jobbra|bélyegkép|220px|Másfajta borítódísz A Magyar Regényírók képes kiadása egy 20. század eleji magyar szépirodalmi könyvsorozat volt, amelyet Mikszáth Kálmán és Schöpflin Aladár szerkesztett.

Jellemzői A Magyar Regényírók Képes Kiadása a korszak más szépirodalmi sorozataihoz hasonlóan egy nagy terjedelmű, azonos kiállítású kötetekből álló válogatás volt. Érdekessége volt, hogy nevéhez híven mindegyik kötet elején az adott író fekete-fehér arcképe volt megtalálható, illetve rövid bevezetések Mikszáth Kálmán tollából.

Gulyás Pál bibliográfus Népkönyvtári címjegyzék című művében (1910) rámutatott arra, hogy a kötetek a 19. századi regényirodalom fejlődését jól reprezentálják, azonban egy kötetek csak irodalomtörténeti értékkel bírnak, a szélesebb olvasóközönséget kevésbé érdekelhetik, ezért csak nagyobb könyvtárakba javasolt a megvételük.

Kötésváltozatai A sorozat többféle kötésben jelent meg: aranyozott fekete vászonkötés stilizált növényi motívumokkal aranyozott fekete vászonkötés aranyozott sorozatjelzéses szalaggal, kiadójelzéssel aranyozott kék vászonkötés szerzővel, műcímmel, alatt aranyozott körben lévő stilizált növényi motívumokkal színes magyar népi motívumokkal, vörös sorozatjelzéssel ellátott szürke vászonkötés (ld. oldalt)

A sorozat részei A sorozat kötetei a következők voltak:

1. Verseghy Ferenc. Gróf Kaczaifalvi László avagy a természetes ember. Egy igen mulatságos, tanulságokkal bővelkedő történet. Kőszeghy-Winkler Elemér rajzaival. (286 l.), 1911. 2–3. Fáy András. A Bélteky-ház. Tanregény. Gergely Imre rajzaival. 2 kötet. (VIII, 359, 1 l., 100 kép., 368 l., 10 kép.), 1908. 4. Gaal József. Sirmay Ilona. Történeti regény. Wittich-Eperjesi Károly rajzaival. (XII, 293 l., 16 kép.), 1905. 5–7. Nagy Ignác. Magyar titok. Regény. Az eredeti kiadás képeivel. 3 kötet. (VIII, 334, 358, 370 l.), 1908. 8–9. Kuthy Lajos. Hazai rejtelmek. Regény. Pataky László rajzaival. 2 kötet. (XI, 357 l., 18 kép., 408 l., 15 kép.), 1906. 10–11. Jósika Miklós br. A csehek Magyarországon. Korrajz első Mátyás Király korából. 2 kötet. Kimnach László rajzaival. (VIII, 368, 2 l., 12 rajz., 352, 2 l., 9 rajz.), 1905. 12. Abafi. Regény. Winkler Elemér rajzaival. (298, 2 l., 15 kép.), 1908. 13–14. Az utolsó Bátori. Regény. Gergely Imre rajzaival. 2 kötet. 302, 286 l.), 1911. 15–16. Eötvös József báró. A falu jegyzője. Regény. Tull Ödön rajzaival. 2 kötet. (XI, 371, 406 l.), 1911. 17–18. Kemény Zsigmond báró. A rajongók. Regény. 2 köt. R. Hirsch Nelli rajzaival. (VIII, 302, 336 l.), 1908. 19–20. Zord idő. Regény három részben. 2 kötet. Tull Ödön rajzaival. (304 l., 12 kép., 4, 309, 1 l., 8 kép.), 1911. 21. Jókai Mór. Az új földesúr. Márk Lajos rajzaival. (XII. 346 l., 19 kép.), 1905. 22. A janicsárok végnapjai. Regény. – Az egyiptusi rózsa. Beszély. Gergely Imre rajzaival. (316, 2 l., 10 kép.), 1911. 23–24. Mire megvénülünk. Regény. Pogány Vilmos rajzaival. 2 köt. (266, 2 l., 9 kép., 298, 2 l., 10 kép.), 1909. 25. Az elátkozott család. Regény. Gergely Imre rajzaival. (325, 2 l., 12 kép.), 1912. 26. Pulszky Ferenc. A magyar jakobinusok. Történeti regény. Cserna Károly rajzaival. (XII, 326, 2 l., 21 kép.), 1909. 27. Podmaniczky Frigyes báró. Az alföldi vadászok tanyája. Regény. Heyer Arthur rajzaival. (XI, 295 l.), 1906. 28. Vas Gereben. Nagy idők, nagy emberek. Regény. Heyer Arthur rajzaival. (XI, 427, 1 l., 16 kép.), 1906. 29. A pörös atyafiak. Regény. Török Jenő és Winkler Elemér rajzaival. (362, 1 l., 15 kép.), 1907. 30. Garasos arisztokrácia és hat lebeszélés. Bér Dezső rajzaival. (4, 364, 1 l., 10 kép.), 1912. 31. Beöthy László. Goldbach & Comp. füszerkereskedése a »Kék Macská«-hoz. Regény. Homicskó Athanász rajzaival. (VIII, 290 l.), 1908. 32. Gyulai Pál. Egy régi udvarház utolsó gazdája. – Nők a tükör előtt. – A vén színész. Bér Dezső rajzaival. (XIV, 312, 3 l., 11 kép.), 1911. 33. Degré Alajos. A száműzött leánya. Regény. Gergely Imre rajzaival. (VIII, 306 l.), 1906. 34. Toldy István. Anatole. Regény. Cserna Károly rajzaival. (VIII, 244 l.), 1906. 35. Pálffy Albert. Esztike kisasszony professzora. Regény. Márk Lajos rajzaival. (VIII, 332 l.), 1904. 36. Egy mérnök regénye. Regény. Jávor Pál rajzaival. (4, 370, 1 l., 10 kép.), 1911. 37. Baksay Sándor. Pusztai találkozás. –Patak banya. Elbeszélések. Winkler Elemér rajzaival. (VIII, 339, 2 l., 16 kép.), 1907. 38. Vadnai Károly. A kis tündér. Regény. Nagy Sándor rajzaival. (VIII, 296 l.), 1904. 39. Rákosi Jenő. A legnagyobb bolond. Regény.Czigány Dezső rajzaival. (XI, 366 l.), 1906. 40. Dóczy Lajos. Carmela. 41. Csiky Gergely. Az Atlasz-család. Regény. Neogrády Antal rajzaival. (VIII, 268 l.), 1904. 42–43. Beöthy Zsolt. Kálozdy Béla. Regény. Kacziány Ödön rajzaival. 2 kötet. (VIII, 255, 3 l., 16 kép., 379, 3 l. 15 kép.), 1908. 44–45. Iványi Ödön. A püspök atyafisága. Regény. Gergely Imre rajzaival. 2 kötet. (VIII, 235, 2 l., 15 kép., 269, 2 l., 16 kép.), 1905. 46–47. Wohl Stefánia. Aranyfüst. Regény. Kacziány Ödön rajzaival. 2 kötet. (VIII, 314, 2 l., 19 kép.-, 290, 2 l., 12 kép.), 1907. 48. Beniczkyné Bajza Lenke. Végzetes tévedés. Regény. Winkler Elemér rajzaival. (VIII, 329, 1 l., 16 kép.), 1909. 49. Tolnai Lajos. A báróné tensasszony. Regény. Kriesch Aladár rajzaival. (VIII, 340, 2 l., 15 kép.), 1905. 50. Az urak. Regény. Heyer Arthur rajzaival. (223 l., 15 kép.), 1909. 51. Mikszáth Kálmán. A beszélő köntös. Regény. –A gavallérok. Elbeszélés Neogrády Antal rajzaival. (219, 2 l., 16 kép.), 1907. 52. Gárdonyi Géza. A láthatatlan ember. 53. Justh Zsigmond. A pénz legendája. – Gányó Julcsa. 54. Justh Zsigmond. Fuimus. 55. Herczeg Ferenc. Pogányok. Regény. Pataky László rajzaival. (VIII, 293, 2 l., 15 kép.), 1905. 56. Fenn és lenn. Regény. Mühlbeck Károly rajzaival. (272 l.), 1908. 57. Bródy Sándor. A nap lovagja. Regény. Márk Lajos rajzaival. (XI, 248 l.), 1906. 58. Rákosi Viktor. Elnémult harangok. Regény. Grünwald Béla rajzaival. (300, 2 l., 15 kép.), 1905. 59–60. Mikszáth Kálmán. A Noszty fiú esete Tóth Marival. Regény. 2 kötet. Keményffi Jenő rajzaival. (XX, 316, 2 l., 12 rajz., 4, 312, 2 l., 12 rajz.), 1912.

Jegyzetek

Források Petrik Géza – Barcza Imre: Az 1901–1910. években megjelent magyar könyvek, folyóiratok, atlaszok és térképek összeállítása tudományos folyóiratok repertóriumával, Budapest, 1917–1928

Kapcsolódó szócikkek Magyar könyvsorozatok listája

Kategória:Magyar szépirodalmi könyvsorozatok