Paavo Juhani Haavikko (Helsinki, 1931. január 25. – Helsinki, 2008. október 6.) finn költő, drámaíró, esszéista és lapszerkesztő. Finnország egyik legkiemelkedőbb írójaként tartják számon. Több, mint hetven írása jelent meg; verseit tizenkét nyelvre fordították le.

Magánélete Paavo Haavikko Helsinkiben született és nőtt fel. Apja, Heikki Adrian Haavikko kezdetben könyvkötő, később a kereskedelem import ágazatában helyezkedett el; anyja Rauha Pyykönen. 1951-ben a Kallio Koedukált Középiskolában fejezte be tanulóéveit, és ekkor jelentek meg első versei is.

Az 1950-es években több versgyűjteményt tett közzé, amelyek később a Talvipalatsi („A téli palota”; 1959) című kiadásban értek össze. A feltörekvő finn modernizmus élvonalában mozgott, és a következő évtizedekben jelentős hatást gyakorolt a költészeten kívül más műfajokra is. Irodalmi tevékenységének folytán generációja és a teljes háború utáni időszak vezető írójává vált Finnországban. jobbra|bélyegkép|260px| Paavo Haavikko első felesége, Marja-Liisa Vartio (1924–1966) írónő társaságában Haavikko első felesége, Marja-Liisa Vartio szintén író volt, két gyermekük született, Johanna (1956) és Heikki (1960). Felesége 1966-ban bekövetkezett halálát követően sokáig felhagyott az írással, majd 1971-ben feleségül vette Ritva Rainio irodalomtörténészt, azonban a pár 1983 óta külön élt az író 2008-ban bekövetkezett haláláig.

Irodalmi pályája Haavikko költőként kezdte pályafutását, de szinte az összes műfajban kipróbálta magát. Drámái ritkaságszámba mentek a klasszikus színházi ábrázolás területein. Közreműködött az 1982-ben sugárzott Rauta-aika ("Vaskor") televíziós sorozat elkészítésében, a műsor az ő szövegkönyve (Kullervon tarina) alapján készült el és jelentős sikereket ért el a televíziós dráma műfajában. A Ratsumies ("A Lovas") és Kuningas lähtee Ranskaan ("A király Franciaországba megy") című operák is keze munkáját jegyzik: Aulis Sallinen zeneszerző Haavikko librettóira komponálta meg a műveket.

Haavikko számos munkáját helyezte történelmi kontextusba, de sokszor tett utalásokat a modern politika helyzeteire is. Agricola ja kettu ("Agricola és a róka") című darabjában találkozhatunk Juho Kusti Paasikivi és Sztálin alakjával, vagy Urho Kaleva Kekkonennel viking uralkodó képében. A Suomen Kuvalehti ("Finnország képes-lapja") című heti magazinban az ország vezető politikusait és köztisztviselőit vizsgálta.

Haavikko költészetében a visszatérő motívumok közé tartozik a király, a palota, a kert és az erdő képe. Nagy érzékenységgel élt a szerelem, a romantika és a férfiak és nők közötti kapcsolatok leírásának eszközeivel. Első felesége halála után fordult a költészetben kevésbé tárgyalt témák, a gazdaság, politika és társadalom kérdései felé.

Üzleti tevékenysége 1967-től 1983-ig Haavikko az Otava kiadóvállalat irodalmi igazgatója, és 1989-től haláláig az Art House kiadó tulajdonosa.

Ő és családja egy üzemanyag felhasználásra előállító tőzeggyárat üzemeltetett, emellett jelentős erdőbirtokkal is rendelkezett. Családjára 3 millió euró értékű örökséget hagyott halála után.

Kitüntetései Aleksis Kivi-díj, Finn Irodalmi Társaság, 1966; Pro Finlandia Medal, 1967; 1969-ben a Helsinki Egyetem tiszteletbeli doktora; Finnország Fehér Rózsájának elsőrendű lovagjává ütötték 1978-ben; Neustadt nemzetközi irodalmi díj, 1984; 1993-ban megnyerte a Swedish Academy Nordic Prize-t (a díj "kis Nobel"-néven is ismert); America Award-díj; 2007.

Munkássága Haavikko művei számos irodalmi műfajt képviselnek, beleértve az operákhoz íródott librettókat. Karrierje kivételes alkotói munkáról tanúskodik: minden nyolc hónapra egy saját maga által megjelentetett könyvet publikált.

Lírai művei Tiet etäisyyksiin (1951) WSOY Tuuliöinä (1953) Otava Synnyinmaa (1955) Otava Lehdet lehtiä (1958) Otava Talvipalatsi (1959) Otava (angolul megjelent: A téli palota) Puut, kaikki heidän vihreytensä (1966) Otava Runoja matkalta salmen ylitse (1973) Otava Kaksikymmentä ja yksi (1974) Otava (angolul megjelent: Egy és húsz) Puolustuspuhe (1977) WSOY - versek és aforizmák Viisi sarjaa nopeasti virtaavasta elämästä (1987) Art House Toukokuu, ikuinen (1988) Art House Rakkaudesta ja kuolemasta (1989) Art House Talvirunoja (1990) Art House Puiden ylivertaisuudesta (1993) Art House Prosperon runot (2001) Art House

Versgyűjteményei Runot 1951–1961 (1962) Otava Runot 1949–1974 (1975) Otava Runoelmat (1975) Otava Sillat. Valitut runot (1984) Otava Runot! Runot 1984–1992 WSOY 1992 Magába foglalja A határidő után (1984), Con amore, con furore (1985), Viisi sarjaa nopeasti virtaavasta elämästä (1987), Toukokuu, ikuinen (1988), Talvirunoja (1990), Musta herbaario (1992) című verseket és a Pimeys ("Sötétség", 1984.) című aforizmagyűjteményben megjelent műveit, valamint a Kansalaisvapaudestát (1989). Amikor A határidő után és a Con amore, con furore először megjelentek, a szerző csak a szűk baráti körében terjesztette őket. A Musta herbaario c. mű korábban nem jelent meg. Kirjainmerkit mustat. Runot 1949–1966 (1993) WSOY Tyrannin ylistys. Runot 1970–1981 (1994) WSOY Valitut runot (2006) WSOY

Drámái Münchausen; Nuket: Kaksi näytelmää (1960) Otava Ylilääkäri: Kaksi näytelmää (1968) Otava. Tartalmazza a Ylilääkäri és a Agricola ja kettu c. drámákat. Soitannollinen ilta Viipurissa 1918 (1978) Otava . Viisi pientä draamallista tekstiä (1981) Otava . Sulka: 12 näytelmää (1997) ISBN 951-0-21855-3. Tartalma: Sulka (1973); Ratsumies ("A lovas", 1974); Kuningas lähtee Ranskaan ("A király Franciaországba megy", 1974.); Harald Pitkäikäinen ("Hosszúéletű Harald", 1974); Agricola ja kettu (1968); Kuningas Harald, jäähyväiset (rádiójáték, 1978); Kaisa ja Otto (1976); Herra Östanskog (1981); Ne vahvimmat miehet ei ehjiksi jää (1976); Naismetsä (rádiójáték, 1989); Englantilainen tarina (1990); Anastasia ja minä ("Anasztázia és én", 1992.). Airo ja Brita (1999) . Hitlerin sateenvarjo (2004) .

Librettói Paavo Suuri. Suuri juoksu. Suuri uni. (2000) Ratsumies ("A lovas", 1974.) Kuningas lähtee Ranskaan ("A király Franciaországba megy", 1974.)

Prózai művei Yksityisiä asioita (1960.) Toinen taivas ja maa (1961.) Vuodet (1962.) Lasi Claudius Civiliksen salaliittolaisten pöydällä. Kolme novellia (1964.) Barr-niminen mies (1976.) Rauta-aika (1982.) Kullervon tarina ("Kullervo története", 1982.) Naismetsä (1987.) Erään opportunistin iltapäivä (1988.) Fleurin koulusyksy (1992.) Anastasia ja minä (1994.) Yksityisiä asioita: 60-luvun proosa (1995.) Fantastisia kertomuksia: Proosa 1976–1995 (1996.) Pahin ja paras (1996.) Mustat kantarellit: Kolme novellia (2004.)

Magyarul Hosszúéletű Harald (dráma; "Harald Pitkäikäinen", 1974) bibl.u magyarul. Szopori Nagy Lajos fordítása Paavo Haavikko–Pentti Saarikoski: Két finn költő versei; vál., ford. Jávorszky Béla; Jávorszky Béla, Bp., 1976 Vaskor; ford. Kozmács István; Európa, Bp., 1986 (JAK füzetek. Műfordítások) A hold udvartartása. Versek; vál., utószó Jávorszky Béla, ford. Csoóri Sándor et al.; Európa, Bp., 1985 Készült az alábbi kötetek alapján: Runot 1951–1961 (1962) Runot 1949–1974 (1975) Runoelmat (1975) Viiniä, kirjoitusta (1977) Hosszúéletű Harald. Elbeszélés arról, mi történt, amikor Hosszúéletű Harald király a hatodik nyarat telelte át Angliában, egybehívta népét, és le akart mondani a hatalomról; ford. Szopori Nagy Lajos; Shark Print, Kaposvár, 2000 (Editio plurilingua)

Jegyzetek

További információk Petri Liukkonen. "Paavo Haavikko". Books and Writers

Fordítás

Kategória:2008-ban elhunyt személyek Kategória:1931-ben született személyek Kategória:Finn költők, írók Kategória:Helsinkiek Kategória:Drámaírók Kategória:Esszéírók