básti Juli 1986 Féltékenység Heartburn Betty Borbás Gabi 1988 Beetlejuice – Kísértethistória Beetlejuice Delia Deetz Radó Denise 1990 Dick Tracy Dick Tracy Texie Garcia Savanyú a szülő Betsy's Wedding Gloria Henner Menszátor Magdolna Reszkessetek, betörők! Home Alone Kate McCallister Bánsági Ildikó Little Vegas Lexie 1992 Ha kikaparod, megkapod There Goes the Neighborhood Jessica Lodge Vándor Éva Reszkessetek, betörők! 2. – Elveszve New Yorkban Home Alone 2: Lost in New York Kate McCallister Andresz Kati 1993 Karácsonyi lidércnyomás The Nightmare Before Christmas Sally / Shock (hangja) 1994 Lapzárta The Paper Susan Jani Ildikó Wyatt Earp Wyatt Earp Allie Earp Kocsis Mariann A sors kegyeltje A Simple Twist of Fate April Simon Bajza Viktória 1995 Mesebeli vadnyugat Tall Tale Calamity Jane Kiss Erika 1996 Guffmanre várva Waiting for Guffman Sheila Albertson Az utolsó nagy király The Last of the High Kings Cathleen 1997 Harisnyás Pippi – A Villekulla-villa Pippi Longstocking Mrs. Prysselius (hangja) 1998 Ennivaló a csaj Home Fries Beatrice Lever Borbás Gabi 1999 The Life Before This Sheena Bartek, a varázslatos Bartok the Magnificent Ludmilla (hangja) Csere Ágnes 2000 Nem kutya Best in Show Cookie Fleck 2001 Ami a szexet illeti Speaking of Sex Connie Barker Vándor Éva 2002 Narancsvidék Orange County Cindy Beugler Kovács Nóra Borbás Gabi 2003 Egy húron A Mighty Wind Mickey Crabbe 2004 Túlélni a karácsonyt Surviving Christmas Christine Valco Bencze Ilona Zsurzs Kati Lemony Snicket: A balszerencse áradása Lemony Snicket's A Series of Unfortunate Events Strauss bírónő Málnai Zsuzsa 2005 6-os játszma Game 6 Lillian Rogan Csodacsibe Chicken Little Tina (hangja) Orosz Helga 2006 Túl a sövényen Over the Hedge Penny (hangja) Zakariás Éva Rém rom Monster House Mrs. Walters (hangja) Kovács Nóra Mackótestvér 2. Brother Bear 2 Kata (hangja) Kocsis Mariann Édes kis malackám Penelope Jessica Wilhern Borbás Gabi Oscar – vágy For Your Consideration Marilyn Heck Andresz Kati Barbie és a 12 táncoló hercegnő Barbie in the 12 Dancing Princesses Rowena (hangja) Kovács Nóra 2009 Továbbállók Away We Go Gloria Farlander Menszátor Magdolna Ahol a vadak várnak Where the Wild Things Are Judith (hangja) Bognár Gyöngyvér 2010 Bérgyilkosék Killers Mrs. Kornfeldt Borbás Gabi 2011 A párizsi mumus A Monster in Paris Madame Carlotta (angol hangja) 2012 Frankenweenie – Ebcsont beforr Frankenweenie Susan Frankenstein / Macskás lány / Tornatanárnő (hangja) Kocsis Mariann Lamboni Anna Nádasi Veronika 2013 Elvált Szülők Felnőtt Gyermekei A.C.O.D. Melissa Andresz Kati The Right Kind of Wrong Tess 2014 Amikor Marnie ott volt When Marnie Was There idős hölgy (angol hangja) 2019 Addams Family – A galád család Addams Family Frump nagymama (hangja) Kocsis Mariann 2020 Canada Far and Wide önmaga (hangja) 2021 Flamik Extinct Alma (hangja) Kocsis Mariann Back Home Again Bagoly (hangja) 2023 Elemi Elemental Csermely (hangja) Kovács Nóra A fájdalom ügynökei Pain Hustlers Jackie Drake Borbás Gabi 2024 Argylle: A szuperkém Argylle Ruth Básti Juli Beetlejuice Beetlejuice Beetlejuice Beetlejuice Delia Deetz Vándor Éva A vad robot The Wild Robot Rózsafarok (hangja) Nagy-Kálózy Eszter
Televízió Tévéfilm Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1985 The Last Polka Lemon Twin HBO tévéfilm 1986 Dave Thomas: The Incredible Time Travels of Henry Osgood Marie Antoinette 1987 Really Weird Tales Theresa Sharpe forgatókönyvíró 1997 Hope Muriel Macswain 1999 Late Last Night Shrink 2004 Gyapjúsapka The Wool Cap Gloria TNT tévéfilm 2008 Good Behavior Jackie West ABC tévéfilm 2010 Temple Grandin Temple Grandin Ann nagynéni 2013 To My Future Assistant Magda
Sorozat Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1975 Wayne and Shuster több szereplő 1 epizód 1975–1977 Coming Up Rosie Marna Wallbacker 1976–1984 Second City Television több szereplő 1978 Witch's Night Out Malicious (hangja) CBC/NBC különkiadás 1979 Please Don't Eat The Planet Ma Spademinder (hangja) rövidfilm 1980 Easter Fever Scarlett O'Hare CBC különkiadás From Cleveland több szereplő 1981 The Steve Allen Comedy Hour több szereplő 1 epizód 1984 The New Show több szereplő 4 epizód 1987 Trying Times Rebecca 1 epizód 1988 The Completely Mental Misadventures of Ed Grimley Miss Malone (hangja) főszereplő (13 epizód) 1988–1992 Saturday Night Live Saturday Night Live önmaga (cameo) / házigazda 3 epizód 1989 I, Martin Short, Goes Hollywood Nancy Mae HBO különkiadás Andrea Martin... Together Again több szereplő különkiadás (forgatókönyvíró) 1990 Dream On Irma szereplő és rendező (2 epizód) 1991 Morton & Hayes Amelia von Astor 1 epizód 1992 The Larry Sanders Show önmaga 1 epizód 1993 The Hidden Room Laurel Brody 1 epizód 1994 Mesék a kriptából Tales from the Crypt Geraldine Ferrett 1 epizód 1997 Végtelen határok The Outer Limits Becka Paulson szereplő és rendező (2 epizód) 1999 Oh Baby Roberta Hunter 1 epizód 2000 MADtv nő egy vakrandin 1 epizód 2001 Committed Liz Larsen főszereplő (1. évad) 2002 Bram & Alice Ms. O'Connor 1 epizód 2003 Odd Job Jack Claudia Johnson 1 epizód 2003–2005 Sírhant művek Six Feet Under Carol Ward 4 epizód 2009 Félig üres Curb Your Enthusiasm Bam Bam 1 epizód 2009–2011 Glenn Martin, DDS Jackie Martin (hangja) főszereplő (39 epizód) 2012 Leslie Leslie websorozat (2 epizód) 2012 A stúdió 30 Rock Pearline 1 epizód 2013 The Greatest Event in Television History Muriel Rush 1 epizód 2015 What Lives Inside Sarah Delaney minisorozat (4 epizód) Modern család Modern Family Dr. Debra Radcliffe 1 epizód 2015–2020 Schitt's Creek Moira Rose főszereplő 2016 Csőrös Harvey Harvey Beaks Miley (hangja) 1 epizód Szófia hercegnő Sofia the First Morgana (hangja) 1 epizód Skylander Akadémia Skylanders Academy Kaossandra (hangja) 12 epizód 2017–2018 A Series of Unfortunate Events Dr. Georgina Orwell 4 epizód 2018 A varázslatos iskolabusz újra száguld The Magic School Bus Rides Again Tennelli nagynéni (hangja) 2 epizód 2019–2020 Az utolsó srácok a Földön The Last Kids on Earth Skaelka (hangja) 6 epizód 2020 Who Wants To Be A Millionaire? önmaga 2 epizód2022 Central Park Gwendolyn Swish (hangja) The Kids in the Hall Charlene 1 epizód2025 The Last of Us The Last of Us Gail 2. évadmagyar hangja Kovács Nóra The Studio Patty Leigh főszereplő
Fontosabb díjak és jelölések