Soltis Lajos (Kavilló, 1950. május 20. – Siófok, 2000. november 22.) vajdasági magyar színész, rendező, író.

Életpálya A topolyai gimnáziumban érettségizett. Ösztöndíjasként 1973-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Vámos László osztályában. 1971-ben főiskolásként szerepelt a Huszonötödik Színházban, Hernádi Gyula és Jancsó Miklós: Fényes szelek című darabjában.

Diplomás színészként pályája a Szabadkai Népszínházban indult. 1975–76-ban és 1980–1989 között az Újvidéki Színház tagja volt. A két színházi szerződés között az Újvidéki Rádió színtársulatában dolgozott. Évekig rendezett az Újvidéki Televízióban és a Tanyaszínházban, melynek egyik alapítója és vezéregyénisége volt. A magyarországi amatőr színjátszás meghatározó személyiségeként a bagi Műhelyfesztiválon ismerkedett meg a Sitkei Színkör színjátszóival. Később ennek az alternatív társulatnak lett az alapítója és művészeti vezetője. 1987 óta Pataki László asszisztenseként, színészmesterséget tanított az Újvidéki Művészeti Akadémián.

1990-től az egri Gárdonyi Géza Színház, 1994-től haláláig a Veszprémi Petőfi Színház művésze volt, és amatőrrendezői tanfolyamokon tanított is. 1998-ban vendégként játszott a Merlin Színházban. 2000 augusztusában a Zsámbéki Nyári Színházban, októberében a szolnoki Szigligeti Színházban szerepelt. Több előadást rendezett az Újvidéki Színházban, és vendégként rendezett Zalaegerszegen és Sepsiszentgyörgyön is.

Autóbalesetben, utasként vesztette életét, 2000. november 22-én, Siófokon. Halála után a sitkei társulat felvette a nevét, 2001-től Celldömölkön működik a Soltis Lajos Színház. Drámát is írt A kétfülűek balladája címmel.

Főbb színházi szerepei

Főbb színházi rendezései Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde Kopeczki Lajos: Kádár Kata (Újvidéki Színház) Tom Jones: Szemfényvesztők (Újvidéki Színház) Bertolt Brecht: Kurázsi mama (Újvidéki Színház) Plautus: Amphitruo (Újvidéki Színház) Hans Sachs: A lovag meg az ibolya (Kocsiszínház) Hans Sachs: A furfangos kerítőnő (Kocsiszínház) Ruzante: A csapodár madárka (Kocsiszínház) Müller Péter: Szomorú vasárnap (Újvidéki Színház) Tersánszky Józsi Jenő: Kakuk Marci (Újvidéki Színház) (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház) George Orwell: Állatfarm Solténszky Tibor – Fazekas Mihály – Móricz Zsigmond: Lúdas Matyi (Gárdonyi Géza Színház, Eger) Méhes Károly: Godó, te árva (Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg) Görgey Gábor: Fejek Ferdinándnak (Újvidéki Színház) Gobby Fehér Gyula: A hajó (Újvidéki Színház) Nicolaj Aldo: Hárman a padon (Újvidéki Színház)

Drámája A kétfülűek balladája

Filmek, tv Parlag (jugoszláv film, 1974)

Emlékezete Róla nevezték el 2001-ben a celldömölki Soltis Lajos Színházat.

Források

További információk

Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar rendezők Kategória:Magyar színészpedagógusok Kategória:Vajdasági magyarok Kategória:1950-ben született személyek Kategória:2000-ben elhunyt személyek Kategória:Közúti balesetben elhunyt személyek